Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 4. szám - Lőrinczy Huba: A Lipótváros görbe tükre (Ambrus Zoltán dialógusregényei - Berzsenyi báró és családja; A Berzsenyi-leányok tizenkét vőlegénye; A Berzsenyi-dinasztia) (tanulmány)

felnő a kiábrándulás, a rezignáció. Úgy érzik (s e könyv nem is jelez ellenkező perspektívát), hogy foglyok mindörökre: bezárva millióik börtönébe, vénlánynak kell maradniuk.

Ambrus ezúttal van leginkább elemében. Bírja ötlettel, leleménnyel, nincs két hasonló jelenet és konfliktus, alig-alig - csak kisebb részletekben - ismétli önmagát, remekül csigázza az olvasói érdeklődést, s kitűnő karikatúrák sorát teremti meg a férjjelöltekben. Némelyik vőlegény (pl. a házasságszédelgő „gróf”, a zsidóból „vérbeli” dzsentrivé vedlett Józsa Gyuri) elénk sem lép, történetük a múltban vagy a kulisszák megett játszódik), mások ellenben a szemünk láttára adják elő kisded komédiájukat. Az író nagyokat mar az álnépieskedó fordulatokkal tűzdelt beszéd - állítólag a Vígszínház terjesztette - divatján, a pácienseken szemérmetlenül nyerészkedő magánorvosi praxison, a fáradt és erős fajták (Thomas Mann, Török Gyula által is felhasznált) teóriáján,46 szarkasztikus kedve azonban a művészet riasztó lezüllését bemutatván tetőzik. Marcel, az önimádat révületében lebegő, az Übermensch-elméletet kisajátító és profanizáló, a valóságtükrözés helyett a zabolátlan önkény esztétikáját trónra emelő s a kultúrálatlan proccok által templomi áhítattal tömjénezett sikerfestő megtagadása mindannak, mit a Midas király Biró Jenője (s vele, általa Ambrus) képviselt.47

Ha akadnak is hosszadalmasabb, túlírtnak tetsző jelenetek a könyvben (ilyen pl. a II.), az értékhullámzás jóval csekélyebb ezúttal, az epizódok minőségi különbsége bízvást elenyészőnek mondható. A tizenkét vőlegényről szóló sorozat a legépebb, a legegyenletesebb, a legmaradandóbb darab a trilógiából.

3. A Berzsenyi-dinasztia: nem kisebb személyiségek írtak kritikát (másokat most félretéve) erről a könyvről, mint a fiatal Németh László és a pályakezdő Bálint György.48 Fennen dicsérték (kijárt ez a „nagy öregnek”, Ambrusnak), mókával, igen óvatosan bírálták. Németh László például megjegyezte: „A jellemzés tónusában van némi egyenetlenség, a torzítás foka alakonként különböző.” Igaza volt.

Legelsőül a színhelyszűkítés és a szereplőgárda erőteljes redukciója tűnik fel ebben a dialógusregényben. Szemben a korábbi gyakorlattal, zárt térben (a báró dolgozószobájában, a szalonban s egyebütt) peregnek le a jelenetek, a hősök pedig kizárólag a Berzsenyi-família tagjai, a három generáció, valamint két bizalmas ember: a nagyapa titkára, egyben keresztfia, illetve lapjának szerkesztője, továbbá az egyik unoka barátnője. Két, legfeljebb három alak párbeszédére épülnek az epizódok - Ambrus nem vállalja már több szereplő mozgatását. Az első jelenetek főhőse többnyire az elaggott, megözvegyült, a főrendiházból kitessékelt (s ezt folytonosan sérelmező), az elmetompulás jeleit mutató báró, majd két asszonylánya kerül a fókuszba, hogy az utolsó részek immár az unokákéi legyenek. (A III., „Bizalmasságok” c. fejezet érezhetően azért kell, hogy a titkár és a szerkesztő dialógusa mindarról tudósítson, mi az előző kötetekben foglaltakhoz képest lezajlott, megváltozott a családban.)

Ha lazán is, kötődik a korhoz, a húszas évek világához a A Berzsenyi-dinasztia. Oda kapcsolják az időszerű politikai utalások (a kommunizmus, a „szovjetügynök” és a „bolsi érzület”, „Trockij elvtárs”, Lunacsarszkij és az emigráns orosz hercegné emlegetése, a cserkészet és Baden-Powell, Mussolini és a fasizmus, az „irredenta eszmék”, Habsburg Ottó [!] és a numerus clausus nemkülönben), a divatos írók és a rajongott filmcsillagok (Colette, Psylander, Valentino) szereplése a szövegben, a pesti társaság krémjét lázba hozó pletykák (pl. a felkapott nőorvos ízetlenül indiszkrét naplójáról) - és az általános kiürülés, érték- és eszményhiány, mi főként a fiatalságot jellemzi (volt erről szava pl. Kosztolányinak is, az Édes Anna Patikárius Jancsiját ábrázolva).

A Berzsenyi-dinasztia első renden az ifjúság ijesztő cinizmusát, teljes ideálvesztését, álértékekbe kapaszkodását, divatmajmolását, egyszóval: züllését, belső széthullását tűzi tollhegyre. Lehet az öreg báró mind aluszékonyabb, fecsegöbb, feledékenyebb, hiúbb és gyerekesebb, úrrá lehet rajta az aggkori erotika, lehetnek asz352