Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Gyurácz Ferenc: Igazi populisták (A múlt század végi amerikai farmermozgalom) (tanulmány)
úgy, mint a szövetkezetek végső sikertelenségét - a bankok, a kereskedők és a metropolitan sajtó aktívan ellenséges magatartása is siettetett, világossá tette, hogy tüneti kezelésre nincsen mód, a gazdasági rendszer alapjaihoz kell hozzányúlni, s a mozgalmat a radikalizálódás irányába vinni. Az 1889-es St. Louis-i konferencián megfogalmazott követelések egy kivételével már tartalmazták a későbbi Néppárt legfontosabb céljait. Szerepelt köztük a pénzkibocsátás reformja (beleértve a papír- és ezüstpénzt egyaránt), a vasutak és más korporációk birtokainak kormány általi visszavétele és a tényleges telepesek kezére juttatása, a lépcsőzetes jövedelemadó-rendszer, a szállítás és a kommunikáció eszközeinek állami tulajdonba vétele. De szóltak a választási rendszer demokratikusabbá tételéről, a munkásság iránti rokonszenvükről, a posta-takarékpénztárak létesítéséről, a külföldiek földtulajdonának tilalmáról és más követeléseikről is. Nem szerepelt még ezek között Charles Macune legvitatottabb terve, amely megvalósulása esetén alapjaiban érintette volna a gazdasági rendszert. Mellesleg ez volt az a pont, ahol Macune és a mozgalom útjai elváltak egymástól. Ugyanis radikális tervezetéből, amely már határozottan a politikai szerveződés igényét hozta felszínre, éppen maga a szövetség vezetője nem volt hajlandó levonni a logikus következtetést: a pártalakításban való részvételt nem vállaltai, inkább fokozatosan háttérbe húzódott. Mi volt elképzelésének, az ún. al-kincstári tervnek (sub-treasury) a lényege? Macune szövetségi raktárházak létesítését indítványozta minden olyan államban, amely évente 500 ezer dollár értéknél többet termel. Ezekben az *al-kincstárákban” a farmerek tárolhatnák a termést, hogy kiváljék a magasabb piaun árakat. Terményeikért megkaphatnák kölcsönbe a helyi piaci ár 80%-át, és az al-kincstári letéti jegyeiket az év bármely részében eladhatnák az érvényes piaci áron. A kölcsönre 2%-os évi kamatot kellene fizetniük, alacsony árat az osztályozásért, a tárolásért, valamint a biztosítást. Ez a terv megvalósulása esetén befolyásolta volna a nemzeti pénzügyi rendszert, a kormányzati számításokat és az egész lakosság helyzetét. Megváltoztatta volna az agrár- hitelezés rendszerét, megszüntetve a farmer kiszolgáltatottságát az aratáskor éppen aktuális áraknak, és rugalmas piád lehetőségeket hagyott volna az eladható letéti jegyek révén is. Amagas kamatú termésjelzálogot alacsony kamatú kormánykölcsönnel cserélte volna föl. Délen mindez forradalmi változást jelentett volna, de módosításokkal a közép-nyugatiak is elfogadták. (Ellenzői a nagy inflációs hatástól tartottak, valamint alkotmánysértést emlegettek a farmereknek való „egyoldalú” előnyök nyújtása miatt. Számosán, mint például a The New York Tímea cikkírója, úgy találták, hogy ez „az egyik legvadabb és legfantasztikusabb terv”, amit csak valaha kitalálták. A Wall Street „pénzeszsákjai” felismerték a tervben az uralmukat fenyegető potenciális veszélyt.) 1890 az offenzíva éve volt a reformmozgalom fejlődésében. Országos szervezőkampány indult, a Szövetség előadói Kaliforniától New Yorkig bejárták az Államokat. A National Economist-ot szerkesztő Macune ösztönzésére sok kis helyi farmerújság jött létre (összesen mintegy 1000 lap támogatta a mozgalmat!), s ezek szövetségbe tömörültek. Megalakult a Színes Farmerek Nemzeti Szövetsége, és együtt haladt a fehér szervezettel. Az 1890-es időközi választásokon a Demokrata Párt színeiben induló déli farmerek jelentős sikereket értek el. A legfeltűnőbb eredmény Georgiában született, ahol a Szövetség által támogatott jelöltek a helyi képviselőház helyeinek négyötödét megszerezték. Nyugaton a legendás populista politikusnö, Mrs. Mary Elizabeth Lease hazája, Kansas vitte a prímet. A harmadik párt létrehozásáért küzdő erők először itt tudtak áttörni, megalakították a kansasi Néppártot (People* s Party), és a helyi demokratákkal együttműködve legyőzték az addig hatalmon lévő republikánusokat, önálló listát állított, és eredményesen szerepelt a Szövetség más nyugati, államokban, így Dél-Dakotában és Nebraskában is. A megszerzett pozíciókkal aztán nem tudtak úgy élni, ahogy szerették volna, egyrészt, mert abszolút többségre sehol sem vergődtek, másrészt mert fö céljaik legtöbbje össznemzeti szintű törvénykezést kívánt volna meg. A harmadik erő országos párttá szerveződése került hát napirendre. 1890 és 1892 1111