Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 10. szám - Kovács Péter: Fejezetek a magyar szobrászat történetéből II. - Az ötvenes évek (tanulmány)

sőt lakóházak díszítésénél is megkívánta a művészek közreműködését - és még csak nem is egyedi, különleges esetekben, hanem folyamatosan és szinte mindig, mindenütt. Végül is a megrendelések bőségéből is következett, hogy a különböző zsűrik és bizottságok sem tudták - esetleg nem is akarták — mindig teljes súllyal képviselni az előírt „stílustisztaság” követelményeit. így fordult elő, hogy egy-egy más jellegű munka, sőt igazi remekmű is születhetett a korszakban. Az átlagból valamilyen módon kiemelkedő művek közül érdemes fölidézni az egykori római iskolás Erdey Dezső nem egy korrektül átgondolt, akadémikus biztonsággal épített és formázott, mégis költői erejű kompozícióját. Ilyen volt az Inotára került „Korsós nő” (1956) és a zalaegerszegi Ruhagyár számára készített „Ollós nő” (1957). Ebbe a sorba tartozik az egész másfelől, Medgyessy és a népi-nemzeti realizmus irányából érkező Szabó Iván néhány munkája is. „Lovas nő”-je (1953) az általánosan uralkodó naturalizmus helyett inkább Pátzay tarózkodóbb klasszicizmusa felé közeledett, s a szobrásznak így sikerült a kompozíciót valahol azon a határon megőriznie, ahol a zsanér - az életkép - és a műalkotások egészen más világa találkoznak egymással. Sorra „elvérzett” a korszak nagy pályázatain a magyar monumentális szobrászat egyik legnagyobb mestere, Medgyessy Ferenc (1881-1958). Az igazság persze az, hogy ő is megpróbált a számára idegen elvárásokhoz alkalmazkodni, de — mint a műtermében fentmaradt tervek bizonyítják - teljesen eredménytelenül. Sem a célnak nem feleltek meg, sem igazi „Medgyessy-mű” sem született belőlük. Megvalósult kisebb köztéri munkái is magukon viselik ennek a küszködésnek a nyomait. Utolsó éveiben elhatalmasodó betegsége miatt mind többet szorult rá barátai és kollégái fizikai segítségére a munkában, s így nem egy ekkori művén bizony érezni is lehet az „idegen” kezek nyomát. Az „ötvenes” évek magyar művészetének igazi remekműveiből néhány így is az ö nevéhez fűződik. Medgyessy 1950-ben faragta Radnai Béláné síremlékét. Ez a gyászoló női alak zárta a „Lengyel-síremlék”-kel (1918) indult támaszkodó nőinek páratlan sorozatát. „Táncosnö”-je (1954), amelyet eredetileg a Hevesi Sándor téren állítottak föl, nemcsak az életmű, hanem a század egész magyar szobrászaténak is egyik kiemelkedő darabja. Az egyetlen nézetre komponált életnagyságú figura legelőször rajzos könnyedségével ragadja meg a nézőt. Pedig ez a fiatal leány egyáltalán nem vékony. Ő is egyike azoknak a széles csípőjű, alföldiesen telt nőalakoknak, akik évtizedek óta visszatérő modelljei voltak Medgyessy művészetének. Könnyedségét elsősorban hallatlanul gazdag mozgástartalmának köszönheti. Jobb lába a tánc ritmusában még épp csak elérte a földet, de a bal is alig támasztja már a testet. Nem is lép, hanem valósággal lebeg ez a lány! Ezt az érzést erősíti a nézőben a test minden puha-szép részletét eláruló könnyű ruha fodrozódó ráncainak heves áramlása a combok körül és túl rajtuk, valamint a kompozíció egészének levegős, többszörösen áttört megoldása. A mozgás suhanó, sodró lendületének a lány fejtartása és az a kendő ad formai hangsúlyt, amelyet karjaival a háta mögött feszít. - A „Táncosnő” szintén egy régi sorozat befejezését és plasztikai tanulságainak összefoglalását jelentette az idős mester életművében. Első változatai még a pálya legelején születtek, s az újabbak végig­kísérték Medgyessy szinte valamennyi alkotói periódusát. 1956-ban a Műcsarnokban megrendezték Medgyessy életmű-kiállítását, ami a korszak egyik legjelentősebb művészeti eseményének bizonyult. Ez a kiállítás ugyanis nemcsak a kitűnő szobrász személyes erényeit tette nyilvánvalóvá, hanem egyben jelzés volt az idők változására is. Medgyessy Ferencet 1948-ban a legelsők közt tüntették ki a Kossuth-díjjal, majd 1954-ben Hódmezővásárhelyen ő kapta meg legelsőként a Tbmyai-díjat. 1955-ben a Kiváló Művész címet nyerte el, s 1957-ben ismét Kossuth-díjjal jutalmazták. Halálával 1958-ban a magyar szobrászat egyik legmeghatározóbb egyénisége távozott. A korszak szobrászatának történetét végigkísérte az a — néha megalkuvásoktól 881

Next

/
Oldalképek
Tartalom