Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 3. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége III. (tanulmány)

Ezt a főurat, akinek kedvéért a gestaíró akár így, akár úgy, de mindenképpen meghamisította a történelmet, rendkívüli egyéniségnek ismeri az utókor. Mint egymás után országbíró, nádor, szlavón bán, másfél évtizeden át IV. Béla uralmának támasza volt, egyszersmind »az első oligarchikus méretű magántulajdon alapítója« s ezzel egy új korszak legerőteljesebb képviselője (Hóman). Mivel V. Istvánnal állandóan szemben állott, ennek trónralépte után jobbnak látta Ausztriába menekülni. II. Ottokár cseh királyt szolgálta, s mintha végleg elhagyta volna hazáját, ő, az ötvenes éveiben levő férfi, feleségül vette Lichtenburg Smil cseh foúr leányát. V. István váratlan halála után mégis visszatért. A pártharcok vonzhatták, beléjük is vetette magát. 1272. nov. 27-től sói és ozorai, 1273. máj. 12-től szlavón bán. Kezet fogott Gutkeled Joak- himmal, s még 1272-ben kísérete élén legyilkolta IV. Béla unokáját és V. István párthívét, a fiatal, vitéz Béla macsói és boszniai herceget, 1274-ben pedig szövetségesével egy időre hatalmukba kerítették a gyermek IV. László királyt.” (Mályusz E.: i. m. 70- 1). Tegyük még hozzá, hogy 1274-ben László öccsét, a nyolcéves Bélát léptetik fel trón- követelőként, Henrik fiai pedig később utószülött István fiát, a későbbi III. Endrét is behozzák az országba Lászlóval szemben. Csak találgathatnánk, hogy milyen elképzelései voltak Kőszegi Henriknek 1272 augusztusától november végéig, amikortól Erzsébet anyakirályné és TV. László pártjára áll, igaz, inkább a saját hatalmát gyarapítan- dó. Nem zárható ki, hogy a Magyarországra visszatérő Kőszegi Henrikben 1272 őszén felmerült a „nápolyi megoldás” gondolata. Hiszen Ottokárt otthagyta, rá nem számíthatott, s már csak azért sem számított, mivel ott ellenfele, Monoszló Egyed húzta meg magát. Ha így lett volna, akkor Ákos mester krónikái bejegyzései, sejtetései világos képet teremtenének: az író nápolyit óhajt a magyar trónra, a régi jó ismerőssel, Kőszegi Henrikkel egyetemben.

Ha így lett volna. A hetvenes évek pártharcait különbözőképpen magyarázzák. Pauler annak idején IV. Béla és V. István környezetének ellentéteire vezette vissza ezeket (Pauler Gy.: A magyar nemzet története i. m. II. 544, 217. j), Hóman B. a honfoglaló, a törzsökös magyar nemzetségek és a jövevények, a „németek” érdekellentéteiből magyarázza a viharos időszak eseményeit (Hóman B.: i. m. 592), mások egyszerűen a Kőszegiek és a Csákok ellenségeskedéséből (Kristó Gy.: Az Aranybullák évszázada. Bp. 1981. 162, stb.). Azt nem mondhatjuk, hogy bármelyik vélemény egészében igaz lenne, de azt sem, hogy bármelyiknek ne lenne igazságtartalma, részben ugyanis egybeesnek. Másrészt a pártok között gyakori a váltás, egyik párt tagjának a másikhoz való csatlakozása, aztán az időszakos koalíció, illetőleg az ugyancsak időszakos kiegyezés és együttműködés.

Mindenesetre feltűnő, hogy amíg Ákos mester a Kőszegieknek (a Héder nemzetségnek) részt juttat a keresztény magyar állam megalapításában (mert II. Géza helyett Géza fejedelem korában vándoroltatja be őket), addig látványosan ellenséges a Csákokkal szemben. Azt írja ugyanis, hogy Csákvárát, amelyet szerinte Szabolcs épített, a magyarok a XI. század közepén, András, Béla és Levente idejében összerombolták (SRH I. 290). Más helyütt azt mondja, hogy II. Béla fia, IV. István ellen a Csákok más nemzetségekkel összeesküdtek, s ezt az összeesküvést a német eredetű Hahót és serege törte volna le (SRH I. 300)! Történetírásunk ezeket a zavaros adatokat megkísérelte magyarázni (vö. Mályusz E.: Az V. István-kori gesta i. m. 58-9), mégis kétségeink lehetnek valósságukat illetően. A Csákok vereségének, váruk lerombolásának ugyan lehet valós alapja, de ha van is, az aktuális politikai él kiérződik Ákos mester elbeszéléséből. Mályusznak igaza lehet abban, hogy a két esemény összetartozik, s egyként III. és IV. István közötti trónharcokhoz köthető - az azonban, hogy ezt Ákos mester kettéválasztja, s egy részét egy évszázaddal korábbra helyezi, arra utal, hogy Ákos mester megint sugallni akar valamit: a Csákokkal a XI. században is baj volt, a XII. században is, s egyébként is Béla fia, István ellen konspirálnak. Utalás ez, vagy éppen visszautalás V. István korára? E vonatkozásban nem mondhatunk semmit, adatok híján lévén, bizonytalan az az időpont, amikor az „V. István-kori gesta” szerzője e

266