Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Vasadi Péter: Annak dicsérete, amit nehéz szeretni (Egy idegenbe szakadt magyar szerzetes levele) (regényrészlet)
A mester odaadja a noviciusnak a ruháját, ez a karjára fekteti és leborul az oltárlépcsökön. Magasra csap a gregorián ének. Azután imádkoznak és libasorban, lassan lépegetve s ismét énekelve megindulnak a kijelölt házacska felé. A ház valósággal ragyog: föl van sikálva, ki van fényezve, amije ki lehet (kilincse, ablaka, márványlépcsője), nagy virágcsokrok állnak az asztalkán, az ablak alatt, a bejárati ajtó két oldalán, a benti nagy fakereszt alatt. Érezni a fűszeres illatokat. A menet, végén az újdonsült szerzetessel, bezsúfolódik a szobába, szüntelenül énekelve ezeket a régiesen tagolt, szemlélődő, de belső tüztől föl-fölizzó középkori énekeket. A kámzsás barátok a mellükön keresztbe helyezik két jól megdolgozott, de szép, hosszú ujjú kezeiket. Középen, a virágerdőben térdel az alacsony, lepedős ágya mellett vagy az ágy feje mögött lévő térdeplőn (igen, igen!) a vőlegény. Ézek az egytől egyig jórajzú arcok (melyeket belső és külső mosoly tesz még kedvesebbé, melyeknek a bőre - ezt el kell mondanom -, a bőre átimádkozott és átböjtölt éjek és nappalok megpróbáltatásaitól lett egyszerre éles, mély és oldott, s eme hármas jelenség bőr alatti fényt ad) ezek az arcok barátian kisfiús vonásokat öltenek, mikor megkezdődik az öltöztetés; ráadják az ingben várakozóra a fehér vállkendőt (palliumot), majd a kámzsás habitust (mondjuk reverendának) s végül a skapulárét, afféle első-hátsó kötényfélét. Megölelik az új szerzetest, arcához hajolva paxot, békecsókot váltanak vele, átfogják a vállát, biztatják, erőt adó szavakat súgnak a fülébe s lassan eltünedeznek. Az ének egyre halkabb s az utolsó baráttal el is hal. A fiatal szerzetes magára maradva tovább énekel, s arcra borul a fölsikált hajópadlón. Örökre eljegyezte magát. Mint már írtam, a templom bal oldalán fut a kis házak sora, túl is fut a templomon, rá derékszögben újabb hat ház sora következik, és erre derékszögben a harmadik hatházas sor. Ez ismét elér a templomig, a jobb oldali hosszú folyosóig és a közös ebédlőhöz csatlakozik. Itt tehát egy nagy négyszög keletkezett, amelyet három oldalról a házsorok, negyedik oldalról a templom kéttornyos főbejárata és kétoldalt a melléképületek, a kerengő, a vendégház zár le. A templomból széles út vezet az alacsony kőkerítéssel és méregzöld tujasorral körülvett temetőbe. A temetőt fehér murvás mellékutak négy részre osztják. Az első két rész már megtelt nyersen kovácsolt, fekete vaskeresztekkel, amelyeken se név, se szám. A kartauziak pontos halottaskönyvet vezetnek, de a sírjaik oly egyformák, mint (kívülről) ők maguk. Az ember nem egyszerűen kimúlik, s halálának nem az a lényege, hogy X. Y.-ként hal meg, mert ez tökéletesen lényegtelen a halálában; hanem az a lényege, hogy Istenbe hal bele, ez pedig fölöslegessé tesz minden nevet. Istenben az embernek az a neve ragyog föl, amely be van jegyezve az „égiek könyvébe”, amelyet mi nem ismerünk. Isten tehát beburkolja a halott halálát, nem annyira mohón, mint inkább védelmezőn. A kartauzi barát név nélkül él, név nélkül hal meg, hogy fölvehesse az Isten megistenítette nevet. Amilyen mélyen hajlik a barát a rend szabályai alá (a teljesítésben), s ezeket, mintegy a keresztjét szelíden a vállára veszi, olyan alázatosan burkolózik a halálába. A halottat szó szerint beburkolják ruhájába az egész éjjel mellette imádkozó és éneklő szerzetesek, majd hajnalban a bő ruhaujjba csúsztatják hideg kezét, a ruhaujjakat egymáshoz varrják, a halott harisnyás lábát borító szoknyát alul összevarrják, mint valami zsákot, a kámzsát az arcára húzzák és a mellére varrják. Rácsúsztatják egy széles deszkára s ruhájának bő anyagát odaszögezik. Ráfektetik egy halottszállító eszközre, letakarják a fekete bársony miseköpenyével, erre helyezik az aranyozott tálkát, amelyben a nagy ostya, a Krisztus teste volt a szentmiséi alatt, s négyen kiviszik őt a templomból a temetőbe, ahol énekelnek érte és Istenhez könyörögnek számára irgalomért. A temetésen minden szerzetes igyekszik részt venni. Hosszú sorban vonulnak a barátok, a harang egy-egy kondulására a temetési litánia egy-egy mondatát énekelve. Odaállnak körben a kiásott kicsi, de mély sírgödör köré. A hordozó barátok meglazítják s kihúzzák a szögeket, a deszkát a halottal együtt a sírgödör felé riányítják, mire a test csúszni kezd lefelé. Míg le nem ér a fenékig, a feje, a 234
