Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - Parancs János: Az emberi részvét, Az alvó nő (versek)
PARANCS JÁNOS Az emberi részvét a nyomorúság árkában tanyázik, a lepedékes holtvizekből sarjad, rothadó virág szaga van, émelyítően édes kipárolgása, vonz és taszít ez, s mint kifakadt fekély, olykor már viszolyogtat, örömest látnánk hát valami nemes környezetben, de ott rendre elkorcsosul, sziporkázó légbuborék lesz, vagy megalázó alamizsna Az alvó nő Combját összeszorítva alszik. Két keze combjai közt. Féloldalára dőlve, magzati pózban, mint profán látomás. Ártatlan és kiszolgáltatott, mint az álmában meglepett, lemészárolt zarándok az útmenti fa árnyékában. Vagy ki tudja? Parázna vágyat ébreszthet bárkiben, aki látja. Fátyolfelhő mögött a Nap: bikavérvörös pára borítja. Erőszakra ingerel mozdulatlan boldogsága, halk pihegése, mocorgása. Kirajzolódó, lágy hajlatain kutakodva siklik a szem. De nem fenyegeti semmi veszély, most még óvja az ég. 81
