Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Berenik Anna: A félremagyarázott Anonymus III. (tanulmány)
eltávozott, de örökül kapták annak egyik íját, egy övét és annak végén egy arany csészét/tálat. Mi a történet reális magyarázata? Magyarország Története (1.III.3): A bronzkor. „Nyugatról a harang alakú edények rejtélyes népe hatolt be a Bécsi-Medencébe, egészen a Fertő tó vidékéig. E nép izgalmas szétrajzása valószínűleg az Ibér-félszigetről indult ki, csoportjai - a Brit-szigeteket és Itáliát is beleértve - Nyugat és Közép-európa legfontosabb gazdaságföldrajzi csomópontjain tűnnek fel. A bronzöntés tudományát hordozó mozgékony íjászok leszármazottai tartósan megvetik a lábukat a Fertőn túli síkságon. A Nagy Budapest térségébe eljutó, elszigetelt helyzetű legkeletibb „előőrsük” azonban csupán epizódszerepet játszott a Kárpát-medence bronzkorában. Zsugorított csontvázas kis temetőkből ismert embere és vonzó szépségű anyagi kultúrája gyorsan a helyi népesség hatása alá került, második vagy talán harmadik nemzedékük pedig nyomtalanul felolvadt a merőben más kultúrájú helyi bronzkori lakosságban.” Azonosítsuk az ismeretlen bronzkori népet Heraklessel, aki csakúgy mint Nimrod eljut Gibraltárig. Belép a mai Spanyolország területére, ahol a thobelutód ibérek laknak, eljut a Kárpát-Medencéig, az arany országáig, ahonnan „északra nem lehet se benézni, se bemenni, mert ott toll rázódik ki (... weil dort Fedem ausgeschüttet sind). A föld és levegő tele van tollal.” (Herodot [IV. 7-10]. A magyar nyelv ismeri a fogalmat: tollpihe, hópihe/pehely. - A hadjárat nem más, mint Hyppolita övének, azaz a Kárpátok koszorújának megszerzése, akinek nevét a Gömörben eredő Ipoly folyó őrzi a selmeci és körmöd aranybányák közelében. Az amazon királynő legyőzése után Hera-kles nem maradt a területen, akinek harcos segítőtársa, féltestvérének Iphi-klesnek fia lo-laos, az ország asszonyaival szintén utódokat hozott létre. Nevük megmaradt a magyar nyelvben, mint ifi, ifjú, ésA-lajos, (később másik összetételben Ladis-laos/László). Herakles három fiának örökül hagyta az íjat, mint új fegyvernemet, aminek kezelését az amazonok is megtanulták, a Kárpátok övét, s az azon függő aranytálat, Erdély aranybányáit. Az első két fiú nem tudta feladatát betölteni, apjuk hódítása veszendőbe ment. Erdély aranya tüzes lett, ha hozzányúltak, vagyis a gomár/magor utódok harci felkészültséggel védték. Csak mint valószínűséget vetem fel, hogy Gomár fia Rhiphates nevét őrzi a Riphaei Montes, amit S. Münster térképén (Ptolemaios után) találok, melyet az erdélyi Kárpátokkal azonosítok. A meghatározás azért bizonytalan, mert a 16. századi irreális kelet-európai térképeken él még a név, de később, valószínű az ismeretek javulásával Riphai-hegyek már nincsenek. Az elsőszülött fiú Aga-thyrsos országát ne Erdélyben, a Maros mentén keressük, mint ezt a történelemkönyvek tanítják, mert Herodot világosan mondja (IV. 48.), hogy „a Maris folyó az agathirsek országából a Dunába ömlik, hanem helyezzük a korábban March-n&k nevezett mai Morava és az ,Aga’ = Eger folyó forrás vidékére, a Cseh Érchegységbe, (aminek elfoglalására a Kr. u. 5. században Attila fiát küldte, mint ezt Priskos rhetor úja). Anyja a magyar Eger és Ag-telek környékéről küldte el (miskolci kultúra?). Lázár deák térképén Eger = Agria !Agram; Összetett neve a taurus népével történt etnikai keveredésre mutat. Herodot szerint Herakles második fia Gelonos aligha más, mint a Képes Krónikából (3) ismert galaták/gallok: „Az egykori Gomarokat galatáknak majd galloknak hívták, akik franciák, Pria- mosnak, az első trójai király fiának Paridisnek fia, Franco után nevezve, akik Trója lerombolása után Pannóniába jőve, amit valamikor régen Nagy Sándor Felső-Görög- országnak nyilvánított - a Sicaan hegy alatt, az Ister körül, amit az alemannok Dun(a)- nak neveznek, erős államot alapítottak, aminek Syccambriam nevet adtak a Syccan hegy után, ahol Krisztus megtestesülése előtt négyszáz évig maradtak. Majd a keleti népektől való félelmükben a nyugati végekre költöztek és a Szajna körüli vidéket szállták meg, aminek Francio után a francia nevet adták, fővárosukat pedig ennek apja után Parisnak nevezték.” Kristó Gyula a következőképpen látja a helyzetet: „Sokatmondó az a körülmény, 1142
