Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 9. szám - Gaszner Ferencné: "A galamb dala" - Pinczési Judit versvilága és gyermekköltészete
ségnek egy olyan szintjére van szükség, amellyel igazolhatóan és magabiztosan tájékozódhatunk a sokféle valósághelyzetre adott sokféle költői válasz különbözősége között. A korszak alkotóinak táborában a mához való közelség, a rövid perspektíva miatt az irodalmi kritika sem képes még időtálló értékrendet teremteni a sokféle alkotói törekvés között. Annak ellenére azonban, hogy jelenünk - beleértve a 70-es évek második felét is - nem kedvez a műélvezet szempontjából a lírai meditációnak, az elmélyültebb művészi szemlélődésnek, a lelki és ezoterikus vonzalmak kiélésének, mai költőink legtöbbje is képes felkelteni az érdeklődést versvilága iránt és tovább gazdagítani a magyar líra örökségét. A költészet korábbi funkciójához, társadalmi szerepvállalásához képest lefokozott jelenkori líránk tehetséges alkotói révén a kor kiüresedése ellenére is nagy élményekhez, eredeti és sajátos költői tartalmakhoz, adekvát filozófiai és morális eszmeiséghez juttatja az olvasókat. A fiatal nemzedékek legjobbjai ragaszkodva az „önmegvalósításhoz”, élve a „lázadás” jogával hitelesen fogalmazzák meg nemzedékük érzelmi és intellektuális bajait, hiányérzetét s azt a társadalmi tapasztalatot, amely számukra az adott történelmi, közösségi helyzetben érzékelhető és átélhető. Közéjük tartozott Pinczési Judit is, és teljesítménye - hasonlóan pályatársaiéhoz - költőileg akkor tűnik igazán jelentősnek, ha meggondoljuk, hogy ebben az évtizedben és az évtized fordulóján olyan neves, idősebb költőnagyságok is jelen vannak az irodalomban, akik ekkorra már kimagasló és kisugárzó értékű életművet hoztak létre.4 (Elég csak a legnagyobbakra: Illyés Gyulára, Zelk Zoltánra, Weöres Sándorra, Pilinszky Jánosra, Nemes Nagy Ágnesre, Nagy Lászlóra és Juhász Ferencre gondolnunk.) Mit is tehettek, tehetnek hozzá fiatal költőink a fenti nevekkel jelzett, nagy formátumú és sokféle törekvést kifejező poézishez? Azt, amit Pinczési Judit is hozzátett, aki - Parancs János emlékező és találó értékelése szerint a - 80-as évekre „már nemcsak tehetséges ígéret, hanem lényeges dolgokat megfogalmazó alkotó, aki az egyre jobban fölismert korlátokat, a kényszerítő erejű törvényszerűségeket elfogadva, az elkerülhetetlen vég fenyegetésével szembenézve is vállalja sorsát, s vágyaiból, morális igényeiből semmit föl nem adva rögzíti, amit lát, amit érez vagy megsejt.”5 Ezek a gondolatok költészetének lényeges jegyeit érintik, egyben azt is alátámasztják, hogy a számára lehetséges költői cél, vállalható ars poétika - szubjektív indíttatású művészete ellenére is - humánus tartalmak megfogalmazására teszi képessé, általános érvényű törvényt szab alkotói szándékának, művei világának. Parancsolat című versében ilyen értelemben fogalmazza meg hitvallását: „Jön szétázó időd / az esö-hullt időben. / Szeress / Ismerd meg a gyökerek magányát / (...) Szeress / ítélj / (...) Erősítsd / Támaszd homlokoddal / A fej nélküli követ / mely törzsével dől az éjszakának / Az arc nélküli dombot / mit nem találnak a napraforgók / Csillagképekkel az élőt / ég eloltott madarait / Átadható a fény, / vízcsepp-gömbként a hívás / belefogva egyszerű szavakba.”6 E nagyon is humánus elkötelezettség, amely a megbomlott harmónia helyreállítását vallja hitének, versei sajátos tartalmi jegyeire irányítja figyelmünket. A kutató szemlélődés révén érzékelhetővé válik, hogy a költő rejtőzködve és játszva, vagy szikár keményen nyilatkozva minduntalan a szeretetről és együttérzésről, a megbocsátásról és áldozatkészségről, az esendőségről és félelmekről példálózik. Költői viszonyulása a valóság tényeihez őszinte és szigorú, soha nem áltatja önmagát, de ítélkezve is mindig a szelídség és megértés hangján szól ki verseiből: „Kar- / leengedve, szelíden / míg arcod csapkodják / spirális pofonok és / megtörni a kést / amikor megáll / a hátad mögött.”7 Pinczési több verse is arról árulkodik, hogyan menekítette emberségét, megrendítő eszmélések után újra- meg újraébredt reménykedését e szelídség és bizalom védőszárnyai alá. Ez a lelki beállítódás ad neki erőt a mindig új és új nekifeszüléshez, ez menti meg a gyötrő vízióktól és ez segíti hozzá a teljes életben, a közösségben való feloldódáshoz. A világ kihívására adott válaszai: rögtönzései vagy ideálképei közben egyre erősödik költői tudatossága, eltökéltsége, s mind nagyobb bölcsességre 784
