Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Vasadi Péter: Annak dicsérete, amit nehéz szeretni (Egy idegenbe szakadt magyar szerzetes levele) (regényrészlet)
karja s a lábal tehetetlenül csuklanak, mozdulnak erre-arra a zsákban. Lent a test megállapodik. A sírásó barátok lapátolni kezdik rá a homokot, mindig a lábára s a növekvő kupac tetejébe. Ilyenkorra az ének elhal, csak a szél fúj, gyöngén csapkodja a szerzetesek bő ruháját. A lélek s az emberek át vannak adva a halál misztériumának. A lapátok eltapogatják a kis dombot, a barátok fejtől beleszúrják a homokba a vaskeresztet. Ekkor zúgnak föl teljes erővel a harangok, a szerzetesek kettős sorba rendeződnek és a fóltámadás zsolozsmákat énekelve bevonulnak a templomba. Ott imádkoznak, egyikük pedig a halott szerepében irgalomért, bocsánatért és áldásért könyörög. így temetkezünk, de hogyan élünk, kérdezi talán, ugye? A temető körül nagy gyümölcsöskert terül el, az imént említett négyszögben, melyet magas kőfal vesz körül. A gyümölcsfák katonás rendben állnak. Körte, füge és különleges alma terem rajtuk. A négyszög egyik sarkában, magas, hegyes ciprusoktól körülölelve egy fából készült nyári ház fekszik, nyílt tornáccal, alkalmas nádszékekkel, földbe ásott farönkökkel, amelyeken a belső rekreációk, pihenések idején beszélgetni lehet, szellőzködni a jó levegőn. A falakon kívül vannak a szántóföldjeink. Egymás mellett terülnek el a búzatáblák, a kukoricaföldek, a veteményeskertek és az egyik oldalon van egy tyúkfarmféle, ugyancsak körülkerítve. Van némi fakitermelő, favágó munkánk is, saját szükségletünkre. Magunk végzünk midnen fizikai munkát, mi vetünk és aratunk, mi gondozzuk, szedjük s válogatjuk a gyümölcsöt, mi gyomláljuk a kertjeinket. Van némi borászatunk, s egyik-másik termékünket mi értékesítjük. Ilyen termék a kukorica, a híres likőr-körte, az aszú. Vannak kis mezőgazdasági gépeink is, ezeket egy külső garázsban tartjuk. A fizikai munka minden testvér számára kötelező. Eddig azt választotta, amihez kedve volt, ma már, mivel kevesen vagyunk, azt kell elvégeznie, amit kirónak rá. Minden kezdőt körültekintően betanítanak. Van nálunk egy jogtudós, aki kiváló favágó lett. Van egy fodrászunk, aki vidám traktoros is. Van itt egy mérnök (szerénységem...), aki - az épületmegóvási föladatain túl - írhat egy keveset, de faesztergamunkát naponta kell végeznie. Bábukat, szerszámnyeleket, gombokat készít az istenadta a környező falvak vásárlóinak, akik cserébe terményeket, olajat, zöldféléket adnak folyó áron. Sajnos, nem tudok kitérni aprólékosabban életünk s életmódunk részleteire, de a legfontosabbakról (s a fizikai munka az), mint látja, írok Magának. Most nézzük a szellemieket. Alapjában véve nálunk minden az. A fizikai munka is, ha szellem az, aki végzi. Mi biztosak vagyunk abban, ha lehetséges lenne, hogy angyalok végezzék a legmegerőltetőbb testi munkát, azt angyalian vagyis a lehető legtökéletesebben végeznék. Nem ismerjük a munka rangsorolását. Tehát nem ismerjük az értékeik közti különbséget. Az ember Isten teremtő munkáját folytatja és tartja fenn. Ez ősi, s mindmáig tartó (társadalmi) folyamat. Egy filozófiai elmélkedés az igazságos társadalomban azonos értékű egy kiváló gyümölcsleves elkészítésével, föltéve, ha a filozófus jól tud és szeret főzni, és ha a szakács versenyképes filozófus. Nemcsak az emberi szív egységes, hanem az emberi szellem is, mert maga az ember egységes. Ezért mi a szigorú követelményeket - bár a velük járó megpróbáltatásokat mindig megpróbáltatásoknak, nem pedig farsangnak fogjuk érezni - Istenért, s Istenben egymásért szívesen teljesítjük, és eszünk ágában sincs (a legszükségesebb változtatásokat folyamatosan végrehajtva) könnyíteni rajtuk. Hisz épp az állandó nehézség adja hétköznapjaink áldozati jellegét. Ez az, amiért idejöttünk, ez az, ami erőszak nélkül átformál minket, krisztusivá tesz, ez az, amiben növekedünk, a mindennapi áldozat. Most van itt az ideje, hogy az életmódunkról írjak valamit. A kartauzi szerzetes szabad ember, holott állandó kötöttségek között él. A szabadság azonban nem azt jelenti számára, hogy kötetlenül, a maga elgondolása vagy szeszélye szerint éljen, hanem azt, hogy e kötöttségek közepette behatoljon Krisztus misztériumába, mert ebben a misztériumban látja az élet forrását, a megvalósulás formáját és az idő valóságos tartalmát. Ebben a forrásban van a létezés legmélyebb 235
