Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 8. szám - Olasz Sándor: Író a senkiföldjén (Gombos Gyula Szabó Dezső monográfiájáról) (kritika)

tály-szempontú, elsősorban a parasztság jogait követelő forradalmiság volt s mint ilyen elfogadhatatlan, bal felől nézve nacionalizmussá vált, magyarkodássá, vagy ami még rosszabb, faji türelmetlenséggé, mely nem fér össze sem a liberalizmussal, sem a szocializmussal, különösen, ha e szép elvekbe már mások öltöztették a maguk türelmetlenségét.” Szabó Dezső mindenféle dogmát, doktrinér elfogultságot elutasított és semmiféle részérdeknek nem volt hajlandó alárendelni az egészet. Ez az egyébként patologikus személyiség - semmiféle tekintélyt el nem ismerve - a maga igazságszerete- tével kíméletlenül belegázolt mindenkibe. Igaz, ideig-óráig hol a jobb-, hol a baloldalon látjuk. Ám ami kívülről politikai köpönyegforgatásnak tűnik, az belülről valami örök kielégületlenség, vad, kamaszos identitáskeresés. Ez űzi, hajtja hol ide, hol oda, hogy azután végleg kiábránduljon mindenből. jobboldal, baloldal, politikai mozgalmak, pártok, eszmék, jelszavak csak vélt használhatóságuk szerint játszottak szerepet s önmagukban sohasem voltak sem mérték, sem cél.” - írja Gombos.

A nemzetnek új azonosságtudatot keresett Szabó Dezső. Az elsodort faluh&n a pusztuló, az „elsodort” magyarság mellé ezért állította oda az erő, egészség, küzdelem Böjthe János-i eszményét. A mögötte rejtőző életfilozófiáktól ugyan sokan eljutottak a fajelmélethez, Szabó Dezső azonban - Gombos érvelése szerint - aligha tartozik közéjük. Az ő felfogásában a faj elsődlegesen nem embertani képlet, hanem történeti képződmény: a magyar jelleget a közös múlt, hagyomány, a nyelv, a kultúra, a sorsazonosság, az érdekek közössége hordozza. „... Szabó Dezső a magyar fajon elsősorban a magyar népet értette, s általában a történeti magyarságot; jegyei lelki és szellemi jegyek, melyeket a történelem formált olyanokká, amilyenek; azokból összeálló külön egyéniségét kultúrája őrzi, s ennek térben és időben legegyetemesebb hordozója a magyar nyelv.” Amikor Szabó Dezső arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi a magyar, következetesen szembekerült két felfogással. Míg az egyik szerint nincs faj, csak Ember, a másikat a „tiszta faj” hite éltette. Ettől az elhatárolódástól függetlenül Szabó Dezsőt éppoly sok vád érte, mint a bennszülöttek és asszimiláltak kérdésével szintén sokat foglalkozó Németh Lászlót. Gombos próbálja megérteni, hogy mi váltotta ki Szabó meg-megújuló dührohamait a beolvadó németek és a zsidóság iránt. Gombos elemzésében Bibóhoz hasonlóan (ld. Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem) fogalmazódik meg az a gondolat, hogy az asszimiláció a kiegyezés utáni időkkel kezdődően a már romlott magyar társadalomhoz való igazodást jelentette. Amennyi az új középosztály erénye, legalább annyi a hibája. A két végzetes fogyatékosságuk Gombos szerint: „... nem volt kapcsolatuk, legalábbis nem szerves és elegendő, a magyar hagyományokkal - de honnan is lett volna? és nem volt elég együttérzés bennük - miért is lett volna? - az alattuk élő magyar tömegekkel.” Ha Szabó Dezsőt végül is sikerült ellehetetleníteni, akkor az - a Segítség! Boór Bálintjának sorsához hasonlóan - a bírálatot ily módon megtorló új hatalmasságoknak tulajdonítható.

Magyar történelmi műhely - gyakran fordul elő ez a kifejezés Szabó Dezső írásaiban. Független államot értett rajta, melynek belső berendezkedése és külső viszonyai a magyar nép szabadon választott és megvalósuló saját útját garantálják. Igaza van Gombosnak, Szabó Dezső felfogása a bibói demokráciaképhez áll közel. Eszerint a sza- badversenyes demokráciában rejlő veszélyek leküzdése szükséges, de nem a demokrácia felszámolásával, hanem korrekciójával. Kapitalizmus- és szocializmuskritika jelentkezik itt. Mert a mindent maga alá gyúró totalitárius állam éppúgy foglyul ejthet egy népet, mint ama sokat emlegetett farkastörvényekre épülő szisztéma. A diktatúra így - Szabó Dezső szavaival - „egy folyton épülő, mind képtelenebb arányokban diadalmaskodó Déva vára, és minden teremtett lélek: a csecsemő, az ifjú, a meglett ember, az öreg, a nő és a férfi: mind-mind csak Kömives Kelemennék, akiknek csak az az értelmük, hogy beépítsék őket e minden fölé rohanó vár testébe.” A rettenetes áldozatok ellenére is elfuserált Déva-várak mai állapota bárkit meggyőzhet Szabó Dezső félelmének jogosságáról. Látjuk, hová vezet az ilyen szuper-államok omnipotenci- ája és céljainak sterilitása.

693