Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 5-6. szám - Balázs Attila: A titokzatos Afrika, Meghalt B..., oda az A..!, Mozgólépcső (kisprózák)
BALÁZS ATTILA A titokzatos Afrika Egy törékeny kis gazella legelészett a forró égövi pusztán, amikor hirtelen — veszélyt szimatolva — felkapta a fejét. Nem tévedett: az egyik horpadékból párduc leselkedett rá. Az éhes, hétpróbás párduc elkeseredetten vette tudomásul, hogy kiszemelt áldozata fölfigyelt rá. Bár minden inában vérért reszketett, a nagy macska tapasztalatból tudta, túl messze van: nem sikerült a gazellát becserkésznie. Ha innét ugrik, akármilyen gyorsan is, a kis gazella úgy elszelel, hogy bottal ütheti a nyomát. Ekkor azonban — teljesen váratlanul — mentő ötlete támad. Gyönyörűséges pöttyös farkát a magasba emelte és ott — először lassan, majd egyre fokozódó ütemben — táncoltatni kezdte. A tamtamok lebilincselő ritmusára, amelyet egy néger falucska közelében ólálkodva jegyzett meg. A párduc született tehetség volt, akkora hozzáértéssel, olyan lenyűgözően mozgatta a farkát, hogy a gazella nem tudta levenni róla két nagy, meleg, barna szemét. Földbe gyökerezett lábakkal adta át magát a megismételhetetlen esztétikai élvezetnek. Bár ő is tudott szépen táncolni, be kellett vallania önmagának, hogy azért ilyen csodálatos mutatványra mégiscsak képtelen. A farok lélegzetelállító piruetteket rajzolt a levegőbe; remek nyolcasokat, lüktető köröket, határozott négyszögeket és megindítóan lágy tojás-alakzatokat: hol hurokba fonódott, hol pedig tökéletes spárgába nyúlt ki! Hibátlanul követte az elképzelt zenét. Egyszóval: a legelbűvölőbb kígyó- mozgást végezte. Még a legnagyobb szakértő sem találhatott kifogást benne, nem egy ilyen szájtáti süldő gazella. Pór szóban megemlíthetjük azt, hogy a párduc bámulatos faroktánca egyáltalában nem volt mentes a csillogó felszín alatti mélyebb, filozofikus mondanivalóktól: nagyon is a gyönyör és az elmúlás széttéphetetlen kapcsolatára emlékeztetett! Csakhogy ezt a szegény kis gazella nem tudta kiolvasni belőle. A párduc pedig észrevétlenül, centiméterről centiméterre, de közeledett felé. Aztán — egy alkalmas pillanatban — elrúgta magát. Azonban alighogy belevájta félelmetes fogait a gazella puha nyakába, hirtelen lövés dördült egy távolabbi bokorból, s a ragadozó félelmetes hörgéssel rogyott össze. Az ámulatából felocsúdó, leselkedő fehér vadász meghúzta a ravaszt, csakhogy abban a pillanatban fájdalmas kis szúrást érzett nyakszirtje tájékán. Rövidesen kezdett elsötétülni előtte a világ, mert amit ő afrikai méh- csípésnek vél, valójában egy pigmeus harcos fuvókájából kiröppentett, gyorsanölő méregbe mártott vesszőcske remek találata volt. A kis pigmeus megelégedetten belevésett még egy rovátkát fegyverébe, utána fütyörészve elindult haza. Sikerült megszabadítania hazáját még egy agresszív betolakodótól, s ez szép, megnyugtató gondolat volt. Csakhogy odahaza asszonya — a kis pigmeus kimaradásait végképp megelégelve — a famozsár husángjával agyonverte. Részben azért is, mert feneketlen győzelmi mámorában a kis pigmeus elfelejtette hazavinni a sebesült, magatehetetlen gazellát finom vacsorául kiéhezett kis pigmeus lurkóinak, akik ugyan nagyon picikék, de annál többet 428
