Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Martos Gábor: "Ennek a generációnak már nem voltak illúziói" (Beszélgetés Bogdán Lászlóval) (interjú)
Ugyanakkor ezért ebben a feszültségforrásokkal, feszültségekkel teli légkörben ti mégis tudtatok valami módon egzisztálni. Segített ebben az a fajta közös nyelv, az ironikus távolságtartás, ami a művekben is megnyilvánult? Ez tartotta össze a ti társaságotokat? Valószínűleg. Biztos hamarabb szétment volna a társaság, ha nem lett volna a külső nyomás, az egymásrautaltság érzése... Tulajdonképpen elkerülhetetlen, hogy most már beszéljünk arról is, hogy ez a fajta beszéd- és látásmód, amit ez a korosztály, ez a laza csoportosulás igyekezett meghonosítani az erdélyi kultúrában, az bizony eléggé idegen volt a kultúr irányítóinak a felfogásától; ezért ellene az első vád mindig az értetlenség volt. A második figyelembe veendő dolog, hogy az erdélyi kultúra, a romániai magyar kultúra sajátságos helyzete miatt áltálában az olyan szerepek, amiket ez a korosztály próbált meghonosítani, nem is alakultak ki addig; ez teljesen új volt. Emlékszem, amikor az esszéírók kezdtek jelentkezni a hetvenes évek elején - Tamás Gazsi, vagy Ágoston, vagy Molnár Gusztáv -, akkor Balogh Edgár milyen élesen kelt ki ellenük. Gazsi az Unió egyes számában tavaly megjelent interjújában- ami ’84-ben készült - el is mondja, hgoy ő tulajdonképpen azért döntött a kivándorlás mellett, mert úgy látta, hgoy az a szerep, amire rákényszeríti őt az erdélyi kultúra, az egyfelől nem az ő szerepe, másfelől meg arra, amit ó csinálni akar kritikában és filozófiában, arra nincs szükség; azt, amit ö meg akart írni, tehát a mi történetünket- hiszen mindannyian azt akarjuk megírni más és más módon a műfajainkban -, azt itt nem is tudja sem megírni, sem elmondani, sem publikussá tenni; tehát ezért döntött végül is a kivándorlás mellett. Hogy Ágoston és Molnár Gusztáv a nyolcvanas években miért döntöttek a kivándorlás mellett? Akkor már a nyomás sokkal nehezebb volt. Tudod, hogy Molnár Guszti a Limes-körrel meglehetősen botrányos körülmények között távozott, Ágoston pedig a rádió megszűnése miatt állás nélkül maradt; tehát egyre kevésbé látták a saját stratégiájukat a kultúra akkori, vagy a romániai élet akkori keretei között megvalósíthatónak. Ne felejtsük el, hogy Románia a legsivárabb, a legunalmasabb ország volt egészen a legutóbbi időkig: itt egy teljesen leszűkített kultúrmodellel dolgozott egy post-sztalinista hatalom; mert Romániában végül is nem történt meg az elszakadás a sztálinizmustól. Ceausescu balkáni, bizánci, dél-amerikai, észak-koreai konglomerátumból összeálló totalitárius diktatúra-képében a kultúrának nagyon kicsi szerep jutott... Nyilván még kisebb egy kisebbségi kultúrának Még kisebb egy kisebbségi kultúrának. Sorra zárultak be a kapuk. Soha nem lehetett tudni, hogy az ember mikor válik teljesen - hogy úgy mondjam - vesztessé a könyvkiadás szempontjából. Nagyon érdekes a Mózes Attila esete, akinek a regénye körül- ami most megjelent, hallom, Magyarországon, és a Helikon folytatásokban közli - kialakuló vitasorozat miatt már a következő könyvét is visszaadták. Nekem alkalmam volt elolvasni a bizottság némely tagjának a jelentését erről a regényről; ugyanis hivatalosan Romániában a nyolcvanas években megszűntnek nyilvánítódott a cenzúra, nem hivatalosan viszont működött, sőt még rosszabb volt, mint a hetvenes években. Működtek cenzorok, és a cenzorok nyakára alakítottak 1985-ben egy bizottságot főszerkesztőkből és más, politikailag jól álló emberekből, akik a cenzort is ellenőrizték. Ezeknek, ennek a bizottságnak némely tagjának olvastam a jelentését a Mózes Attila regényéről. Az volt az érdekes, hogy a kiadó által felkért lektor, egy Ion Jánosi nevű esztéta - aki az ötvenes években még Jánosi Jánosként magyarul közölt, aztán átváltott románra; bántani nem akarom, nem is tudom, mert nagyon hiányosan ismerem az életművét, de aki végül is a szó igazi értelmében esztéta, ez kiderül a regényről írott lektori véleményéből, tehát az irodalomra koncentrált, és nem volt hajlandó elfogadni irodalmon kívüli érveket; ezért mondom, hogy igazi esztéta - nagyon melegen ajánlotta ezt a regényt kiadásra. Csakhogy az ő véleménye ütközött a különböző, 247
