Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 5-6. szám - Kapiller Ferenc: "Amíg a belső szabadság meg nem születik..." - Sepsiszentgyörgyi beszélgetés Farkas Árpáddal) (interjú)
KAPILLERFERENC „Amíg a belső szabadság meg nem születik...” SEPSISZENTGYÖRGYI BESZÉLGETÉS FARKAS ÁRPÁDDAL* Hogyan élted át 1989 decemberében a forradalmi eseményeket és hogy telt el a karácsony? Az egész forradalom tüdőgyulladásos állapotban ért, 16-tól, 17-től már nyomtam az ágyat. Ügy éreztem, hogy erőim — mind fizikai, mind szelemi erőim — tartalékánál vagyok. Teljesen kifogyóban. Dolgozni rég nem tudtam; egy hosz- szú TBC-s kezelésen estem át az elmúlt másfél évben, és ez teljesen kimerített fizikailag. Szellemileg pedig nem volt hova felzárkóznom. Mint minden magára maradott ember, aki a fiókjának nem nagyon tud írni. Mért nem tud írni? Azért, mert hiú, hitvány ember, a rögtöni, az azonnali cselekvés híve volt egész életében. Semmi bizalmam nem volt. Hiába történtek meg Európában — Kelet-Európábán — a nagy változások, olyan erősnek éreztem ezt a diktatúrát, hogy semmi bizalmam nem volt abban, hogy én betegen, kimerültén fióknak írhatnék. S ekkor érkeztek a temesvári visszhangok: a prerevolúció hírei — azért „pre-”, mert nem országos özönlésű volt —, de megszűrve jutottak el hozzánk. Drámaiságukban bőven elegek lettek volna csupasz információként is, de mi még fel is fokoztuk a hírzárlat miatt magunkban az eseményeket. Akkor eredt meg a tintám. Akkor — olyan állapotban — négy-öt verset is tudtam írni. 22-én el is postáztam a helyi lapnak abban a biztos tudatban, hogy nem jelennek meg. Csak önmagam megnyugtatására, hogy megszabaduljak tőlük, hogy ne tegyem fiókba őket. Naiv figyelemelterelőként — talán a levélcenzorok számára — azt írtam a versek fölé, hogy „Űjévi képeslapok”. 22-én délelőtt küldtem le a lányoktól a postára és aznap délben, egy óra körül mondta be a rádió, hogy a diktátor elmenekült. El tudod képzelni, hogy akinek harmincnyolc-harminckilenc fokos láza van és egy ilyen eufóriás élménnyel találkozik, az felejt lázat, mindent. Én nem tudtam kivonulni az utcára. Áz egész előző éjjel hallucináltam, úgy hallottam, mintha zsivaj, hangözön, hangorkán nyomulna be az erkély felől a szobám ablakán keresztül, mint hogyha lent, a városban tüntetnének. Érdekes módon az asszonyra is átragadt és már ő is hallani vélte. Ez éjjel két-három órakor lehetett. Feltelefonáltam a környéken lakó barátaimat, mondták, hogy nincs semmi. Másnap délelőtt történt meg itt, Szentgyörgyön is a tüntetés, de nem dicsekedhetek el, hogy ott voltam az első sorokban. Ágyban fekvő, lázas forradalmár voltam. De ekkor pontosan tudtam már, hogy a verseim meg fognak jelenni. Mint ahogy lön is ... • A beszélgetés 1990. március 13-án este — éjszaka zajlott le, a tizenötödikéi ünneplésre készülődés feszültsége és reménytelensége légkörében. 443
