Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Imre László: Jókai Anna: A töve és a gallya (kritika)
IMRE LÁSZLÓ Jókai Anna: A töve és a gallya Jókai Anna sosem számított a (banális értelemben vett) „meglepetések” írójának, ámde új könyvei többnyire jócskán eltértek az előzményektől. A töve és a gallya is meglepetés, bár a korábbi évtizedek logikus folytatása is egyszersmind. Műfaját csakugyan nem könnyű meghatározni. Líra nemcsak azért, mert „az ihletért a felső világba kellett menni”, hanem az erős személyesség, s a versszerű futamok (Apokrif imák) okán is. Epikus, mert személyiség- és gondolkodástörténet, némileg „emberiség-történet”. Drámai belső dialogicitása, tépelődő monológjai, s katartikus hatása folytán. Leginkább mégis esszék ezek, tanulmányok és vallomások, a művészi képzelőerő etikai, filozófiai pályára kényszerülése. Oly módon persze, hogy az írónő egy percre sem válik bölcselővé. Megőrzi speciális írói erényeit: ezúttal is képszerű látásmódú, hibátlan stiliszta, remek megfigyelő, könnyed észrevételei a lényeget találják telibe. Csakhogy ezúttal a szokásos eljárás fordítottja történik: nem cselekmény és karakterek magasodnak példázattá, „bölcselet”-té, hanem az írónő régebben és újabban megtalált életigazságai konkretizálódnak, válnak érzékletessé. A „könyvek könyvé”-től, a Bibliától indul el (A gödölyét ne főzd meg az anyja tejében), és a ma, a tegnap és a tegnapelőtt kérdéseihez érkezik meg. (Az inkvizíció, a jakobinus diktatúra és a sztálinizmus analógiájával lazítja meg állításainak konkrétumokhoz kötődését, s lesznek igazságai valóban általánosakká.) Már csak ezért sem vádolható azzal, hogy az elmúlt két esztendő politikai fordulatai inspirálnák „istenkeresését”. Éppen hogy a mai, valóban változó idők átgondolatlanságaival, leegyszerűsítéseivel száll vitába. Nem antikommunista filippikákat ír, hanem arra figyelmeztet, ami a sztálinizmusban és az inkvizícióban azonos, s ezzel tényleg mély és önkritikus számvetésre késztet. A fordulat az ő számára nem az ún. szocialista rendszerek összeomlásában van, hiszen őszerinte a fordulatnak mibennünk kell lejátszódnia. Olyan erkölcsi újjászületésre van szükség, amely nem éri be az elmúlt évtizedek ostor ozásával, hanem tisztában van azzal, hogy csak az alapvető erkölcsi törvények tiszteletben tartásával juthatunk előre: pl. minden gyilkosság bűn (Az a harc és az a béke). Hogy Krisztust, Tolsztojt, Gandhit követve sem Auschwitzért, sem a Gulágokért nem kellene vezekelnünk. Hogy nemcsak ideológiák, népboldogító eszmék bizonyultak alkalmatlannak, hanem mi magunk is, külön-külön és együttvéve: „Nem tudom, lett volna-e Auschwitz, ha minden zsidó mellé odaáll egy keresztény a menetbe?” Nem a rendszerváltás tényén ujjong, hanem a lehetőségre és a felelősségre figyelmeztet, hogy minden rajtunk múlik: „Krisztus óta az emberen múlik - legnagyobb részt - az ember.” (Bölcsek és pásztorok) Nem ma „divatos” igazságokat mond ki tehát Jókai Anna, hanem olyanokat, amelyek komolyságra és szerénységre intenek, s érvén jóik tartós. Egy nagy „fordulat”-ot, persze, érzékel és érzékeltet: „Szegény »fölértékelt« politika! Lássuk be, szerényebb státusz illeti.” Ez azonban csak a közgondolkodásban friss belátás, ő maga (sok-sok könyve tanúskodik erről immár negyedszázada) sosem is politikai szisztémáktól, politikai eszméktől várta a megváltást, hanem erkölcsi emelkedéstől. Amelynek alapja és mozgatója Isten. Dosztojevszkij a Karamazov testvérek című regényének sokat idézett felismerése: ha Isten nincs, akkor minden meg 1049
