Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége II. (tanulmány)
kun, vlach államalakulat kezdete valóban 1186, de ez az egész XIII. századra érvényes, sőt még a XIV. század elejére is. így aztán Pauler kronológiai bizonyítékaival nem igen kezdhetünk semmit sem. Az eddig felsorakoztatott adatok IV. Béla kora mellett elég meggyőzőek lehetnek, be kell azonban valljuk, hogy Jakubovich és mások érvelése II. Béla kora mellett nem hagyható figyelmen kívül (e vonatkozásban utoljára Csóka J. L.: A latin nyelvű történeti irodalom i. m. 427 kk). De hogy miért van ez a kettősség, arra külön magyarázat szükséges. Aligha tévedünk, amikor azt hisszük, hogy történészeink valahol a kettő közül a köztelévőt választották - ha az adatok egy része II. Béla korára utal, más része pedig IV. Béláéra, akkor marad a metrikus közép. Valójában az adatokat áttekintve azt kell látnunk, hogy a II. és III. Béla közötti érvek inkább II. Béla korához kényszerítenének bennünket, mintsem III. Béláéhoz. Csak hát valljuk be, a IV. Béla mellett szóló adatok is túlságosan súlyosak. Egyértelműen II. Béla korához, a XII. század közepéhez kényszerítenek bennünket a Gesta magyar nyelvi adatai. „ATih/anyi/Al/apítólevél/ és Anon/ymus/ helyesírása közt sok hasonlóság van. A y hangot Anon. is h betűvel jelöli (Tuhutum). Sokszor találunk még Anon.-ban is mai köznyelvi alsófokú vagy középfokú rövid magánhangzó helyett egy vagy két fokkal följebb képzettet: Zilah<Szilek, Taksony<Toksun, Bőd- rog<Budrug, Boldva<Buldva, Álmos<Álmus, Tarcal<Turszol, Körös<Keres<Kris. Sokszor megtaláljuk a később eltűnt, szóvégi -u, -ü magánhangzót is: álmu, Borsu, Szobolcsu, Tosu, Emesü, szereirnü. Szerencsit, Lélü stb.” (Mészöly G.: Ómagyar szövegek nyelvtörténeti magyarázatokkal. Bp. 1956. 48). A Gestában „előforduló magyar nyelvi elemek (személy- és helynevek)... világosan jóval korábbi nyelvállapotot mutatnak, mint a XII-XIII. század fordulójáról, azaz III. Béla korából való Halotti Beszéd vagy az ez idei oklevelek, mégpedig legalább félszázaddal előbbi időszak sajátosságait.” (Pais D.: Magyar Anonymus, Bp. 1926. 7). „A nyelvészek véleménye szerint Anonymus művét 1150 körül egy-két év alatt írta” (Melich J.: Anonymus gestájáról. Dolgozatok II. Bp. 1963. 15). „Nyelvtörténeti szempontból sem lehet Anonym üst a XIII. század elejére helyezni. (Szilágyi bizonyítékai) inkább megerősítik, mint megdöntik a nyelvészek felfogását, hogy Anonymus nem III., hanem II. Béla jegyzője lehetett.” (Kniezsa I.: Helyesírásunk története a könyvnyomtatás koráig. Bp. 1952. 83). Az idézeteket tovább folytathatnánk, ennyiből is kiderül azonban, hogy itt egységes magyar nyelvészeti megítélésével találkozunk Anonymusnak. Ha újabban elvétve találkozunk is olyan nézettel, amely megengedi Anonymus magyar nyelvi adatainak későbbi voltát, ez legfeljebb annak a tendenciának a következménye, amely a magyar nyelvhatár szélső területeinek adatai alapján késleltetni gondolja a magyar nyelvi fejlődést. Jakubovich E. amikor annak idején összeállította Anonymus magyar nyelvi jellegzetességeit, mindenekelőtt arra utalt, hogy a Gesta még a nyíltabbá válás előtti korszakból való (Jakubovich E.: Klebelsberg-Emlékkönyv i. m. 208), vagyis az a még o, az o még u stb. Az Szilágyi L. összeállításából is világosan látszik, hogy a Gesta korának meghatározásánál ez a jelenség nem egyértelműen korhatározó. Valóban a nyíltabbá válás a XII. század végétől már erőteljesebben jelentkezik, általánossá azonban csak a XTV. században lesz, persze a különböző hangoknál nem azonos lefolyással (Bárczi G.: Magyar hangtörténet2 Bp. 1958. 38 kk). Hasonló a helyzet az Anonymusnál ou és eu alakban írt kettőshangzókkal, amelyek mai 6 és ő hangok helyén állnak, legfeljebb itt a fejlődés valamivel gyorsabb, mint a nyíltabbá válás esetében, végső lezáródása azonban ennek is csak a XIV. századra tehető (Bárczi G.: i. m. 91 kk). Ezzel szemben kormeghatározó jelenségnek fogható fel Anonymusnál az u betűvel jelölt -ti, -ü véghangzók gyakorisága (Jakubovich E.: Klebelsberg-Emlékkönyv i. m. 209). Ezek ugyanis már a XI. században pusztulóban vannak, s mint Bárczi mondja: „a XIII. század elején a teljes eltűnés a vége felé járt” (i. m. 24). Valóban perdöntő, hogy a Halotti Beszéd egyáltalán nem ismeri a véghangzót, 1203-ig tehát ez a folyamat a magyar nyelvterület bizonyos vidékein már lezárult. A teljes eltűnést a tatárjárás korára szokták tenni (Bárczi G.: I. m. 23., E. Abaffy E.: MNy 70: 437), Bárczi azonban 150
