Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 5-6. szám - Borbándi Gyula: Népiség és emigráció (tanulmány)
BORBÄNDI GYULA Népiség és emigráció A magyar népi mozgalom tagjai és a népiség eszméjének hívei két nagyobb hullámban kerültek ki nyugatra. 1948—49-ben és 1956—57-ben. Mind a két esetben az emigrációs magyarság kisebbségéhez tartoztak. A jelentősebb szellemi és politikai irányzatok képviselői közül a népieknek volt a legnehezebb az országot elhagyni és idegenben új életet kezdeni. E tábor tagjait erősen befolyásolta az a felfogás, hogy a nép és az ország jövőjéért a hazában kell küzdeni és a nemzetre váró sors elől nem szabad elmenekülni, jóban és rosszban egyaránt a közösséggel kell tartani. A parasztpártiakat Veres Péter En nem mehetek el innét című verse is arra emlékeztette, hogy Európát kell idehozni, nem pedig magyarként Európában keresni a boldogulást. A távozást nehezítő tényező volt a nyugati nyelvek gyér ismerete, az idegenben való éléstől való viszolygás, a magyar identitás elvesztésének és más népbe való beolvadásnak fenyegető veszélye, valamint az a körülmény, hogy nyugaton kevés segítségre és támogatásra számíthattak, miután ott rokonmozgalmak nemigen működnek és a nemzetközi kapcsolatok hiányoznak. Könnyebb volt tehát a nyelveket tudó polgároknak, az urbánus életformában nevelkedett városiaknak, a nyugati összeköttetésekkel rendelkező politikusoknak és üzletembereknek, a politikai katolicizmus, a liberalizmus, a szociáldemokrácia képviselőinek, akik nyomban otthonra találhattak a külföld hasonló mozgalmaiban és intézményeiben. Ami meg a Nemzeti Parasztpárt funkcionáriusait illeti, nekik mintha más pártok vezetőinél inkább lehetővé tették volna, hogy a Rákosi-féle intézmény- rendszerben meghúzzák magukat és átvészeljék a nehéz éveket. Ezzel is magyarázható, hogy a népiség hívei közül viszonylag kevesen választották az emigrációt. 1947-ben került nyugatra Kovách Aladár, de ő«a többi népiekkel a politikában nem, legfeljebb az irodalomban tartott együtt. Politikailag a jobboldalon helyezkedett el. Barankovics István Demokrata Néppártja képviselői között is voltak, akik rokonszenveztek a népiséggel, például Babóthy Ferenc, Kovács K. Zoltán, Mézes Miklós, Pethe Ferenc. Hadd egészítsem ezt ki azzal, hogy az 1945-ös menekültáradatban is elenyésző volt a népi szelleműek száma. Köztük a legnevesebb ölvedi János volt. A népiek túlnyomó többsége parasztpártiként került nyugatra és kapcsolódott be a politikai emigráció tevékenységébe. Elsősorban Kovács Imre említendő meg. ö 1947-ben bekövetkezett távozása után is tartotta a kapcsolatot Magyarországon maradt híveivel és azt ajánlotta, hogy akinek mennie kell, vagy aki a kilátástalanná vált helyzetben nem tud maradni, Svájcba igyekezzék, hogy majdan ot folytatódjék a legkésőbben 1948 őszén lehetetlenné vált parasztpárti politika. Ugyancsak 1947-ben lett emigráns Borsody István, aki Nagy Ferenc kényszerű lemondása után mint a washingtoni követség tanácsosa disszidált és nemsokára Pittsburghbe került az ottani főiskolára történelemtanárnak. 1948-ban hagyta el az országot Mikita István, Sz. Szabó Pál, Pap István, Borsos Sándor, Molnár József, Vámos Imre, akik a párt politikai 448
