Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 5-6. szám - Szávai Géza: Nőfelmutatás (novella)
Nem megyünk tovább? kinek dudáltak? elvitték a két zsák pityókát, már mindjárt hűvösebb van, a vas ontja magából a hideget, még nem járhatunk a Kárpátokban, ott hidegebb, ott téliesen hideg a levegő, nem indulnak, hátha a szürkeruhás mégiscsak megkérdezi, még bírom, de Bukarestig már nem bírom ki. — Elviszem én a kocsit a fa alá. — Hát nem jön be? Hát szívesen látjuk. — Nem lehet. Köszönöm. Én ennyit se láttam szívesen, hát felüvöltözitek itt nekem a falut, a vén hájas úgy áll a kapuban, mintha ő lenne az atyaisten, atyaisten, akinek az atyaistenségét Mambó biztosítja, a lány kövér, bár mit lehet tudni, mi van ebben a bő, ocsmány szoknyában, hogy a fenébe lehet amúgy jó anyagból, Keresztáron is sakan viselik, ilyen ronda szoknyát csinálni. A pityóka, az mégis lélegzett mellettem, a katonaládára ülök, mennyire más a fa, mint a fém, a fából rakott ház is lélegzik, lélegzőnek a falak, még a levegő is más, semmiért se laknék kőházban, vagy téglaházban, hát most fogok ingyen, ha nem rázatnának annyit ezzel a masinával, pisilni se kellene, azt az ember elfelejti, ha nyugton van, nem felejti el, inkább nem is érzi már. A kövér, hasas paraszt, az viszont akaratosan és öntudatosan benne van a saját testében, ennek dicsőség a pocak, a toka, a vaskos pofa, ő éppen ilyennek szereti tudni magát, ilyennek, akinek teste mutatni képes a módot, az önelégültséget, a biztonságérzet minden porcikáját, az egész gömböcöt átitatja, ennek az esze, az idegei valóban képesek uralkodni a testén, ezen a pöfeteg hájgombócon, itt az ész gőgösen uralkodik, inkább a gőg, mint az ész, a gőg eszesen! a két fiatal cipeli be a kapun a zsákokat, jó erős a lány, a nehéz zsák mellett még szinte kecses is, amint erőlködik, de nem hagyja magát, emel, cipel, vasárnapi ünneplő ruhában, ez le tudná dolgozni magáról a háj at, ez kecsessé, nyúlánkká, nőiessé alakíthatná a testét, tudod, Antika, az ember kívül éppen olyan mint belül, figyeld csak meg, és igaza volt nagynénémnek, és abban is igaza volt, hogy ezt a kapcsolatot nem az eleve elrendeltség és változtathatatlanság jellemzi, annyira hittem a Magdi néném igazában, hogy elképzelni se tudtam volna, hogy ő is megöregedhetne, ha egyszer nem akarja, és ebben is van valami. Inkább megdöglöttem volna, mintsem hogy meglásson Jolán így, húgyosán, milyen jó, hogy az embert elvitetik, s az asszonya nem látja, hogy mit művelnek vele, a bőrkabátosnak szétvertem volna a fejit a katonaládával, megjegyeztem magamnak, s ha élünk, még találkozunk, s az úristen őrizze meg tőlem a bőrkabátost, a másik úriember, de lehet, hogy veszedelmesebb, őt is őrizze meg az úristen tőlem, ha reám teszi a kezét, mert egyszer én is reá teszem a kezemet, Katica mégiscsak idegen volt, az ember idegen előtt szégyell annyira, nem érdekelt, ha levágná a fejem a kaszával, a fejem újranőne, mint a fű, és ilyent csak gyermekként hallottam, levágták a sárkánynak vagy mi- fenének a fejét s az újranőtt, az enyém is újranőtt volna, az ember még szeretné is, hogy levágják a fejét, hogy végre megpihenjen, s egy nagyot aludjon, hogy legyen már vége, de nem volt ki levágja a fejem, a német már ki tudja hol járt, Katica pedig hiába vágná le a fejemet, mert továbbgurulna, s egy kicsit tán pihenhetne, de közben kinő a másik, s az nézi a régit, s fáj, meg- veszekedetten fáj tovább, többször le kellene vágják az ember fejét, hogy már ne fájjon, már nyugodjék, már aludhassék. * * szolgálatban 413
