Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 7. szám - Gál Ferenc: Petri György: Valahol megvan (kritika)

gödrüknél élesebben láttatott, két cigarettaszag találkozik, a szótlanság beszédes, az udvarlás értelmiségi, a harisnyák nem kivillannak, hanem szétdobáltak, elhallgatott a másik iránti unalom, a zokogó kedves feje „folyvást a fürdőkádhoz koccan”, a „meleg- csákány-rendszerű szerelmi élet” és a „bedöglött kamasz-házasságok” a kilincset egymásnak adják: „57 kiló lepkeszárny/ sor összeragadt pillanatom./Vonszolódok a beváltóhely felé.” Ez az a terep, mely leginkább megfelel Petri György azon törekvésének, melynek művészi fontosságát Baudelaire elsők közt hangsúlyozta: testi és szellemi, érzéki és intellektuális állandó correspondanciájának a szövegben. Mindig az érzékinek, a tárgyinak, a megtörténtnek a dominanciájával. Ha létezne a „szituatív költészet” kategória, Petri György verseire (és főleg szerelmi lírájára) bízvást alkalmazhatnánk. Mert kifejezi, hogy a cigarettafüst, a név, az enteriőr milyensége, részletező leírása megint csak a kíméletlen analízis eszköze. Az egyén helyzete, az egyének kapcsolatának milyensége olykor (többnyire) fájóan ezen körülmények eredőjeként adott. S bár - tudjuk - többnyire fikcióról van szó, mégis mindez nagyon életszerű, az ízek és pózok nagyon „alanyivá” teszik a testi-lelki ráutaltság és az önállóság vágyának egyidejűségéből adódó őrlődést. Mely őrlődés - úgy tűnik - mindenkor a szemlélődő én állapota.

„Elégedetlenül mindennel és elégedetlenül magammal, szeretném megváltani magamat és büszkélkedni egy kicsit az éji csöndben és magányban... Uram-Istenem, add kegyelmedet, hogy írhassak még néhány szép verset, amellyel bebizonyítom saját magamnak, hogy nem vagyok az utolsó az emberek között, hogy nem vagyok alábbvaló azoknál, akiket megvetek.” Baudelaire-nél nem a morál előtti, hanem a személyiségnek önmaga előtt való megállása a fontos. Éppen a személyiség problematikussá válása miatt. Ez nem jelenti ugyan az „én” megragadhatóságának teljes képtelenségét vagy hiányát, de jelenti a hagyományos, differenciálatlan meghatározások tarthatatlanságát. Fogalmi szinten nem, de ösztönösen kifejezve, hogy pontszerű szubjektum és egy vele valamiképpen szembehelyezett, tőle különállónak leírt külvilág - így - nem tételezhető. Valójában nem is volt soha, de a körülmények egyszerűbb szerkezete miatt az ilyetén rákérdezések alkalmatlansága rejtve maradt. így olvasva mond igazán sokat a megállapítás: „Egyedül a szem mutatja / miből vagyunk.” Vagyis önmagában, közvetlenül a személyiség meg nem ragadható. Csakis kapcsolataiban, Petri György szavaival: „életének tárgyi motívumain keresztül”. És itt nem árt utalni arra, amit e líra szituatív voltáról mondtunk. Valójában minden szituációnak létezik egy határhelyzete. Az a folyamatos lehetőség, hogy a tulajdonképpen a helyzetben lévő ember mintegy kívülről képes önnön pillanatnyi léte mikéntjéhez viszonyulni. Nevezhetjük ezt szemléletnek, elvontabb szinten látásmódnak. Mindkét kifejezés érezteti, hogy külső és belső elválaszthatatlanságán alapul az általa jelzett tudatfolyamat. Melynek mikéntje a személyiség milyensége (vagy legalábbis annak meghatározó vonása). Ha most megint a hagyományos kategóriákkal kellene jellemezni a kötetből kirajzolódó személyiséget, azt mondanám leginkább az egzisztencializmus személyiség-fogalma illik rá. Nonkonformizmus, a szocializált véleményalkotás elvetése. Ezek végső konzekvenciája a műalkotás létrehozása, mint az objektdvizáit, személyiség nélküli világból, a „Das Man” világából való kilépés. A Baudelaire-nél olvasott egyszemélyi megváltás tartalma ennyi lehet.

Öt kötet - végül is alaposnak mondható válogatásból egyetlen metszetet vizsgáltunk. És még ezt is folytathatnánk. Intenzívebben, azaz részletesebben kifejtve az említetteket, és extenzívebben is, kitérve az egyes versek mottóira, a szövegek rejtett vagy kiemelt belső idézeteire. Még mindig egyetlen módszeren belül maradnánk. Joggal, mert egy az intellektuális viszonyulást előtérbe helyező alkotónál különösen fontos a látásmódnak a kultúra folyamatában való elhelyezése. És jogtalanul, mert egyetlen rétegének hangsúlyozásával, arányt tévesztetté tehető a megértés, ami voltaképpen már a meg nem értéssel egyenlő. Jelen olvasat önmaga állította korlátáit leginkább és egyedül érvényesen e minden szempontból líránk élvonalába tartozó versek olvasása helyezheti hatályon kívül.

605