Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 5. szám - Hamvas Béla: Óda a huszadik századhoz II. (esszé)

tára: egy idegen Athénbe érkezett - még elég régen volt, de már a modem korban, vagyis Periklész idejében, és feltűnést keltett választékos beszédével, finom modorával, korrekt magatartásával, s amikor megkérdezték, hol kapta ezt a remek nevelést, így felelt: csupa hazug, ripők, pimasz, zsivány, arcátlan, rabló svihák között. Tudom azt, hogy modern nevelésünknek köszönhetjük azokat a nagyszerű ellenerőket, amelyek bennünk kifejlődtek. Mindazt, amit tudunk, azt nevelésünknek köszönhetjük, éspedig úgy, hogy mindazt, amit tudunk, nevelésünk határozott tilalma ellenére szereztük és tanultuk meg és tudjuk. A modern pedagógiának nemcsak híve vagyok, hanem, ha meg­kérdeznének, mi a teendő, azt mondanám: a pedagógiába nemsokára még sokkal több, sokkal nehezebben megkerülhető és nehezebben kitalálható ha­zugságot kell bevezetni, az egész technikát szigorúbbá kell tenni, hogy még komolyabb ellenerőket lehessen kifejleszteni. Újabban a játékmódszer bevezetésével már lényeges előrehaladást tet­tünk. Olyan trükk ez, ami a gyermeknek elég fejtörést fog okozni. Ez ma tényleg a legnehezebben megkerülhető pont, az eszményt cukorban beadni és úgy feltüntetni, mintha az az élet lenne. De én a gyermekeket nem féltem. Ahogy őket ismerem, a cukrot le fogják szopogatni és amikor a tanítónéni nem néz oda, az eszmét kiköpik. Más szóval pontosan azt fogják tenni, amit mi, amikor bennünket oktató kurzusokra összehívnak. Amerikában, mint hírlik, azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy az is­kolában rendes tantárgyként bevezetik a szerelem tanítását. Nem tudom szemléltető oktatásra gondoltak, vagy pedagógiai ismeretterjesztő filmekre, kellő kísérő előadásokkal. Azok akik ezt a gondolatot fölvetették, nyilván összpontosított támadást kívántak indítani Elet őnagysága legérzékenyebb pontja, az erotika ellen, és azt remélik, ha a szerelmet tanítani fogják, akkor azt a fiatalokkal annyira meg fogják tudni utáltatni, mint a történelmet, a matematikát, a grammatikát és az irodalmat. Ha a kísérlet sikerül, a hege- lizmus legnagyobb ellenfelétől, a szerelemtől szabadul meg. A magam ré­széről azt hiszem, hogy akkor viszont az abberációk és a homoszexualitás felvirágzásával kell számolnunk és minden valószínűség szerint új s az ed­digieknél hatásosabb narkotikus szerek fölfedezését várhatjuk. Ha az ame­rikai kísérlet beválik, indítványozni fogom, hogy az iskolákba vezessék be a munkakerülés technikájának kötelező tanítását, esetleg a szabotálást, a nap­lopást, a csavargást, az iszákosságot és zsebtolvajlást. Ezekután tanítsák már az elemi osztályokban a csalást, a hazugságot, a betörést, a rablást, a gyilkosságot, a mérgezést, a képmutatást, a különböző kínzási módszereket és végül magát a modern pedagógiát. Mindezt egészen komolyan javaslom abban a tudatban, hogy az a gyer­mek, aki mindezt kibírja, abban olyan tüneményes ellenerők fejlődnek majd ki, hogy tényleg olyan lesz, mint az Athénbe érkezett idegen. A helyzet tehát, amivel számolni kell, hogy a hegeliánus eszmei neve­lésnek az életet nem sikerült kompromittálnia és a gyermekek nagy részét az eszmébe nem sikerült beugratni. Éppen az ellenkezője történt, vagyis az, hogy az élet kompromittálta a nevelést, éspedig olyan súlyosan, hogy ma, ha azt mondják nevelés, minden jóérzésű ember azonnal arra gondol: ugyan mivel akarnak becsapni már megint! és a fülét befogja. Ezért tiltakoztam 386

Next

/
Oldalképek
Tartalom