Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Salamon Konrád: A múltat be kell vallani (Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában) (kritika)
nem irtottuk ki gyökeresen... Az idegen elemek tíz- és százezrei, akiket azokra a területekre telepítettek, ahol elődeink irtották ki az erdőket, csaptolták le a mocsarakat, megteremtve a civilizált élethez szükséges feltételeket — még mindig lövöldöznek a sötétből harcosainkra... A nép érzi, hogy szükség van erre a határozott lépésre, s hogy szükség van olyan energikus lépésekre, amelyek biztosítják Bácska jugoszláv jellegét.” Cseres Tibor megjegyzését idézve: az a jelenbéli torzítás, „hogy a betolakodott nép egyike, a magyarok sötétből lövöldöznek a partizán harcosokra”, azt az orvlövész harcmodort tételezte fel, „amit a Bácskában visszamaradt dobroljovácok és csetnikek a bevonuló magyar katonákkal szemben alkalmaztak. A valóság persze az, hogy a bácskai magyarok, bár lett volna fegyverük, egyetlen puskalövést sem adtak le sem a hatalomba lépő szerb partizánok, sem az átvonuló orosz katonák ellen.” Szót kell ejteni arról is, hogy annak idején amikor Cseres Tibor megjelentette Hideg napok című regényét, szembenézve saját bűneinkkel, értetlenség, bizalmatlanság fogadta írását. Több mint negyedszázad múltán jött el az idő, hogy az író egykori könyvével szerzett erkölcsi tőkéjé e támaszkodva megíija a másik fél viselt dolgait is, ha már egyszer a szerb íróktó! hiába vártuk 25 éven át a „Hideg napok”-ra adott megfelelő választ. Igaz, rövid távon a „Hideg napok” látszólag a magyarság ellenfeleit segítették. Volt eset, hogy a belőle készült film vetítése után az egyik szomszédos ország vegyes lakosságú városában a moziból kijövök leköpdösték a magyarokat, mondván: „Lám magatok is bevalljátok, hogy milyen gyilkosok vagytok”. Most azonban elérkezett annak az ideje, hogy a magyarság szembenézzen az egész térség múltjával, miután a sajátját hosszú idő óta nagyon kritikus szemmel vizsgálta és vizsgálja. Ahogy Cseres Tibor, úgy a magyarság is megszerezte az erkölcsi jogot arra, hogy megnevezzen és elítéljen minden bűnt és minden erőszakot, bárki követte is el a térségben. Minderre annál is inkább szükség van, mert szomszédainknál itt is - ott is találhatók olyan nacionalista csoportok, melyek a magyarság majd félévszázados hallgatását beleegyezésnek vélik. Mi valóban hosszú évtizedekig hallgatásra kényszerültünk. Elvártuk volna tehát, hogy miután kitombolták magukat, abbahagyják kegyetlen, magyarellenes politikájukat. Sajnos mindhiába. Ráadásul: mivel a magyarellenes és történelemhamisító legendákra sem adtunk higgadt és tényszerű válaszokat, a nacionalista meséktől megtévesztettek tudományos igazságokként fogadták azokat, így kapva táplálékot - mind a mai napig - idegengyűlölő indulataikhoz. Mindehhez azonban nyomatékkai hozzá kell tenni, nem törekedhetünk az ítélőbíró szerepére, csak felhívhatjuk a figyelmet arra, hogy közösen nézzünk szembe közös múltunkkal. Ugyanakkor azt is meg kell értetnünk térségünk népeinek egyes csoportjaival, hogy a múlt, a történelem nem lehet a nemzetiségi politika kiindulópontja. A politika csak a meglévő állapotokból indulhat ki, tehát hogy az adott térségben, országban milyen nemzetek és nemzetiségek élnek, s ezek számára kell biztosítania a XX. század végéhez illő egyéni és kollektív szabadságjogokat. Hogy kik, mikor, hogyan és honnan költöztek az adott területre, arról vitatkozhatnak a történészek, de nem használhatják az egyes megállapításokat érvként a politikusok annak alátámasztására, hogy ezek alapján kedvezzenek vagy ártsanak az egyes népeknek, nemzetiségeknek. Nehéz a sorsunk Kelet-Közép-Európában. Nincs más választásunk, mint a kölcsönös bocsánatkérés és megbocsátás, nem mérlegelve, hogy ki követett el a másik ellen több kegyetlenséget. A tényfeltáró tudomány úgyis kideríti majd az igazságot. (Magvető Könyvkiadó, 1991.) 1048
