Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 10. szám - Derzsi Pap György: Emékeim 1956-ból

a Corvin-közben, a nagy sürgés-forgás elárulta, hogy ott az elmúlt hét drámai napjainak utóhangjai játszódnak le. Most ezen a helyen történik a felelőtlen és gyűlölt AVH embereinek összegyűjtése. Fiatalemberek, fegyverrel a vállukon állták körül az épületet. Én közébük furakodtam, alig bámészkodtam egy percig, máris hozzám lépett egy fiatalember, két géppisztollyal a vállán. Szép, magyar férfitípus, 23—24 éves lehetett, szeme elárulta, hogy napok óta nem alszik, a kiélt élet-halál izgalmak kirajzolódtak az arcára. Ez a fiatal ember megszólított:

— Ön, kartárs, mit figyel ilyen buzgalommal?

Felelet helyett átadtam katonai és személyi igazolványomat, köztük a Forradalmi Nemzeti Bizottság megbízólevelét. Az iratokkal a fegyveres fiatalember megelégedett.

Ebben a percben egy tehergépkocsi fordult be a Corvin-közbe, hátulról egy kísérő gépkocsi reflektorai megvilágították az első platóját; most láttam csak, hogy tele van tömve egyenruhás emberekkel, az első kocsi megállt a mozi bejáratánál, rengeteg fegyveres állta körül a fogoly ávósokat. Számuk 40 lehetett. Bezavarták az épületbe az egykori népnyúzó pribékeket. Kétségbeesett arcuk reszketett az izgalomtól és félelemtől. Két perc múlva újabb szállítmány érkezett ugyancsak ávós foglyokkal. A látvány után megkockáztattam egy kérdést a mellettem álló géppisztolyos őrtől:

— Miféle bűnösök ezek?

— Ezek mind az AVH magas rangú főtisztjei, felelősek több ezer gyilkosságért, most kihallgatják őket a Corvin-központban. Azért remegnek, mert érzik a büntetésüket... mikor ők kínzásokkal vallattak százakat, akkor nem remegtek... szadista idegen zsoldosok!

— Önöknél Maiéter Pál ezredes most is a vezér?

— Nem kérem, egyáltalán nem.

— A laktanyát Maiéter védelmezte az oroszok ellen! Vagy hogyan történt, hogyan folyt le a világra szóló győzelem?

— Nem úgy történt. Én elejétől fogva részt vettem a harcokban, kilenc nap óta nem feküdtünk vetett ágyba. A fegyveres összetűzés nem a laktanyánál kezdődött, hanem a rádió épületénél és a Nemzeti Múzeum környékén. A kevés fegyverrel ellátott csapatokat egy nagyobb AVH-s csoport kiszorította a Múzeum környékéről. A visszavonuló forradalmi csapatok között tartózkodott egy Rigó nevezetű alhadnagy - becenevén Csoki —, elkiáltotta a jelszót: gyerünk a Kilián laktanyába! Ott sok fegyver van! A tömeg erre a szavakra, a mellékutcák fedezéke mellett, az Üllői úti laktanya felé futott. A kormánycsapatok, megerősítve az orosz és magyar páncélos erőkkel, és AVH-s zászlóaljakkal, ideiglenesen szétverték a forradalmi csapatokat a rádió épülete környékén, onnan nagyobb csoportok is mind — mint mondtam - bevonultak a laktanya épületébe.

— Milyen tömeg volt?

— Több ezer ember, de kevésnek volt fegyvere. A laktanyában felszerelték őket: kézigránáttal, géppisztolyokkal és páncélelhárító fegyverrel —, a tömeg egy része így felszerelve a környékbeli épülettömbökben és utcákon helyezkedett el, a másik része — mintegy 800-an, a laktanyában maradtak. Ekkor értek oda a magyar és orosz páncélosok. A magyar harckocsiosztályok parancsnoka Maiéter, mikor látta a forradalmi csapatok kétségbeesett védekezését: minden épületből lőttek, a pincékből a tetőig kapták a tüzet, nem lövette ágyúival a civil fegyvereseket, hanem meglepetésszerűen az oroszok ellen fordította az ágyúk csöveit. A váratlan fordulatban az oroszok nagy veszteséget szenvedtek. Maiéter, a laktanya biztosítására, parancsnoki páncélosával eltorlaszolta a laktanya bejáratát. Az orosz csapatszállító páncélosokat a tetőkről és az emeletekről égő benzines palackokkal felgyújtották, a menekülő katonákat tűz alá vették. A visszavonuló oroszokat most r. ár a honvédség is minden irányból megtámadta. Az oroszok részére nem nyújtottak védelmet sem a szűk utcák, sem a saját kilőtt égő pán855