Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 12. szám - Kovács Péter: Fejezetek a magyar szobrászat közelmúltjából IV. - A köztéri szobrászat új lehetőségei a hatvanas és hetvenes években (tanulmány)

téri Mártír-emlékmű. Az erre kiírt pályázatot 1958-ban egy fiatal művész, a főiskolát csak valamivel korábban befejezett Kalló Viktor nyerte meg. Kompozíciójának földre roskadó figurája égnek emelt arcával, magasba nyúló karjának drámai mozdulatával távoli rokona lett Kerényi Jenő régi Partizán-emlékművének.. - A rokonság azonban valójában igen távoli: Kalló képtelen volt hatalmas alakját az eredeti, kisplasztikái vázlatban fölvetett ötlet szintjénél továbbfejleszteni. A szobor belső tömegét nem tudta életre kelteni, s így az a drámaiság, amit a karok és lábak heves mozgása jelez, észrevétlenül hal el a formátlan zakótól takart törzsben.

Az expresszív stílus folyamatos hazai életét dokumentálták Tar István szobrai. Ő már korábban is közel állt ahhoz a fajta monumentális felfogáshoz, amelyet a negyvenes években Kerényi és Somogyi József mellett elsősorban Beck András képviselt. A hatvanas években Tar Kerényi Jenő formavilágához kötődött erősebben, de annak frappáns ötletességét ö inkább a nyugodt megbízhatósággal váltotta fel. így aztán munkáiban a kifejezés expresszivitása egyre inkább a megjelenítés dekorativitá- sában oldódott fel (Nő lanttal).

A Kerényit, Somogyit közvetlenül követő „negyedik” nemzedék tagjai közül is sokan éltek szívesen a megjelenítésnek azokkal a lehetőségeivel, melyeket az expresszionista formálás nyújtott. Marisa Istvántól ugyanúgy nem volt idegen a valóságlátásnak ez az útja, mint Marton Lászlótól, Lessenyei Mártától vagy Kiss Kovács Gyulától. Közülük az utóbbi a hatvanas évek elején éppen Kerényivel és Somogyival közösen készítette a Madách Színház homlokzati szobordíszét, amely a maga korában meglehetős feltűnést keltett modern megjelenése miatt.

A hatvanas évek elején került ki a főiskoláról azoknak a fiatal szobrászoknak a csapata, akik jórészt már középiskolás korukban, a Művészeti Gimnáziumban Somogyi József szuggesztív egyéniségének bűvkörébe kerültek. Közülük a sajnos fiatalon elhunyt Götz János és nyomában a nagyon tehetségesen induló Meszlényi János domborműveikben és lemezplasztikáikban a kifejezés expresszivitását egy, a paraszti életből táplálkozó költői mondanivalóval igyekeztek összekapcsolni. Törekvéseikkel a vásárhelyi művészetnek ahhoz az ágához kötődtek, amelyet a festészetben Szalay Ferenc neve fémjelez. Újabban került a figyelem középpontjába a Vásárhelyen élő Tóth Valéria, aki a stílusnak egy lágyabb, erősen festői változatát alakította ki. Közös jellemzője az expresszív megjelenítés vásárhelyi híveinek, hogy a kompozíciónak azt a darabos monumentalitását, amit mestereik műveltek, ők a részletek szuggesztív erejű naturális ábrázolásával igyekeztek fölváltani.

Meglepő módon találkozott - ha csak külsőségekben is — a vásárhelyiek szemlélete a hatvanas évektől mind gyakrabban hazatérő, Olaszországban élt szobrászéval, Amerigo Tótéval. Lényeges különbség azonban, hogy míg a vásárhelyi fiatalokat a paraszti munka, életmód és erkölcs éppen átalakulóban-kiveszőben lévő értékei iránti aggodalom vezette ebbe a nosztalgikus hangulatú világba, addig Amerigo Tot tisztán művészi meggondolásokból nyúlt ahhoz a reneszánsz hagyományhoz, amelynek közvetlen közelében élt Itáliában.

Götzék nemzedékéből talán a Pécsett élő Rétfalvi Sándor kötődött a leginkább mestere, Somogyi József stílusához. A pécsi Havi-hegyen fölállított Megfeszített Krisztusa (1970 körül) is közeli rokona Somogyi hasonló kompozíciójának, anélkül azonban, hogy másolná azt. A megjelenítés szuggesztivitása, a kifejezés drámai ereje munkáját a korszak egyik jellegzetes és kiemelkedő értékű emlékévé avatják.

Ugyancsak Somogyi József tanítványa volt Gyurcsek Ferenc, aki azonban a kifejezés expresszivitását tudatosan az akkor aktuális politika szolgálatába állította. Hasonló meggondolások vezették a nála mintegy évtizeddel idősebb Vasas Károlyt is, aki pedig Pátzay és Szabó Iván növendékeként egészen más stílusirányból érkezett. Kettejük harsány monumentalitású munkái formai megjelenésükben leginkább Makrisz Agamemnon kompozícióihoz kötődtek.

Az Erdélyből áttelepült Szervátiusz Tibor a hetvenes években az expresszioniz1098