Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége II. (tanulmány)
a XIII. századi adatok többségét helyesírási konzervativizmusnak tudja be. Ha tehát Anonymus magyar nyelvi adatait komolyan vesszük, akkor valóban a XII. század közepére kell helyezzük, főként a szóvégi magánhangzók, de néhány más jelenség alapján is (pl. 7hhutum, Turobag Tétény és Tbrbágy helyén stb.). Ezeknek az adatoknak a kronológiai értékét nem lehet azzal gyengíteni, hogy itt nyelvjárási különbségekről van szó, mint Horváth J. teszi (Acta AntHung. 18. 1970. 388), noha kétségkívül voltak archaikusabb nyelvjárásaink, azt azonban a parasztokról lenézően szóló Anonymusról mégis komolytalan lenne feltenni, hogy valami archaikus nyelvjárást beszélt (vö. „falsae fabulae rusticorum” SRH I. 87). Van azonban Anonymusnak egy adata, amely a bemutatott nyelvi tanulsággal élesen szemben áll. A Gestában azt olvashatjuk, hogy Ététől származott a Calan és Colsoy nemzetség (SRH I. 41). AColsoy nevet többen összevetették II. Géza egy 1142—46 között írt oklevelének Culcey comeszával (RegArp. 76), mindenesetre Anonymusnál Kölcsöj formát kell olvasnunk (Melich J.: Anonymus gestájáról i. m. 19.; Pais D.: MNy 25: 127-8., SRH I. 84, 2. j. Kolcsoj alakot olvas). Ez pedig legalább egy századdal későbbi egy XII. század közepi Anonymusnál. Az ö első előfordulása a XIII. század második fele (Kniezsa I.: Helyesírásunk i. m. 52). Melich szerint ugyan ez az alak Anonymusnál az átíró korszerűsítése lenne, ebben az esetben azonban a további alakoknál is hasonló, késő XIII. századi „átírásokat” kellene találnunk. Ez az egyszeri „modernizálás” meglehetősen különös. Egészen sajátos képet mutat Anonymus helyesírása. Itt hosszabban idéznénk Kniezsa I. összefoglalását: „Anonymus helyesírásának a kancelláriáéhoz való viszonya a legnehezebb kérdések közé tartozik. Azt már most megállapíthatjuk, hogy nincs egyetlen kancelláriai kiadvány sem, sem II. Béla alatt vagy után, sem III. Béla és Imre alatt, amelynek a hangjelölése akár megközelítőleg is hasonlítana Anonymuséhoz. Anonymus e tekintetben teljesen magában áll. Az s hangnak következetesen z-vel való jelölése sem a XII. századba, sem a XIII. század elejére nem illik bele. Ebben a tekintetben Anonymus vagy nagyon régies (XI. századi) vagy nagyon kései (XIII. század közepi). ... A c hangnak következetes s jelölése egyedülálló az egész magyar helyesírástörténetben. Mindenesetre régiesség, mert a XII. század második felétől fogva szinte eltűnik. Nagyobb számban csupán két XIII. század eleji emlékben, a tihanyi apátság 1211-es összeírólevelében és a Váradi Regestrumban fordul elő ... Viszont a c hangnak ce, illetőleg cy-vel, valamint a d’ hangnak ugyancsak ge és gy-vel való jelölése a XII. században ismeretlen ... Kétségtelen azonban hogy a ce és ge jelölés együttesen Anonymuson kívül sehol másutt nem található ... Ak és c jeleknek hangtani helyzet szerint való használata semmi esetre sem illik bele a XII. század végi-XIII. század eleji kancelláriai gyakorlatba ... Viszont az is tény, hogy a k és c jeleknek ilyen szabályos használata, amely különben a XII-XIV. századi irodalmi emlékeinkben is megvan, a kancelláriában sohasem mutatható ki ... határozottan modem az y használata. Az y ilyen mértékben, mint ahogy Anonymusban előfordul, csak a XIII. század második felétől kezdve lép fel. Egészében véve Anonymus a helyesírásával semmivel sem segít eloszlatni azt a homályt, amelybe személye még Szilágyi Loránd legutóbbi eredményei után is be van burkolva. Általában azonban helyesírása inkább a XII. század közepére, mint a végére mutat, bár vannak részletei, amelyek egészen késeiek, mint pl. az y.” (Kniezsa I.: Helyesírásunk i. m. 81-3). Kniezsa megállapításait Horváth J. kísérelte meg cáfolni (Acta AntHung. 18.1970. 379 kk). Érvei szinte kizárólagosan a Váradi Regestrumnak Anonymuséhoz hasonló ortográfiával írott nevein alapulnak, az eltérések abból származnának, hogy a Váradi Regestrumot 1208-1235 között több jegyző fogalmazta volna. A két helyesírás között kronológiai kapcsolatot lát (i. m. 382). Horváth azonban figyelmen kívül hagyja az sz következetes z jelölését, valamint az y gyakoriságát. A XIII. század vége előtt a legnagyobb ritkaságok közé tartozik, hogy a nevek latin képzőiben és ragjaiban y-t íijanak, amint Anonymus teszi (Kniezsa I.: Helyesírásunk i. m. 81). Vagyis Anonymus 151
