Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 10. szám - Monoszlóy Dezső: Sárga ház (novella)
nütt rengeteg pénz van, Mária ugyan panaszkodik, de állandóan új ruhákat vásárol magának. Valahol sok pénz van, csak meg kell keresni. Esetleg a HÁZ alá lehetne ásni. Rengeteget fáradoztam, egészen beleizzadtam. Csak amikor már kigyulladtak az utcai neonlámpák, akkor találtam meg a rajzlap alján a ládát. De nem mertem kinyitni. Nem tudtam, mi van benne. Egész este a láda tartalmán gondolkoztam. Ha ékszereket tartalmaz, ezeket előbb el kell adni. És ki fogja felbecsülni? Én nem értek a drágakövekhez. Karácsonykor gyűrűt vettem Bubunak. Szilveszterkor kiderült, hogy hamis. Honnan vettem pénzt akkor arra a gyűrűre? A zsebembe nyúltam és... érdekes, nincs zsebem, valaki bevarrta. Lehet, hogy Mária. Sokáig bámultam a tenyeremre, ujjaim rángatózva mozogtak. Néha egyik kezem feljebb került, mint a másik, és félkör alakú, apró mozgásokat végzett. Mintha töltöttem volna valamit valamibe, vagy apró üvegeket szorongattam volna. Lehet, valamikor ezt csináltam, és most eszembe jutott. Csak azt nem tudom, a PINCE előtt, az űrhajóban, vagy később. Alighanem később. Rengeteg üveggel lehetett dolgom, innen ez a sok csilingelő hang bennem. Érdekes, akkoriban még valami más is csilingelt, egészen közelről... Talán a villamos. Az utcán jártam, elhagyatottan, az autók alig bírtak kikerülni. Megkérdezem Máriától, hogyan juthatnék le az utcára. Mária úgy tesz, mintha nem tudná. Már megint becsaptam. Nem is akarok az utcára menni. A HÁZat kell építenem. Különben is az utcán ritka a levegő, a sok autóduda kiszívja, ha az utcára érnék, megfulladnék. Mária ezt nem tudja és hülyeségeket fecseg. Nem szabad az utcára menned, mert megesznek a tigrisek. Hiszen ott nincs is ilyen állat. Csak üresség. A nemlétező tigrisek üressége. Ezért nem merem kinyitni a láda tetejét. Hátha ott is erre bukkanok. De Mária ezt nem érti. Bubu már megint csavarog? kérdezem tőle, mert az imént hallottam, hogy becsukódott az ajtó. Nem válaszol, a szeme tele könnyel. Most minek bőg? A Festményt kivitte a konyhába, azt mondta, bekeretezteti. Ne törődj Bubuval, sóhajtja Mária, gyere, megnyírom a szakálladat. Ez különös. Olyan ritkán szokta a szakállamat nyírni. A HÁZ építése közben erről teljesen megfeledkeztem. Ha nem félnék a tükörtől, és a tükör nem lenne véres, akkor most megvizsgálnám a szakállam hosszát. De különben sem lehet most ezzel pepecselni. Nem érek rá, ki kell nyitnom a ládámat. Milyen ládát? Azt, amit kiástam a HÁZ alól. Kincsek lehetnek benne, és akkor fel kell becsültetni... Máriát csöppet sem érdekli a láda. Zsebkendővel szárítgatja szemét. Mindig ilyen hálátlan, ha rágondolok. Ha kinyitom a ládát, azonnal megveszem a koporsókat, neked, Bubunak és a Festménynek is. Mária úgy néz rám, mintha azt akarná, hogy a hasába bújjak. Nem tudom, mikor nézett rám így. Talán a PINCÉben. Ha így néz, megérdemli, hogy elmagyarázzam az egész HÁZat. De ő mindenáron a szakállamat akarja lenyírni. A FOLDSZINTen állandóan ilyen rendetlenség van, örökös lebegés, mindenki mást akar. Pedig egyszerre csak egy dolog a fontos. A szavak szétkergetik a figyelmet. Hozzak tejet? szipogja Mária. Már látni se akarom. Hagyjon békén. Egyedül akarok maradni. Ki kell nyitni a ládámat. És nincs zsebem! Mária megint a tigrisekkel védekezik. De hiszen te mondtad, hogy tigrisek vannak az utcán! Hülyeség, az utcán nincsenek tigrisek, az utcán semmi sincs. Az utcán üresség van. Ettől az utolsó szótól összerázkódtam. Alig vártam, hogy kimenjen a szobából. Amikor egyedül maradtam, felfeszítettem a láda tetejét. Amitől 823
