Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Simonffy András: Lehet, hogy elfeledkezünk magáról (regényrészlet)
SIMONFFY ANDRÁS Lehet, hogy elfeledkezünk magáról* 1. Ezerkilencszázötven... Ezerkilencszázötven május 24-én, ezt a dátumot nem feledhetem, mielőtt hivatalomba mentem volna, hol szolid beosztásban, gépészmérnöki diplomámat felhasználva tevékenykedtem, szokásom szerint megmártottam magam a Gellért Szálló pezsgőfürdőjében. Nyárias májusidő köszöntött ránk, a fürdőben kevesen voltak e korai órában, gondtalanul lubickoltam. Hogyan élted meg az akkori helyzetet? 1949-ben már lezajlott a Rajk-per. Rajkot Sopronkőhidáról ismered, Pálffy Györggyel újra és újra összekapcsolódott sorsod, a minisztériumtól való kényszerű megválásodban játszott szerepét megelőzően éppen az ellenállási szervezkedésben. Rádöbbenhettél arra, hogy hiába vetült rád kétszer is a bitófa árnyéka, hiába jártad meg Szálasi, majd a katonapolitikai bizottság börtöneit, érdemei akkor nálunk csak annak lehettek, akik a moszkvai emigráns kommunista vezetők uszályában vagy a Vörös Hadsereg partizániskolái felől tűntek fel Olyannyira, hogy addigra már mártírhalált halt a spanyolos Rajk László, a kommunistáéihoz igazolt Pálffy is... Kétségtelen, hogy egyre inkább érződött a fokozódó terror. Visszaemlékezve saját 1947-es letartóztatásomra, tudtam, hogy mit kell elszenvedniük azoknak, akik a kat- pol börtöneibe, vallatói keze közé kerültek. Minden emberi részvétem mellettük volt. Azokban a hetekben minden gondolatom a bajbajutottak felé szállt, megpróbáltam a sorok között is olvasva megérteni azt a pert, de már kiestem a belső információk köréből, a város tele volt kósza, suttogva terjesztett hírekkel. Nem lehetett tudni, ezeknek melyik fele az igaz. Kétségtelen volt, hogy a Sztálin-Tito ellentét kiéleződése tragikus fordulatot (még ennél is tragikusabbat) kínálhatott volna, legalábbis tudatunk mélyén ezt éreztük, hiszen még a béke volt szokatlan állapot, nem az alig öt éve véget ért háború, amely - s ez mindenki előtt világos volt - a maga kettéosztott Németországával, lehetetlen státusú Berlinével, a meghosszabbított érvényű trianoni határokkal, komoly utórengésekre adhatott alkalmat. Pálfíyt sajnáltam. Azt hiszem, veszélyérzete már jóval korábban cserbenhagyta. Suttogó propaganda folyt arról, hogy mi minden történt a 30-as években Sztálin alatt (gondolok itt elsősorban a Tuhacsevszkii-perre), ez talán elérte őt is, de bizonyára nem adott hitelt ezeknek a kósza híreknek. Én, vele ellentétes politikai nézeteket képviselve - sohasem állottam közel hozzá, bár egészen a legutóbbi időkig személyes ellentét sem volt közöttünk. Tudtam, hogy előbb-utóbb félreállítják, hiszen mégiscsak „onnan” jött, Horthyra esküdött föl, s egyenruhában neofitának is nehéz lenni. De ilyen szomo* Részlet a szerző Beszélgetések Almásy Pállal című, készülő tény regényéből. (A mű egyik része már megjelent az ÉLETÜNK 1989/5. számában.) 513