Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 5-6. szám - Borbándi Gyula: Népiség és emigráció (tanulmány)

tünk, hogy politikai ellenfeleink meghiúsítják vállalkozásunkat, még mielőtt testet öltene. A munkatársak száma állandóan nőtt és rövid idő alatt nemcsak a népi eszme legkiválóbb nyugati képviselői, Kovács Imre, Szabó Zoltán, Bor- sody István, Gombos Gyula, Molnár József, de olyan jeles írók, mint Márai Sándor és Cs. Szabó László, tudósok, mint Jászi Oszkár, Kerényi Károly, a két Polányi folyóiratunk rendszeres vagy gyakori szerzői lettek. Noha, mint említettem, nyitottságra törekedtünk és minden értéknek helyet adtunk, szorgosan munkálkodtunk azon is, hogy a népi irodalom történetének fontosabb eseményeit felidézzük, népi szellemű szépirodalmi alkotásoknak helyet adjunk, a világesemények populista elemzését elvégezzük. Ebben Kovács Imre, Szabó Zoltán, Borsody István, Molnár József járt az élen. Kovács főleg a nemzetközi politika és az emigráns közélet kritikus értékelésével, Szabó irodalmi kérdések tisztázásával, Borsody az amerikai politika némely vetületének, különösen a McCarthy szenátor nevével összefüggő modern boszorkányüldözés bírálatával, Molnár pedig emigráns téveszmék kipellengérezésével. Emiatt a folyóiratot sokan és hevesen támadták. Főleg az emigrációs politikai színkép jobb- és szélsőjobb oldalán, a legképtelenebb vádakkal, illetve azokat a szerkesztőket és azokat a munkatársakat, akik a kialakult sablonokat, általánosításokat, leegyszerűsítéseket kerülve eredeti módon közelítették meg a felvetődő kérdéseket és szembeszálltak a tekintélyen alapuló, de érvekkel alá nem támasztható véleményekkel és álláspontokkal, küzdve az ellen, hogy retrográd eszmék és korszerűtlen eszmények terjedjenek a nyugati magyarok körében.

A népiség azonban nem korlátozódott a volt parasztpártiakra és a Látóhatár vezető munkatársaira. Még e folyóirat megindulása előtt, 1950 januárjában Űj Magyar Üt címmel Soós Géza alapított folyóiratot, amely a népi mozgalomhoz tartozó több írónak és értelmiségi magyarnak adott közlési lehetőséget. Elsősorban Gombos Gyulának, ki — némi változtatással — átengedte hajdani hetilapjának, a Magyar Útnak a nevét és több értékes tanulmánnyal gazdagította a hat évig, először Németországban, majd Amerikában megjelenő folyóiratot. Az Üj Magyar Út munkatársai közé tartott Gomboson kívül Vatai László, Kardos Béla, Derecskey Károly, Molnár József, Vámos Imre. A két utóbbi addig, amíg nem dolgoztak rendszeresen a Látóhatárnak. Az Üj Magyar Üt nem volt népi orgánumnak tekinthető, de több szerkesztője és munkatársa a népi írókon nevelkedett és közel állott azok eszméihez.

A Látóhatár belső körében 1951 őszén olyan nézeteltérések keletkeztek, amelyek szakadáshoz vezettek. Az együttműködést felborította az a körülmény, hogy a folyóiratot a Párizsban élő kiadó, Borsos Sándor állította elő, a szerkesztés pedig Münchenben történt, mivel Vámos, Molnár és jómagam 1951 második felében, illetve 1952 elején Németországba kerültünk. Az ellentétek másik forrása az volt, hogy a nyitottságunk és kapcsolatrendszerünk meddig terjedjen, kivel és hogyan működjünk együtt. A müncheniek elsősorban az irodalmi kapcsolatok bővítését szorgalmazták, azzal a megkötéssel, hogy a politikai tájékozódást népi beállítottságunk határozza meg és ez bizonyos távolságtartást ír elő az emigráció némely irányzatával és csoportjával szemben. A Látóhatárnak elsődlegesen irodalmi céljai voltak. Borsos ezzel szemben a politika elsőségét hirdette, konkrétan pedig összefogást az akkori emigrációs szélsőbaloldallal, amelyet Amerikával szembeni bizalmatlanság, francia orientáció és a titoizmus iránti érdeklődés jellemzett. Ennek következménye volt, hogy a folyóirat szakított Borsossal és áttelepedett Münchenbe, ahol azóta is szerkesztik és kiadják. A szétválást kevésbé eszmei, inkább taktikai szempon452