Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 10. szám - András Sándor: Az utolsó vacsora, Az örök reggeli, a kutya fája, a kutya fája, bizony, no. 1. (versek)
a kutya fája a kutya fáján emelkedni innen emelkedettség nélkül ez altájvilágból seggetlenedni a hangtalan ágain igáin igéin sőt a lombokon a lombikon is túl ahol a naptűztánc robban organikus orkán a boszorkánykonyhában ott ahol a baszorkán dúl és végzetedet főzi az áldott anyatej túl az anyámtúlon lomb-ok zuhatagán lombikok kurva falán górcsőrobbanás után a combközi ég amikor a koponya alatt fellángol a mező és talpadra írják az égő sebeket az ártalom hieroglifáit: ne itt táncolj ne itt taláncolj emelkedj nemelkedj ne ide őrülj hanem másig a látó másig légy másvilági őr mond a kutya fáját és mászd meg amit mondsz kár a romkodásért ha nem takarítsz ha nem takarodsz a kutya fáján túlra hallgasd a villámok ciklámen-szavát abból nyílik lásd meg a roppant ibolyántúl
