Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Fenyvesi Ottó: Egy hidrogénszőkéhez (vers)
FENYVESI OTTÓ Egy hidrogénszőkéhez Ablakhoz vonz a naplemente vadonatmodem plein air a fák talpig aranyban, lopva belesnek ablakomon fellegeket teper a szél boldogságot szállítanak transzcendens szellők dől az ózon, tikkadunk agyad lassan belefárad a könyvekbe a homályban tégelyek lüktet a vér lilán lerakom dolgaim semmi a lét fénylik a birs koptatnak esztendők vadak torokba dermedt titkok zsibongva csapkodnak ki vízből a halak fertőzéstől rettegő bonyolult észjárású emberek érintés nélküli ondósejt a lift már megint elromlott minden eddiginél teljesebb és lényegesebb összefüggéseket súlykolunk torz összevisszaság, taszító rettenet nem kell nagyon messzire menni csak álmodozzon a balga középszer míg az egyensúly lehetséges, ülök és hallgatok mellettem bomlik a nyughatatlan őselem vadonatmodem csúfságával tündöklő semmiség, bársony idő Ablakhoz vonz a naplemente nyelvüket öltik döglött csillagok már megint holnap lesz belefogunk a következőbe az aszfalton sikoltozó szavak ezrei tojáshéj, szemkápráztató orchideák, kaktuszok hermafrodita szilvakékek, pirosak, arany színűek
