Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - Hamvas Béla: Óda a huszadik századhoz II. (esszé)
SS-t kifejlesztette, azalatt a nagy neurotikus sem maradt tétlen és kifejlesztette a pszichoanalízist, amely veszélyben egymagában felér az összes többivel. A hegeli absztrakt erőszakkal szemben az analitikus egy dolgot már kétségtelenül el is ért. Eredetileg az absztrakt erőszakkal szemben a mafla genialitás állott. A pszichológiának sikerült a geniális maflából felfokozott aktivitású idiótát csinálnia (idiotést természetesen mindig az eredeti értelemben véve, vagyis úgy, hogy saját külön őrületébe belehülyült). A mű-pánik A nagy neurotikus modern arculatai közül a pszichológus után a második legjellemzőbb az, akinek helyzetét úgy kívánnám megjelölni, hogy szünös- szüntelen mű-pánikban él. Nem kell okvetlenül művésznek lennie, vagy írónak, vagy tudósnak, vagy gondolkozónak, de mindenesetre olyan ember, aki minden pénzét erre az egy lapra tette fel, hogy: a mű. Ez az ember folyton lohol. Semmiért sem lehet rávenni arra, hogy a virágzó cseresznyefa alá leüljön és a rigót hallgassa. Mindig dolga van. O azt mondja, hogy ez a munka. Mi, persze, akik már gyanakvóbban vagyunk, tudjuk, hogy munkáról szó sincs. Ez kérem egészen tisztességes és becsületes, szenvedélyes őrület. A nagy neurotikus dolgozik benne, az átkozott kísértet, amely, ha másra mer gondolni, mint a műre, nagyokat rúg rajta. A mű-pánik úgy is jelentkezhet, hogy aki benne él, öles, zuhanó lépésekkel jár, hosszasan és főként igen hangosan telefonál, panaszkodik, hogy még leveleit sem ér rá felbontani és hunyorgat, amikor azt meséli, ma este négy kötet lexikont visz haza éjszakára, mert máskor már nem tud olvasni. De úgy is jelentkezik, hogy aki benne él, összeszorított fogakkal ül és fülével és agyával folyton fotografál. Ilyenkor, mint mondja, anyagot gyűjt, nem tudni pontosan mihez. Soha saját biográfiájából nem esik ki. Mindig tudja melyik lapon tart és mit ír önmagáról. Ma különösen költők szenvednek e pánikban s ez, mondjuk az epigonizmus holtbiztos jele. Ha azt az ajánlatot tennék, hogy válasszak az SS és a mű-pánik között, azt hiszem a fürge huncutot választanám. Arra a kérdésre pedig, hogy miért, azt válaszolnám, ennek a kísértetnek ha rossz szaga van is, de legalább van szaga. Vagy mit válasszak? Legyek analitikus? Analizált? Legyek plankton, vagy Channan? Legyek qualmikiánus? Legyen világnézetem és legyenek meggyőződéseim és vegyek fel publik magatartást? A mű-pánikban élő ember depressziója sokkalta súlyosabb, mint az SS-é, mert az két gyilkosság között megiszik egy félüveg pálinkát és alszik. A mű-pánikban szenvedő emberek azonban rossz alvók. Ha arról van szó, mi az, amit a legnehezebben lehet legyőzni, akkor mégis ezt választom, ezt az SS-dresszúránál és a fürge huncut korrupciójánál is mélyebb és emésztőbb ájultságot, amelyből oly nehéz felébredni. Mert ez a nagyobb feladat, ezt választom, ezt a saját életrajzába beleőrült neurotikust, ezt a színtiszta pszeudoegzisztenciát. Aki ebből ki tudott mászni, az tud aztán nagyokat nevetni! A mű-pániknak, azt hiszem, sikerült megközelítenie azt a végletet, amelyről eddig álmodni sem mertünk. Ez az a véglet, amiről a régiek, a hindu és 389
