Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 5-6. szám - Borbándi Gyula: Népiség és emigráció (tanulmány)

Népi kezdeményezésre alakult meg Svájcban 1950-ben a Kovács Béla Munkaközösség, amely parasztpolitikusokat, agrárszakértőket, írókat, újságírókat és földművelő magyarokat kívánt tömöríteni. Célként azt tűzte ki maga elé, hogy foglalkozik a jelen és a jövő agrárkérdéseivel, a nemzeti kultúrával és hagyományokkal, a paraszti és agrárszervezetek tevékenységével és igyekszik terveket kidolgozni egy szabad paraszttársadalom megteremtésére. Mindezekből csak kevés valósult meg. A munkaközösség különböző okok — személyes elfoglaltság, kivándorlás, egzisztenciális nehézségek — miatt csak rövid ideig működött. Egyetlen jelentős vállalkozása volt, mégpedig Csorba—Mikita István Gondolatok a szabad Magyarország agrárpolitikájához című értekezésének kiadása, amely a Kovács Béla Munkaközösség Könyvtára című sorozat első és egyetlen kiadványaként látott napvilágot. Ebben a vékonyka füzetben a szerző olyan fontos kérdéseket tárgyalt, mint egy majdani új örökösödési törvény, termeléspolitiika, Kertmagyarország gondolata, szövetkezeti kérdés, tőkegyűjtés és a mezőgazdaságot érintő más problémák.

A magyarországi erőszakos szövetkezetesítés, a paraszti magántulajdon felszámolásának folyamata és a parasztság kiszolgáltatottsága az emigráns politika kezdeti éveiben, különösen az újonnan jött agrárpolitikusok és szakértők körében fontos témává lett és részben elvi nyilatkozatok kibocsájtását, részben tiltakozások megfogalmazását váltotta ki. Ezek sorában említést érdemel az a nyilatkozat, amelyet Nagy Ferenc, Kovács Imre, Varga Béla, valamint további 28 parlamenti képviselő adott ki. Kisgazdapárti, parasztpárti és parasztszövetségi vezetők a nyugati közvéleményt tájékoztatták „a magyar parasztság szenvedéseiről”. Ebben a világ földművesnépét, a parasztintézményeket, valamint más társadalmi osztályok vezetőit és tagjait arra szólították fel, hogy vegyék védelmükbe a magyar parasztságot és tiltakozzanak üldözése, megnyomorítása, jogaitól való megfosztása ellen. Arra is emlékeztettek az aláírók, hogy a negyvenötös parlament tagjainak fele a parasztság és tanult fiainak sorából került ki, a kormány élén pedig parasztpolitikus állt.

Hasonló nyilatkozatot fogalmazott meg a Magyar Mezőgazdasági Érdek- védelmi Szövetség nevű társulás 1950 késő nyarán, a nyugati világ közvéleményét és paraszttársadalmát a magyar parasztság ellen elkövetett rendszabályokról és jogfosztó intézkedésekről tájékoztatva, egyúttal segítséget és támogatást kérve mindazoktól, akiknek becses az emberi jog és szabadság.

A Látóhatár megalapításának, kezdeti működésének és intézményesülésének története túlfeszítené ennek az írásnak a kereteit. Ezúttal csak annyit, hogy alapítói népi folyóiratnak képzelték el, de azzal a nyitottsággal, amellyel Illyés Gyula a Magyar Csillagot és szerkesztői kezdettől a megszűnéséig a Választ állították össze. A színvonalat és a folyóirat jellegét, szerkezetét illetően az említetteken kívül a Huszadik Század, a Nyugat és a Magyar Szemle volt a példakép. Az már meginduláskor nyilvánvaló volt előttünk, hogy egy, a né- piségre korlátozódó és azon munkálkodó folyóirat tartósan nem állhat meg a lábán. Figyelmét és érdeklődését oly tágra kell nyitnia, hogy azok is élvezettel olvassák, akik a népi eszmétől távol vagy éppen azzal szemben állnak. Mindenekelőtt jó írásokat kell közölnie és a nyugaton élő magyarokat érdeklő témákat feldolgoznia. Ez volt a szándékuk azoknak, akik az előkészületekben résztvettek és a folyóiratnak gondját viselték. A többi között Borsos Sándor kiadónak és Vámos Imre szerkesztőnek, Pap Istvánnak, Molnár Józsefnek és a többieknek. A Látóhatár titokban és meglepetésnek készült. Kovács Imre sem tudott róla, hogy mire készülődünk. Erre azért volt szükség, mert fél451