Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 4. szám - Hamvas Béla: Óda a huszadik századhoz (esszé)

mind. Ezek aztán meghülyítik a bankárokat és a hivatalnokokat és a kereskedőket. Mi pedig itt vagyunk, nézzük az egész komédiát, a csodálkozás­tól nem tudjuk hová legyünk és nem hiszünk szemünknek és fülünknek. Tényleg mind olyan ostobák ezek az emberek? Lehetetlen! De akkor kinek csinálják ezt? Miért hiszik hogy közérdek, ha hülyének tettetik magukat? Egészen meg vagyunk zavarva. Lehetetlen, hogy egy kancellár ilyen ostoba legyen. Az ember inkább azt mondja, én vagyok az ostoba. A viszony megfordult: a józan tartja magát bolondnak és a bolondot nagy embernek. A magasabb tudatszínvonal pozícióját feladja és meghódol az alacsonyabb előtt. Attól a pillanattól fogva, hogy erre rájöttem, kis beszédet készítettem magamnak és valahányszor diktátori beszédet hallok, akárkitől, tanártól, politikustól, újságcikket olvasok, mindig felidézem magamban. Akis beszéd a következő: Az, hogy uraságod a pódiumon mit mond, az engem tökéletesen hidegen hagy. Többet mondok, önt is teljesen hidegen hagyja, legalábbis remélem, amit én a pódiumon mondok. Akkor mind a ketten a paota (kun, elmi, arrobori stb., stb.) nevezetű kísértet bűvöletében vagyunk, és éktelenül hazudunk, magun­kat lefokozzuk és azt hisszük, elsőrendű közérdek, ha magunkat hülyének tettetjük. Én, uram, arra vagyok kíváncsi, amit az eszpresszóban mond, és ön is arra kíváncsi, amit én ott mondok. Vegyük egyszer s mindenkorra tudomásul, hogy az eszpresszóban vagyunk komolyak, nem a pódiumon. A pódium a világszemlélet és akkor mindnyájan ijesztő közelségben vagyunk az absztrakt őrülethez. Mi komolyak és természetesek és rugalmasak és privátok akkor vagyunk, ha van humorunk. Nekem, kérem, ne beszéljen a pódiumról. Én is jártam külföldön, és amikor a bennszülött azt mondta, hogy paota, leintettem és így szóltam: köszönöm, a többit már tudom. Nos, higgye el, uram, a többit mi már mindnyájan igen régen tudjuk és rettenetesen unjuk. Nem, uram, ön éppen úgy különbséget tud tenni jó és rossz kávé, csirkefogó és jóindulatú ember között, csinos és nem csinos nő között, mint én és mint mindenki. Miért komédiázik? Azonkívül meg vagyok győződve arról, hogy nagy problémáinkat, az éhséget, a szegénységet, a műveletlenséget szintén könnyebben és gyorsabban és tökéletesebben fogjuk tudni megoldani, ha nem a hátsó kísértetek sugallatára beszélünk. De, igen tisztelt uram, vegye tudomásul azt is, ami nemcsak az én véleményem, hanem igen sokunké: ilyen ez a század. Nagyszerűnek tartjuk ezt a monstruózus ostobaságot ezzel a publik pódiummal és a pódium fogvacogó rettegését az eszpresszó közvetlen­ségétől. Nincsen kifogásunk ellene. Adandó alkalommal azonban egyszer jöjjön el közénk, igyon meg egy csésze kávét és diskuráljon egy csinos nővel (nem egyenruhással), mert az állandó női társaság ma, amikor a hegelizmus idejében mindnyájan ki vagyunk téve a homoerotika veszélyeinek, nagyon fontos. A fafon élastique de penser - vagyis a rugalmas gondolkozás legjobb ösztönzője az a kellemes izgalom, amit az ember egy csinős nő társaságában érez. Igen, jöjjön el csak úgy sportból, minden hátsó kísértet nélkül, egészen szabadon és higgye el, hogy ami ezen kívül van, azt mi már mind régen tudjuk. 304

Next

/
Oldalképek
Tartalom