Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - Hamvas Béla: Óda a huszadik századhoz II. (esszé)
valevőleg azt mondta, örülnünk kell, hogy a kereszténység segítségével végre a vallásoktól egyszer s mindenkorra megszabadultunk, és ne igyekezzünk újabb vallásokat alapítani, amelyek okvetlenül visszavinnének a meggyőződések közé, a világszemléletek közé, ez az egész újra helyet adna a publiknak és az ünnepélyességnek és a pedagógiának és az egész mártírkomédia elölről kezdődne. Nem. Nietzsche, mint a modern kor legkönyvtelenebb könyve számomra ezt a tanulságot vonja le, amit Georges Bataille is levont, aki azt mondja: J’aime l’irreligion, l’irrespect de la mise en jeu, vagyis: el vagyok ragadtatva a vallástalanság szabad levegőjétől és főként az ünnepélyes agónia iránt való mély tiszteletlenségtől. Amiben persze ismét nincs valláselle- nesség. Egyáltalán nem. Többször mondtam már, hogy mindenki úgy hazudik, ahogy akar, de viszont azon is nevet, akin akar. Végül elérkeztem ahhoz a fontos ponthoz, hogy megmondjam a következőket: a kereszténység nem vallás. A kereszténység persze nem történeti s így eltorzított alakjában, hanem eredeti evangéliumi értelemben az emberiség meg nem változtatható eredeti, ősi, megmásíthatatlan alapállásának megnyilatkozása, minden történeti változástól függetlenül minden kor alapjában levő báziskondíciója, amelynek egyik legfontosabb és leglényegesebb ismertetőjele az, amit kimondottam: a valóságot a maga teljes egészében fel kell ismerni és birtokba kell venni. A kereszténység eredeti éretelmében van valami, ami az ember és a létezés egészét számunkra megnyitja és lehetővé teszi, hogy többé ne világnézeteket, vallásokat, meggyőződéseket, vagyis létezésfragmentumokat éljünk, hanem ténylegesen a reális egész életet. A régiek, főként Pál apostol az evangéliumi keresztnységet ezért hívták megváltásnak, mert az embert, ha beleegyezik, minden kötelék és fogság, korlát és határ alól egyszer s mindenkorra felszabadítja. A világi típusok, mint mondtam, outsiderek. Lényeges befolyásuk a korra már nincs és nem is lehet. Ők a figurák és a színdarab szereplői. Ezeknek a outsidereknek a jövőben már semmi chance-uk sincs. Az az ember, aki számára e pillanatban az idő kinyílik, az, aki a valóságot teljes egészében fel tudja ismerni, aki magában a negatív kritikát kiirtja, aki az egészet úgy, ahogy van, elfogadja és birtokba veszi, aki ezek szerint századunk borzalmai közepette nem átkozódik és nem reszket, hanem köszönetét mond az iszonyatért, amiben a kor részesítette, tiszteli az időt, amely alkalom, sőt kényszer volt arra, hogy a világtörténetben páratlan ellenerőket magában ki tudjon fejleszteni. Az utolsó láncszem Mindnyájunk számára elsőrendűen fontos, hogy azon a tudatszinvonalon éljünk, amelyen ténylegesen vagyunk. Lenin szavaival: az utolsó láncszemet mindenki tartsa kezében. Egyszerűbben kifejezve ez annyit jelent, mint a dolgokkal á jóur lenni. Ez viszont annyit jelent, teremtsük meg annak lehetőségét, hogy homogén lények legyünk, a publik előtt ne komédiázzunk és ne tartsuk közérdeknek, hogy hülyének tettessük magunkat. Mert ez intelligenciában, szabadságban, felelősségben, vagyis az egész vonalon okvetlen lefokozásra vezet. Az utolsó láncszemet mindenki tartsa kezében. Vegye tu393
