Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Esterházy Lujza: Szívek az ár ellen II. (visszaemlékezés)
Jeges hangon válaszolta: „Mivel kormányunk nem fogja őt kikérni a Szovjetuniótól, sohasem fog onnan hazajönni!” „De miniszter úr - fogtam könyörgőre a szót ne hagyják őt ott, gondoljanak gyermekeire, akik visszavárják őt, tegyenek valamit, hogy visszajöjjön!” Clementist azonban nem hatotta meg könyörgésem, ridegen csak megismételte, amit előbb mondott. Úgy távoztam tőle, mintha fejbe vertek volna. Jánosnak egy barátja, Gy. F. várt rám a szomszédos étteremben. Mikor elmondtam neki Clementisszel folytatott beszélgetésünket, hirtelen rájöttem, hogy elfelejtettem megkérdezni tőle, hogy tulajdonképpen miért nem akaija a csehszlovák kormány visszahozatni Jánost. Erre Gy. F-től kaptam meg a választ: „A csehszlovák kormány határozottan fél attól, hogy János visszajöjjön az országba, fél őt a bíróság elé állítani, mert akkor kiderülne, hogy az ellene felhozott vádak hamisak. Ha viszont János ártatlansága bebizonyosodik, akkor a magyar kisebbséget is fel kell menteni a vádak alól s akkor nincs többé indok a kitelepítésre.” A kétségbeejtő helyzetben nem látszott semmi kiút. Szegény Jánosnak el kell pusztulnia a szovjet haláltáborban. Hiába keresnék közbenjárót a szovjetdicsőítő nyugat soraiban, ott is csak süket fülekre találnék. 1947 február végén megkezdtem munkámat mint fordító és tolmács a Secours Catholique alkalmazásában a Párizsi Nemzetközi Kongresszus alkalmával, melyet a Hotel Lutetiában tartottak és elnöke Roncalli apostoli nuncius volt. A különböző európai küldöttségek között a magyar Caritas is részt vett a kongresszuson. Elbeszélésük szerint a magyarok tömegesen menekülnek Magyarországra a deportálás elől. Mindszenty kardinális egy segélyakcióval próbálkozik a meggyötört családok nyomorát enyhíteni. 1947 tavaszán egy másik kongresszusnak is tevékeny résztvevője voltam. A nemzetközi polgári és szociális Nőszövetség ülésezett itt, melynek csehszlovák küldöttsége is volt. Igyekeztem közelebbi kapcsolatba jutni a cseh katolikus párt küldöttjével, T. Máriával, mert úgy éreztem, hogy mint hívő katolikus asszony nem nézheti részvétlenül az embertelen intézkedéseket a magyar kisebbséggel szemben és keresnie kell egy megoldást, mely méltó a Krisztul által hirdetett felebaráti szeretetre. Beszélgetésünk során megpróbálta védeni álláspontját. Még mindig benne élt a félelem, hogy 1938 megismétlődhetik. „Kormányunk csak a kisebbségek eltávolításával látja biztosítva az ország létét” - mondta Mária. „De hogy remélhetünk így igazi békét és népeink kibékülését?” - kérdeztem. „Pedig ezt az igazi békét közöttünk szívből kívánom, Isten látja lelkemet” - tört ki Máriából a szó. „Akkor nem imádkozhatnánk-e együtt egy ilyen békéért?” - kérdeztem Máriát. Szívesen beleegyezett és másnap reggel a párizsi Notre Dame dómjában térdeltünk egymás mellett és felajánlottuk a misét és áldozást a népeink közötti kibékülésre. 114