Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 8. szám - Olasz Sándor: Író a senkiföldjén (Gombos Gyula Szabó Dezső monográfiájáról) (kritika)
OLASZ SÁNDOR író a senkiföldjén GOMBOS GYULA SZABÓ DEZSŐ- MONOGRÁFIÁJÁRÓL Ismét hazatért egy eddig csak kevesek által ismert könyv. Az első és második kiadás 1966-ban és 1969-ben Münchenben, a harmadik 1976-ban New Yorkban jelent meg. S most Püski Sándor jóvoltából kézbe vehetjük az első magyarországi kiadást. Ez ideig csak Nagy Péter torzító, szemléletében riasztó, az írót nem megérteni és megértetni, hanem megsemmisíteni akaró monográfiája állt rendelkezésünkre. Ami az ö munkájában jó, arra Gombos is támaszkodik. Kénytelen átvenni Nagy Péter kutatómunkájának a kétségtelen adatgazdagságban megmutatkozó némely eredményét. Az emigrációban forrásokat, dokumentumokat aligha tanulmányozhatott. Nagy Péter könyve joggal válthatott volna ki olyan ellenhatást, amely menthetetlenül az apológia, a fenntartások nélküli dicséret felé löki a szerzőt. Könyve azonban legföljebb a védóirat értelmében apológia. Gombos elhatárolja magát a szélsőséges véleményektől. Ha kell, bírál. Am miközben kritikus alapossággal végigkíséri az életművet, óhatatlanul vitába kell szállnia az egysíkú, elmarasztaló értékelésekkel. Nem a vita mindenáron való kiélezésére, hanem a probléma helyretevésére tesz kísérletet. Elvi-eszmei oknyomozása a Szabó Dezső-i mű valóságtartalmának mélyebb megítélésére vállalkozik elsősorban, s emiatt a prózapoétikai effektusok leírásával ritkábban találkozhatunk. Gombos fölismerte, hogy a Szabó Dezső nevével jelzett jelenség túlmutat az irodalom körén. Kivételes hatását nem a kidolgozott, a reflektált epika magyarázza, hanem a század első fele teljes magyar valóságának eredeti szempontok alapján történő elemzése, értelmezése. Gombos a Szabó Dezsőt mozgató szenvedélyek legfontosabbikát a politikában látja. Nem szemlélődő, hanem cselekvő típus volt. Azonnal hatni akart, s ezt sokszor éppen nem az irodalom eszközeivel érte el. Rajongóinak jelentős része nem az íróban, hanem az emberben, a politikai gondolkodóban, a kiváló szónokban fedezett föl érdemeket. (Ez még talán akkor is igaz, ha tudjuk, a korszak egyik legolvasottabb műve Az elsodort falu.) Az egyes műveknél is fontosabb itt a pálya egészének hatása: az a szellemi magatartás és atmoszféra, amit Szabó Dezső hozott. Gombos értőn és együttérzőn rajzolja meg a művészete, ideológiája, filozófiája nagy szerepét az életben is eljátszó írót. Gombos monográfiája az emberi tragédiát is pontosan megmutatja. Mert az író, aki mindvégig érzékelhette működésének olykor frenetikus sikerét, valójában magányos volt. A Nyugatban indul, de később - Ady kivételével - nemzedékéből mindenkit megtagad. Egyik irodalmi irányzathoz sem köthető teljes bizonyossággal, s a maga külön útját jáija a politikában is. Következésképpen végleg kiszorul a két nagy tábor, a jobb- és baloldal közötti senkiföldjére. Gombos magyarázata szerint azért, mert elégedetlen mindkettővel. A jobboldalban azt kifogásolta, hogy csak díszleteiben, kellékeiben nemzeti és keresztény. Márpedig ő a nemzeti elvet a magyar néphez, a parasztsághoz akarta kötni. Ez megbocsájthatatlan forradalmiságnak minősült némelyek szemében. A baloldalon pedig azt érezte, hogy ott egy eszmének keresnek megvalósítási terepet és nem a nép fölemelésére figyelnek. „Ami tehát jobb felöl nézve osz692
