Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 9. szám - Kovács Péter: Fejezetek a magyar szobrászat közelmúltjából. I. 1945-1949
András Pásztor János és Kisfaludi Stróbl Zsigmond akadémizmusa felöl közeledett a klasszicizmushoz, míg Baksa Soós György, akinek Lenin-feje (1948) a korszak egyik jelképe lett, a Podolini-féle iskola után a Szocialista Művészcsoport tagjaként vált kiállítóművésszé. Az ő szintén klasszicista ízű kompozícióit a monumentális megjelenítés igénye feszítette. A monumentális igény határozta meg leginkább Kerényi Jenő és Somogyi József munkáit is. Ez közelítette őket a klasszicisták, s mindenekelőtt Pátzay és Medgyessy szobrászaténak architektonikus rendjéhez, s ugyanez az igény választotta is el tőlük. Az ő indulatos tehetségük számára elviselhetetlenül idegenek maradtak a klasszicizmus sima formái és feszes keretei. Kerényi és a fiatalabb Somogyi is így váltak egy külső megjelenésében expresszív és határozottan monumentális igényű, erőteljes, tektonikus hatású szobrászat megteremtőivé. Nagyon fontos a két művésszel kapcsolatban fölfigyelni arra, hogy ők az elsők a század magyar szobrászatéban, akik — talán még nem is tudatosan - megtagadják a kisplasztika műfaját. Ezekben az években keletkezett munkáik között nehéz találni olyan darabot, amely láthatólag megelégedne adott apró méretével. Kisplasztikáik többnyire tervként hatnak, s a formát tapogató tenyér melegéből a nyílt térre, a magas égbolt elé vágynak. Somogyi József jellegzetesen szélescsípőjű Pihenő-je (1947) a maga súlyos nyugalmával, Kerényi Jenőnek a sárospataki emlékmű dinamikus statikáját idéző Bunkócská-ja (1947) vagy akármelyik ekkoriban készült kis aktja egyértelműen bizonyítják ezt. A figurák összehasonlítása egyúttal a két tehetség különbségére is rávilágít: Somogyi komorabb-szikárabb kompozícióit szerencsésen egészíti ki Kerényi szobrainak többnyire vidámabb, elevenebb hangvétele. Kerényi és Somogyi művészetével sokan kerültek hosszabb-rövidebb időre - mint Beck András is - „rokonságiba. A hasonló törekvések közül kiemelkednek Tar István munkái, aki már a negyvenes évek elején ezt az utat választotta. Hídépítő-je, melyet a „Közösségi művészet felé” kiállításon mutatott be, már szinte barokkos modorossággal képviseli az „expresszív monumentalitás”-t. A változatos színkép ellenére igaz Németh Lajos megfigyelése, hogy ezeket a különböző irányból jövő és különfelé tartó művészeket valahol mégis alapvetően realista szemlélet fogta össze. És talán meglepő, de ez a szemlélet néhány kivételtől eltekintve nem volt teljesen idegen az Európai Iskola köreitől sem. Igaz, a szélső pólusok - mondjuk Mikus Sándor és Jakovits József művészete - igencsak távol estek egymástól, mégis, a kortárs szobrászat különböző művészi meggyőződésű tehetségei nem egy ponton kapcsolódtak egymáshoz. Borsos Miklós nevét az Európai Iskola tagjai közt találjuk. Valójában azonban nem vett részt munkájukban és kiállításaikon sem szerepelt. Borsos önálló úton járt. Művészete már a harmincas években az anyag, és főleg a kő természetes hatásának a vonzáséiba került, anélkül azonban, hogy ezzel megtagadta volna alapvetően realista indíttatását. Vízmosta kavicsokra emlékeztető torzói (Torzó, 1945, Mell, 1947) és részleteikben alig jelzett, mégis karakteresnek ható fejei (Női fej, 1948) a Franciaországban élő román szobrász, Bráncusi világát idézik. Az ő racionálisabb absztrakciójával szemben azonban Borsos Miklós köveit egy érzelmes és panteisztikus (vagy fogalmazhatnánk úgy is, hogy panteisztikus és ezért érzelmes)-jellegű természetszeretet hatja át, ami műveit elszakíthatatlan szálakkal a hazai, pontosabban a Balaton-vidéki tájhoz köti. Borsos a maga sajátos különállásával - a maga sajátos realizmusával és elvontságával - hidat képezett a természetelvű és az absztrakciókhoz mind közelebb kerülő művészek között. Az Európai Iskola szobrász tagjai papíron Barta Lajos, Beöthy István, Bokros Birman Dezső, Borsos Miklós, Forgács Hann Erzsébet, Hajdú István, Jakovits József és Vilt Tibor voltak. Papíron, mert Borsoson kívül a Franciaországban élő Beöthy és Hajdú sem vettek részt a csoport munkájában. Valamiféle stílustisztaság az Európai Iskolára sem volt jellemző. Bokros Birman és a hozzá leginkább kötődő fiatalabbak, 772
