Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 10. szám - Monoszlóy Dezső: Sárga ház (novella)

bújjak a hasába. Eleinte sikerült, a párduc dorombolt és kedves volt hozzám. De később valami különös dolog történt. Rettenetesen megnőtt a fejem. Ekkora fejjel nem tudok mit kezdeni a párduccal. A TETOben ezeket a méreteket egyensúlyba kell hozni. A fagyasztás előtt öt—hét perccel még mindent lemérhetek Bubun, esetleg Márián és a Festményen is. A legjobb megoldás az lenne, ha mindnyájan egymásba férnénk. Ami bennünk van, ha rossz is, ha jó is, végérvényes. A külső tárgyak és személyek cselekedetei kiszámíthatatlanok. Bubu megkérdezi: még mindig rajzolsz? Mária: Bubu már megint csavarog. A Festmény: nem szól semmit. De mindezt esetleg csak azért mondják, azért hallgatnak, hogy eltereljék a Figyelmemet. Hátuk mögött és a szavaktól és csendtől eltakarva már ott leselkednek a fehérköpenyes angyalok, rámrohannak és szétfeszítik az állkapcsomat. Semmit sem lehet sejteni a külső dolgok szándékaiból. Egy ugató kutya vagy egy nyávogó macska bármire képes, de ha az embernek sikerül lenyelnie a kutyát meg a macskát, akkor végérvényessé változnak. Bennünk ugatnak, bennünk nyávognak és ha harapnak, karmolnak is, ez a harapás és karmolás már a miénk. Néha szeretném megenni és lenyelni Bubut, Máriát és a Festményt, hogy senki se vehesse el tőlem egyiküket se. Vagy beléjük bújnék, de mindig valami elriaszt. Hátha nem férnek belém? Sőt, vannak olyan rossz napok, amikor a HAZba se akarnak bejönni velem. Hát ez miféle kecske a ház felett? gúnyolódik Bubu. Az nem kecske, az az első csillag. Máriának kicsi az ajtó. A Festménynek nincsen vére. De nem szabad, hogy bármi visszariasszon. Ha a HAZban megteremtem az egyensúlyt, miért ne jönnének be? A FOLD- SZINTen hintákat is felszerelek, hogy könnyebben menjen a lebegés.

Először a Festményt ültettem a hintára. Annak idején is ő ült az asztalfőn. Háromszor szóltam rá, de meg se mozdult. Biztattam: Hinta, palinta, hinta, palinta. Amikor harmadszor mondtam, fülembe nyerített az az iszonyú csattanás. Szemembe malterdarabok repültek, azt hittem, megvakulok. Mária lélekszakadva rohant be a konyhából. Kezét tördelte. A Festmény a szitakötős szőnyegen hevert. Leesett a hintáról. A keret széttört és három helyen beszakadt a vászon. Láttam, ahogy kigombolja a sliccét és azt is láttam, ahogy a tükör elé. áll. Pedig égett a szemem. Mária ezt azonban észre se vette, a Festmény mellett térdelt, s keservesen sírt. Meg akartam vigasztalni: már biztosan elfelejtett hintázni, kezdtem. Te szerencsétlen, sóhajtozott Mária. Nem baj, majd kiszivattyúzom a vérét és megfagyasztom. Erre még hangosabban jajveszékelt. Aztán Bubu is hazaérkezett. Eleinte nem osztozott Mária bánatában. Ezért a giccsért igazán nem kár, később mégis kivonult Máriával a konyhába és sokáig sugdolóztak. Vártam, hogy majd összevesznek, ilyen hosszasan nem szoktak egymással csendben beszélgetni. Egyetértésükben volt valami félelmetes. Megértettem, hogy ezentúl még jobban kell sietnem. Magam elé terítettem a rajzlapokat, de keservesen ment a munka. Az asztal tele volt malterrel, néhány szemcse a rajzlap alá csúszott, s ha ideért a ceruzám, furcsán megcsikordult.

A PINCE kész van. De koporsókra valakitől kölcsönt kell felvennem. Sajnos Márián, Bubun és a Festményen kívül senkit nem ismerek. Igaz, néhány bizonytalan körvonalú alak időnként megjelenik a szemem előtt, de ahogy jönnek, azonnal széjjeloszlanak. Félek tőlük, legtöbbjükön fehér köpeny ráncolódik. Mindössze negyvennyolcezer dollárra lenne szükségem. Minde822