Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Martos Gábor: "Kultúrává kell tenni a kultúrát, irodalommá az irodalmat" (Beszélgetés Markó Bélával) (interjú)
hogy azok, akik teoretikusan, elméletileg előkészítették a Szőcs Gézáék csoportjának - Szőcs Géza, Egyed Péter, meg aztán majd Cselényi Béla és a többiek - indulását, azok tulajdonképpen velünk egyszerre éltek és működtek Kolozsváron, sőt egyesek közülük néhány évvel idősebbek is voltak nálam, például Ágoston Vilmos, Tamás Gáspár Miklós, Molnár Gusztáv. Ok - és ezt mindenképpen el kell ismernem - sokkal radikálisabban támadták az erdélyi magyar irodalom teljes intézményrendszerét, mint amennyire támadtuk mi. Mi akkor úgy véltük, hogy ez az intézmény- rendszer, ha töredékesen is, de magában rejti a majdani kibontakozás lehetőségeit, tehát ezt az intézményrendszert el kell fogadni, és belülről kell átgyúrni, átformálni, átalakítani. Velünk párhuzamosan létezett viszont az előbb említett teoretikus esszéíró nemzedék, amelyik ezt teljességében tagadta. Meg kell mondanom neked, hogy ez a kettősség - ami az irodalmi életet, az irodalmi élethez, az intézményekhez való viszonyulást illeti - mindmáig végigkövethető. Az a gárda, amelyikről beszéltem, a mi nem túlságosan szoros csoportunk - mert nemzedékké sohasem szerveződtünk; nem is deklaráltuk magunkat ekképpen - az zömében beépült az intézményekhez. Az lehet vitatható, hogy jól tette, nem jól tette; most nem ez az érdekes; mindenesetre így próbált később végigvinni egyfajta ellenállást, belső ellenállást; míg a Tamás Gáspárék, az esszéírók nemzedéke, meg a Szőcs Gézáék csoportja annyira radikálisan, kívülről tagadta ezt az intézményrendszert, hogy ők voltak azok - nem mind természetesen -, akik egy sokkal élesebb konfrontáció következtében tulajdonképpen mind - vagy majdnem mind - elhagyták az országot. Tehát itt a lehetséges ellenállásnak érdekes módon két formája mutatkozott meg, egy radikálisabb és egy kevésbé radikális út. Ezek - ami az irodalmi ars poeticákat illeti - később természetesen egybemosódtak, és így mára már egy generációvá, egy nemzedékké, egy iránnyá mosott egybe minket ez a nagyon közeli utókor. Ennek talán az is az oka, hogy már az indulásotokkor is megfigyelhető volt, hogy egy nagyon erős formai, nyelvi, formanyelvi hasonlóság is létezik közietek; tehát a te lírád - mondjuk - és a Szőcs Géza lírája, vagy az utána indultak lírája egy egészen másfajta nyelvet használt, mintegy szembenállva, vagy tagadva az elődök népiesebb irányzatát. Ez a nyelv sokkal szikárabb volt, sokkal több irracionalizmus volt a versekben, a mondatokban, s az egésznek mindig volt egy kicsit ironikus felhangja. Ez volt az egyik olyan egység, aminek alapján én azt mondtam, hogy inkább közelebb éreztek téged őhozzájuk, mint az elődökhöz. Igen, ezt én is így látom és így vallom. Na most már ennek az újszerűségnek a lényege az a felismerés volt, hogy az a fajta eszközirodalom, amely mindaddig létezett - ezt az eszközirodalmat nem feltétlenül negatív értelemben használom, mert tulajdonképpen kitermelte a maga remekműveit is -, az a fajta beszűkült, politikus és politikai szemléletű irodalom, amely minket megelőzött, és amely nyíltan vallotta azt, hogy az irodalmat és a kultúrát az egyetlen legfőbb cél: a magyarság érdekképviseletének szolgálatába kell állítani, az számunkra zsákutcának látszott. A velünk egy generációbeliek vagy a valamivel fiatalabbak közül mindenki felismerte ezt a zsákutcát, és rájött arra, hogy az erdélyi magyarságot megfosztani a kultúra teljességének illúziójától — vagy esetleg realitásától -, az irodalom teljességének szándékától semmiképpen sem lehet. Újból kultúrává kell tenni a kultúrát, irodalommá az irodalmat. Más kérdés, hogy ez nyilvánvalóan illúzió volt mindannyiunk esetében; még a legavantgárdabb költők esetében is, tudniillik nagyon hamar kiderült, hogy az avantgárd formabontás éppen úgy politikai gesztus, mint a legközvetlenebb politikai tartalmakat hordozó hagyományos formájú irodalmi munka, és az is bebizonyosodott, hogy később a politikum nemhogy gyengült volna, hanem tulajdonképpen erősödött a generáció műveiben. 123
