Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 5-6. szám - Balázs Attila: A titokzatos Afrika, Meghalt B..., oda az A..!, Mozgólépcső (kisprózák)
valójában egy kis karácsonyfát ugrál körül, amelyikre fokhagymafüzér van akasztva, s a tulipánméz színű napkorong alatt, a felhők közül egy hatalmas, hosszúkás arc nézi a lenti eseményeket — feje fölött glória. Magyarázatot követeltem, amire a szerző ennyit mondott csupán: — Isten oktalan barmai vagyunk mindannyian és Isten jászlából eszünk. Ami ezt a hosszúkás arcot illeti, annyit jegyeznék meg: nem tudom, hogy a nagysikerű, Equus című dráma szerzője, P. S. látta-e ezt a festményt, de az az érzésem — látnia kellett valami hasonlót. Egyébként akkor nagyon idegesített ez a mázolmány, az elkövetkező évek azonban összebékítették bennem az első pillantásra összeférhetetlen motívumokat. Kihullott belőlem az eklektika érzése, megéreztem, aztán megértettem a mozgatórugókat, s ehhez nem is kell különösebb magyarázat. Mármint hogy miért történt ez így velem. Erre nem kell sok szót szaporítani. És nyugodtan nyerítsen nagyot az, akinek ez nem tetszik! Rúghatnak akár farba, én a szívembe zártam ezt a képet, még ha nem is vagyok a tökéletes magyarázat birtokában. Mert a kenyeret nyújtó katona előtt én — bevallom — tegnap még úgy álltam, mint a ló a mozgólépcső talánya előtt, hogy jobb hasonlatot ne mondjak. A katona kenyeret nyújt a népnek? Ezt nem szokta csinálni a katona. Nem jellemző. Fogalmam sincs, miért kellett olyan sók idő ahhoz, hogy rájöjjek a pofonegyszerű válaszra: a baka nem adja, ellenkezőleg — veszi el a kenyeret a plebstől! Kár, hogy ezt pontosan nem tudom leellenőrizni. De biztosan így van. ö veszi el, az oktalan plebs pedig örül neki. Tudom, hogy ezt most vétek mondani, amikor például a tragikus pillanatokat átélő román nép a maga katonaságától vár oltalmat a véreskezű szeku- sokkal szemben. De én arra gondolok, hogy ha majd egyszer minden rendeződik, egyszer minden jó lesz, akkor tovább nem lesz szükség fegyverre és katonaságra. Mindenki civil öltözékben fogja fogyasztani a maga kenyerét a ki- mint vet, úgy arat jelszóval, s megszűnünk demagóg parolákat nyihogni. Utópiában mindenki jól fogja érezni magát, s szabadon állít karácsonyfát, ha ebben örömét és egyebét leli, illetve nem állít, ha ebben nem leli örömét és egyebét. S kivétel nélkül mindenki, aki az értelem jelét mutatja, a legjobb belátása szerint alakítja ki a maga világképét. És ha netalán fokhagymát akaszt a fájára, akkor mindenféle acsarkodás nélkül tudomásul vesszük, miszerint ezt csupán azért cselekszi, hogy távol tartsa az új évtől a régi rossz idők vámpírjait. Csupán ennyit akartam mondani — lovászat és festészet ürügyén — még mindig a szeretet ünnepének bűvkörében. Idült szomorúságtól, rosszkedvtől megnyúlt arccal — de ez az én privát gondom. (1989 végén) 432
