Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 5-6. szám - Karátson Endre: Általános Alika (novella)
KARÁTSON ENDRE Általános Alika Ébredéskor nem tudtam a fürdőszobaajtót kinyitni. Álltam a fűtetlen előszobában, dörzsöltem szememből az álmot, aztán megint próbálkoztam. Valaki bezárta. Valaki bezárkózott, hallottam a víz csorgását. „Apuka lehet”, gondoltam, s reménykedtem, hogy hátha mégsem Apuka, mert akkor se vége se hossza az ő szertartásának. „És ha mégis Apuka, akkor hol tarthat most: feni szíjon a borotvát? habot kever ecsettel? nyírja füléből a szőrt? Vagy még idáig sem jutott el, folyatja bozontos hátára a vizet és paskolja lendületesen, céltudatosan, kéjesen szortyogva, mint egy víziló? mint a legormótlanabb, leg- terpeszkedőbb, legsertésebb bőrállat, melyre dum-dum golyóval lőnek, lenne jó lőni..Apuka módszeres mosdásaitól rendszerint begurultam, több dum- dum golyót sem sajnáltam volna tőle, s az ajtóba is csak azért nem rúgtam, mert egyelőre ő volt az erősebb. Várakoztam hát krokodil idegekkel egyik lábamról a másikra billenve. „Apuka nem is mosdik, Apuka vécézik”, ez a gondolat kezdett el bántani ösztökélve a hólyagomat feszítő fájdalomtól. Áldom szerencsémet, hogy nem lestem be a kulcslyukon. Ha Apuka hátulról rajtakap, elagyabugyált volna istenigazában. Ha pedig arra gyanakodott volna, hogy Anyukát kukkolom, talán agyon is ver. Apuka ugyanis a hálószobából érkezett, alsónadrágban, válláról lógatva nagypapitól örökölt, rojtos mosdó lepedőjét, melyet mindig magával vitt, nehogy mi gyerekek az orrunkat töröljük bele vagy mást. Bizalmatlanul mosolygott le rám: — Mit idétlenkedsz itt, Ali? — Zárva az ajtó. — Ki zárta be? — Biztosan Anyuka. Apuka ott állt mellettem, bent csak Anyuka lehetett. Nekünk gyerekeknek a zárkózást tiltották, még nővéremnek is, pedig Jutka bakfis volt cicivel. Apuka kétkedve fogadta jelentésemet: — Anyu, te vagy bent? Nem válaszolt senki. Apuka összevonta szemöldökét: — Anyu, én vagyok. Anyuka osak hallgatott. Apuka nem teketóriázott, odanyomta szemét a kulcslyukra. Ekkor kapta oldalba az előszoba huzata: meztelen háta meglúd- b őrzött. — Látom a — kezdte, de a tárgyat kimondani nem tudta. Irtózatos á-ra rántotta fel állkapcáját a tüsszentés, arca szerteszéjjel vonaglott, előrevágódó orrát beleverte a kilincsbe. — Látom a popódat — bömbölte könnyezve Apuka. Én nyikkantam, röhögtem, nyerítettem valósággal. Miattam beszélt dedósán, Anyukának mást mondott, ha kettesben voltak: eleget hallgatóztunk Ilivel és Jutkával a hálószoba ajtónál, s mi egymás közt is a felnőtt szót használtuk. De Apuka ildomos gyermekeket akart. Nevetésemet sem vette jónéven. Vagdosott felém 437
