Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 7. szám - Gál Ferenc: Petri György: Valahol megvan (kritika)

cellence politikai költőről vele kapcsolatban vagy sem? Közvetlen válasz aligha létezhet. Onnan lehetne indulni, hogy ez a költészet egy par excellence értelmiségi életforma eredménye. Hogy noha az első kötet tudatja velünk a gyerekkortól létező költői hajlandóságot, a már nyilvánosság elé kerülő versek költője mégis az értelmiségi léttől jutott el a költészethez (legalábbis annak ilyetén formájához), és nem fordítva. De mit is jelent itt az életforma értelmiségi volta? Nem többet és nem kevesebbet, mint tudatos viszony kialakítását mindenhez, de leginkább önnön létéhez a világban, illetve ennek részeként a saját versekhez mint a létmegértés egy formájához. És így Pet- ri György par excellence költője mindannak, ami a napról-napra zajló életre hatással van. És mi nincs egy olyan végletesen politizált társadalomban, amilyen Magyarországon volt? Érződik a versekből is, ahogy a politika odatelepedett a karácsonyfa alá (ha az adott évben éppen engedett ilyen transzcendens szimbólumot), ahogy gyerekkortól a temetési ceremóniáig igyekezett saját képére formálni az embereket. Ebben a helyzetben az az öndefiníció, ami szerintem e költészet végső indítéka, alapvetése szükségképp tagolt magába politikai(nak tekinthető) elemeket. És itt lépett be az, amit úgy jellemezhetnénk: nálunk a politika mindig egy kicsit közelebb nyomult. A nem vagy csak nagyon érintőlegesen politikai tartalomra is politikai retorziókkal válaszolt. Elhallgatást, öncenzúrát - vagy radikálisabb beszédmódot eredményezve. Petrinél - ahogy Konrádnál, Harasztinál is - az utóbbit. Versek és interjúk olvasójaként így - a világba vetettség milyenségének különös voltára való kényszerű reagálásként - értem e költészet politizálódását. Ezt érzem megszólalni az Élektra című versben: „Azt hiszik, a politika fortélyai / foglalkoztatnak, azt hiszik, Mükéné sorsa. / ...mindenki úgy tesz, / mintha nem tudna-látna semmit. Színarany / hazugságként tündököl a Nap is / fölöttünk - istenek hamis pénze! / Hát ezért! Ezért! A feltolakodó undor okán / álmom és kenyerem a bosszulás.”

Ahogy az ilyen és hasonló „álmok” egyre fontosabbak lesznek, úgy változik (igaz, csupán a tendencia szintjén) a versek jellege, tere. A rövidülés mellett a kezdettől meghatározó iróniával az Örökhétfótől egyenrangú lesz az abszurd és a groteszk. A lemondás fokozataihoz a kimondás más-más formája társul. Az első kötet (Magyarázatok M. számára) a tettről való lemondásnak, az okoknak a „nagy-formához” vonzódó gondolati feldolgozása. Levegőhöz jutó beszéd: „Hol vagyok attól az ifjútól? Hol vagyok / a remény — ahogy nevezzük az átélhető esélyt - / mit a remény! - bármi véghezvitel / beláthatásától? Hol vagyok? Hol vagyok?” Mégis: itt a tett (bár ezen formájában is irónia kíséri) a magyarázat. Nem lezárt, nem magyaráz meg, de magyaráz dolgokat. A későbbi felfogás aztán: „a tapasztalás csak ránk tartozik, / tanulságmentes és kimondhatatlan, / önnön teljesültébe vesző: fullánk és cukor.” Persze az előző idézettől ez nem csak fokozatilag, de jellegében is különbözik. Ismeretelméletibb, nyelvközpontúbb. De Petri Györgynél ezek egyáltalán nem válnak el a várótermek mocskától, a randevúktól, attól az ifjútól, akiről az imént szó volt. Bármelyiknek a változásából, a másik távollétében is következtethetünk azon másik változására. Egy tanulságmentes életre a tanulságmentes szövegekből. A mindennapok abszurd, groteszk és vulgáris voltára, a versek abszurd, groteszk és vulgáris minőségeiből. Versfintorokból, versgrimaszokból. Ami persze megint csak nem más mint tanulság, ha annak egy rafináltabb, áttételes formája is.

Ami a Chandler-idézet kapcsán még fontos, az férfi és nő kapcsolata, illetve annak „beágyazottsága” a helyzet milyenségébe. Szerelmes versekről van szó tehát? Voltaképp igen. De a hagyományos szerelmi líra a szerelemre mint személyre koncentrál - többnyire a nőre. Petri György a szerelemre mint viszonyra figyel, mint kapcsolatra, mely ót egy másik emberhez köti. Fogalmibbá lesz ettől ez a fajta líra? Is. Mert kétségtelen, hogy így a szerelemnek egy egzaktabb megközelítésére van mód. De az, hogy a másik megszűnik költemény fókusza lenni, az hogy a hangsúly a viszony milyenségére kerül, a körülményeknek a hagyományosnál sokszorta nagyobb szerepet juttat. Konyhákban járunk, „munkahelyi viseletbe” öltözött nőket látunk presszókban, lapockájuk az áll604