Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 4. szám - Hamvas Béla: Óda a huszadik századhoz (esszé)

kénytelen vagyok naivnak tartani, mert feltéve, ha lenne olyan állam, amely polgárait saját maga ellen megerősíti, nem biztos, hogy az, ami az államot majd felváltja, kevésbé lesz goromba, erőszakos, kapzsi és féltékeny. We who lived by honest dreams defend the bad against the worse. Végül pedig jól tudom, hogy a neurotikusoknak a hegelizmusban mi fáj. A rendkívüli feszültség az elmélet (Eszmény) és a gyakorlat (Élet) között. Az ember ide-oda inog a hasznos-korrekt-legális-gazdag eszmei érdekházasság és a veszélyes-törvénytelen-bűnös-szegény szerelmi életházasság között. Az ember az Eszmény és az elmélet érdekében kénytelen egyre nagyobbakat hazudni, hogy a látszatot fenntartsa. Valószínűnek tartom, hogy az elmélet és a gyakorlat (Eszmény és Élet) között levő feszültség a forrpontot akkor fogja elérni, ha majd valakinek sikerül a legmagasabbrendű eszmei theoriát hirdetve azt a legelvetemültebb és legszégyentelenebb és legkomiszabb gyakorlattal párosítani - amikor sikerül olyan elvet találni, amely kivétel nélkül minden ember teljes boldogságát tűzi ki célul és közben meg fogja kísérelni, hogy kivétel nélkül valamennyiünket válogatott kínzásokkal kiirtson. Ettől a ponttól valószínűleg már nem vagyunk messze. Az absztrakt erőszak és a mafla genialitás A nagy neurotikus tiltakozása körülbelül ebben az egyetlen mondatban foglalható össze: tiltakozom a hazugságnak, mint kormányzati eszköznek alkalmazása ellen. Arra azonban nem gondol, hogy ez a hazugság bennünket nem tud őszintén felháborítani - már csak azért sem, mert ugyan mi lenne, ha nem hazudnánk? Egyébként is, ma elvi dolgokért már nem is illik felháborodni. Az elvek az érdekházasság körébe tartoznak és itt mindenki ügy hazudik, ahogy tud. Aki mégis felháborodik, nevetségessé teszi magát. Mi már sokkal komplikáltabbak vagyunk, semhogy az egyszerű morális felháborodás őszinteségében higgyünk és tudjuk, aki most felháborodik, a következő percben már hazudni fog - a legjobb esetben. Mert általában már ugyanabban a percben máris hazudik, sőt valószínűleg azzal, hogy felháborodik, máris hazudik, csak olyan ostoba szegény, hogy nem tudja, hogy a többi már tudja, csak ő az, aki úgy tesz, mintha nem tudná, de azért ő is tudja. Komplikáltab­bak, ravaszabbak vagyunk, sokkal több titkos és tilos mellék- és hátsó gondolatunk van, semhogy fel tudjunk tételezni olyan tíz percet, amely alatt nem kell tízszer hazudni. A túlzott tiltakozások egyébként is, legalább számomra, mindig gyanúsak. Némelyik neurotikus azt a benyomást kelti, hogy ilyen nagy morális érzékenysége csak moral insanity-nek lehet. Nem mintha kifogásom lenne ellene. És nem mintha ellentmondanék neki. Nem mondok neki ellent, mert akkor még azt fogja hinni, hogy igaza van. A neurotikus szemére veti a hegeliánusnak, hogy absztrakt. Ez igaz. A hegeliánus tényleg absztrakt, elméleti, humortalan, korlátolt, erőszakos, hazug, tele barbár általánosításokkal. Olyan, mint egy vastag és unalmas könyv tintával leöntve. Minden második szava az, hogy abszolút. Georges Bataille-nak pedig lehet, hogy igaza van, amikor azt írja: parier d’absolu, mot ignoble, inhumain, - c’est l’aspiration des larves. 294

Next

/
Oldalképek
Tartalom