Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 5-6. szám - Varga Imre: Nap és Hold között a rét (vers)
Elrágott egy apró konkolygömböcskét, kiköpte. A kezet, sötétséget, a padlást nem tudta értelmes képbe vonni az ész. Nem tudni már, megmerevült-e vagy sötétbe porladt, amit láttam. A megoldás titka talán a többieknél. Maradt. Akiknek csak a hangját hallottam ismerősi, rokoni közelből, s mégis mindenfelől. A titok nyitja az övék is. 4. Késő ősz? Kétvízköze? Képzelődött, berregett bogáncsok közti térben. Kórómuzsikát próbálgatott. Fogával harapta ki, körmével tépte, s keresett (volna) egy olyan ágat, pengeszerű kavicsot, egy mezőn felejtett, ott-veszített vasdarabot; nyálazta a vonót, hurcolta rajta haránt, hosszirányba. Nézte a kórókúp nyirkos barnás leveleit, bekiabált az ürgelyukakba, a vakondtúrásokon táncikált. A tehén le-lehajolt, szájába kanyarintott valamit, fölemelte fejét és rágott, kérődzött, s nézett, úgy, mintha tudna ám valami titkot. Az erdő alá... Odaértek. Nem vette észre, mikor kezdődött el. Valamin elmélázott maga előtt, egy göröngyöt szemével formázgatott, lett belőle Hantiás, barna kalapja volt, krumpliorra, de azért kedvesen válaszolgatott, mesélt valamiről, bogarak voltak a szolgái, rájuk parancsolt, s hipp-hopp, máris hozták a mesehidat. Nem vette észre, hogy eltűnt a tehén. S egyre sűrűbb fehér köd. Gomolygott. Visszafordult: nem látta már, honnan jöttek. Oldalt csak egy odvas fűz, felére épp rácsorgott a fehér. Összeszorult a torka, kétségbeesetten előrefutott, megállt, zihált, nekilendült, megbotlott egy barázdában, a tehén fenét kiabálta, üvöltött, aztán már halkan, édes bocókám, gyere vissza, gyere hozzám, meglátta a tehenet, az meg valamitől megriadva nekiiramodott, eltűnt a ködben; szaladt, egy tavacska állta el útját, megkerülte, megállt, sírt, képzelődött, hogy ott van már a háta mögött, megfordult, de nem látott semmit, futott, a patakpart fűzfáihoz ért, egyik adta a másikig, botladozott, megtalálta a hidat, és elindult a faluszél házaitól hazafelé. A tehén elveszett. A ködben, mondta. Kérdezték, merrefelé. Az apja szentségeit. 0 riadtan válaszolgatott. Hogy biztos megint nem figyelt. Latyma. Elindult az apja és az anyja. Arra már nem emlékszik, mikor jöttek hazafelé. De útközben szembetalálták, s terelték maguk előtt a marhát. 5. A hasad alatti lágy rész megkeményedik. Ha mozdulsz: elhibban, reped. Az ablakban fényben áll a pár. Most ki is hajoltak. Semmi könnyűség benned, semmi világos. Kifut arcodból. A fény. Nyöszöröghetsz. Valamit megérzel. Megkeményít. Feszül lágyékod, 404
