Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 10. szám - Monoszlóy Dezső: Sárga ház (novella)

megvesztegessem őket. Haladékra lenne szükségem. Be kell fejezzem a rajzot... „Vexilla regis prodeunt inferni!” Honnan jutott eszembe ez a latin idézet? Az Isteni Színjátékból? Vagy még régebbről? Jönnek fehér zászlókkal és fehér bombákkal, ők törték össze az űrhajónkat. Szegény Mária sír, azt hiszi nem gondoltam rá, Bubu nem sír, száját rúzsozza, pedig én neki is akartam koporsót venni. Dörömbölnek az ajtón. Hiába üvölt a rádió, hallom. Nem szabad kinyitni. Bubu, ne nyisd ki! Bubu, együtt ültünk a tűznél... De már késő. Olyan hangosan szól a rádió, hogy Bubu nem hallja, mit kiabálok neki. Vexilla regis prodeunt inferni! Már egész közel vannak. Lehet, hogy valamit összecseréltem. Lehet, hogy a PINCE a TETŐ. Olyan a tűz, mint a máglya. Mindenki lángol, Bubu, Mária, a Festmény és ÉN is. Át kellene rajzolni az egészet. De nincs rá idő. Egyedül dulakodom. Senki se segít. Bubu és Mária rémülten állnak, hagyják, hogy kicsavarják kezemből a ceruzát, szétfeszítsék az állkapcsomat, mintha nekik nem is építettem volna a HÁZat. Segítség, nem nyűihattok a tűzhöz, segítség... Az angyalok fehér lepedőkbe csomagolják a tüzet.

825