Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 10. szám - Derzsi Pap György: Emékeim 1956-ból
célosaik. A honvédség teljes harci egységeiben átállt a forradalmi csapatok oldalára. A laktanya környékén teljes győzelmet arattunk. Ekkor a több ezernyi fegyveres tömeg — megerősítve nehézfegyverekkel és ágyúkkal - a Múzeum környékére vonult és újból ostrom alá fogta a rádió épületét, amit rövid tűzharc után elfoglalt - csak kevés ÁVH-s menekült meg a tömeg bosszújától. Az orosz és magyar csapatok véglegesen szétváltak. A harc délután kezdődött és éjfél előtt befejeződött, a magyar forradalmi erők teljes győzelmével. Az AVH szórványos és erőtlen tűzharcot provokált még két napig, amit szintén felszámoltunk a pártszékházak és más középületek elfoglalásával. — A város területén még hol voltak nagyobb harcok? — A Köztársaság téren, a Belügy épületében, a Széna téren, és minden kerületben, különösen a pártszékházakba menekült ávós egységek ellen támadtunk. — Mindenütt szétverték az ÁVH-s zsoldosokat?-Mindenütt győztünk, már egy hete nyugalom van. Amit elmeséltem, annak a lényege, hogy nem Maiéter harcolt először a laktanyában, ő csak csatlakozott hozzánk, ami végül el is döntötte a harcot. — Igen köszönöm a tájékoztatást. Csak csodálni lehet azt a nagy lelkierőt, amikor a forradalmi csapatok szembeszálltak az állig felfegyverzett ÄVH fizetett egységeivel. Győzött a tiszta lelkesedés és a szabadság utáni vágy az elnyomás sötét bérencei ellen! — Ez mind így igaz, ahogy Ön mondja. — Fogadja őszinte elismerésemet! További sikereket! Isten áldja! A Kilián laktanyától a környékbeli utcákba és a körútra mentem. Igen sok páncélos kiégve, vagy felfordulva éktelenkedett az utca mindkét oldalán. Az Üllői úton volt a legtöbb látnivaló. Itt két bőrkabátos civil beszélgetett egy orosz harckocsi előtt. Beszélgetésükből megértettem, hogy a sérült harckocsik elvontatá- sáról tárgyaltak, az elejtett szavakból következtetve mind a ketten ÁVH-s tisztek lehettek, akiket az oroszokkal szövetkezett párt fegyveresei küldhették be a városba, hogy állapítsák meg a kilőtt, de elvontatható harckocsik helyét, hogy a főbb útvonalakon a felvonulást ne akadályozzák. Mindenesetre az akadályok eltávolításáról beszélgettek. Tovább figyeltem a két bőrkabátost, mikor a Cor- vin-közből három fiatalember melléjük lépett, és heves szóváltás után mind a kettőjüket elkísérték. A körúton folytattam az utamat. Egész emeletek szakadtak le a föld színéig, gondolhatjuk milyen nagy erejű lövedéket használtak az oroszok. (Egy fel nem robbant gránát hosszabb három lábnál, 8-10 centiméter átmérővel, hüvelyében több kiló trotyl-töltettel.) Ezekben a házakban is sokan eshettek el, eltemette szegényeket a leomló fal. Itt se kezdődik el az élet egyhamar — gondoltam magamban. A Rákóczi tér felé úgy láttam a kőrútról fordultak be a páncélosok, itt akartak menedéket keresni. Kilenc orosz páncélos csapatszállítót lőttek szét a forradalmárok, a legénység bátor tűzharc után egy szálig elesett, mésszel leöntött hullák a parkban feküdtek. , Innét lementem a Rákóczi úton az Astoria Szálló épületéig. Soha el nem felejthető élményben részesültem, és biztos vagyok, hogy ilyesmi a világon sehol nem fordult elő, ami a becsületnek és a forradalmár csapatok áldozatának tisztaságát ilyen módon bizonyította volna: egy nyitott, hatalmas lőszeres faláda feküdt az útkereszteződésben az Astoria előtt, tele papírpénzzel, arra három jókora kődarabot helyeztek, hogy a bankókat a szél el ne vigye. A gyűjtés nemes lelkű kezdeményezője a következő feliratot festette a láda nyitott fedelére: „Az elesettek és a sebesültek családtagjainak segélyezésére.” A szívem össze- facsarodott, a szemem is könnyezett a meghatódottságtól. A nyilvános gyűjtés napok óta tartott, a láda fedele éjjel-nappal nyitva, még egy őr se tartózkodott a bankók közelében. A láda tartalmához minden magyar polgár csak hozzáadott október 24-től november 4-ig. Senkinek eszébe nem jutott azt az éj leple alatt 856
