Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - M. Kiss Sándor: Egy karika a szalámiból (Beszélgetés Kiss-Balázs Eszterrel) (interjú)
délután tíz haver találkozik? Semmi másban nem gondolkoztunk, mint szocializmusban. Egy pillanatra sem fordult meg a fejünkben, hogy a szovjetektől át lehetne állni nyugati irányzatra. De tény az, hogy a sztálini lépéseket akkor is terjeszkedési politikának fogalmaztam magamban — a többiek felől nem tudom, ilyen a beszélgetések során még Justusszal sem merült fel soha. Együttléteinket Justus személyi varázsa nagy mértékben megemelte, de arról szó sem volt, hogy bármely tematikához ragaszkodván holmi szeminárium alakult volna ki. Ezek egyszerű találkozások voltak és ezeket Justus nem vezette. Tehát ez a szóhasználat hibás? Hibás, mert nem felel meg a valóságnak. Így az ávósok fogalmaztak, mi így nem gondolkodtunk. Ez szöges szemléletbeli eltolódás. Mi minden ízünkkel valóban szociáldemokraták voltunk, és itt az összetett szó mindkét tagján egyforma hangsúly van. A mostanában divatba jött kifejezést: „demokratikus szocializmus” Justus Pál írta le először magyarul 1946 elején, ha jól emlékszem, a Világosságban, amely a Szociáldemokrata Párt napilapja volt. Nem könnyű felelni arra, hogy vajon a magyar politika rossz irányát éreztük-e, és alternatívát kerestünk-e. A torzulásokról néhány résztvevőnek volt személyes tapasztalata. Vándor Györgyinek még a Palace-ban (a szocdem központi titkársága telepedett meg ebben a szállodában) udvarolt D. J. — az egyesüléskor a fiút „besorozták” a hathónapos pártiskolára, és eltiltották a „megbízhatatlan” nőszeméllyei való házasságtól. Angyal Lászlót a Hunnia Filmgyár igazgatói székéből eltávolították. Schalk László festőtől a kiállítást megvonták. Bokros-Biermann akkor félt legjobban attól, hogy háttérbe szorítják. Kassáktól elvették a lapját. A magam részéről annak, hogy megtörtént az államosítás, végtelenül örültem és annak csak a pezsgését észleltem. Nem volt személyes sérelmem, hisz én voltam mindnyájuk közül a leg-leg-legkisebb. És végre egyetemre járhattam! Már jártunk Angyalékhoz, amikor a zsdánovi kultúrpolitikai határozat megjelent, és annak minden szava ellen tiltakoztunk — teljesen ösztönösen, ahogyan egy majomnak föláll a szőre az ellenség közeledtére. Felborzolódott a veszélyérzetünk. Angyal Laci átélte a fasizmus előretörését — ami őt szintén az egzisztenciájától fosztotta meg —, ő mindenkinél élesebben érzékelte a zsdánovi fogalmazásoknak és fogalmaknak a fasizmussal egylényegű voltát. Nem titkoltuk azt a meggyőződésünket, hogy a szdánovi határozatok megfojtják a kultúrát, a kultúra megfojtása csakis a korlátlan diktatúrának kedvez, a szocializmusnak semmiképpen, mi pedig szocialisták voltunk. Szeretném emlékeztetni arra, hogy az egyesülést elhatározó 1948 márciusi kongresszuson az egyetlen olyan ember, aki nagyon finoman, de félreérthetetlenül fenntartásokat fogalmazott meg, Justus Pál volt: „mi továbbra is ragaszkodunk a marxizmus tanításaihoz”; „számtalanszor fordult elő a történelemben, hogy forradalmi jelszavak mögött ellenforradalmi politikát folytattak, de még sohasem fordult elő, hogy reakciós jelszavak alatt forradalmi politikát folytattak volna” és így tovább. Ez a mondata Khomeini úr uralomra jutása előtt elevenedett föl bennem. Akkor, ’48-ban oldalvágás volt a Kommunista Párt által hangoztatott álnacionalista jelszavak miatt és mert g klasszikus marxizmus alapvető tételei helyett mind a szemináriumok, mind a pártnapokon a bolsevikok a felszabadulás után napipolitikájuk apologetikáját sulykolták a fejekbe. Igen ... Térjünk vissza 1948 szeptemberéhez! Tehát ott, az Ávón végül is kibökték, hogy azokra kíváncsiak, akikkel Angyaléknál összejöttünk. Ahogyan a neveket emlegették („Pityu” = Szántó Pista, „Sala” = Schalk Laci), kiderült, kitől kapták a híreket. A bekísérésemet megelőző két szombaton Justus Pali magával hozta volt szeretőjét, F. J.-t, aki akkor a Magyar-Szovjet Baráti Társaság elődjénél dolgozott, illetve egy ezen munkálkodó hetilapnál. (Mel59
