Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - VITA - Sándor Iván: "Történet Auschwitzban; és történik bárhol, ahol megtörténhet" (Mészöly Miklós két leveléhez) (esszé)
SÁNDOR IVÁN „Történt Auschwitzban; és történik bárhol, ahol megtörténhet” MÉSZÖLY MIKLÓS KÉT LEVELÉHEZ Vannak írók, akik mindig többről is gondolkoznak annál, mint amit töprengéseik tárgyaként megneveznek. Mészöly Miklós „hevenyészve és kihagyásos érveléssel íródott” -hót év előtti leveleiben (s a megjelenés óta a Magyar Naplóban közzétett folytatásban) sem csak a bennük foglaltakról gondolkozik. Pedig az is sok volna a mérlegelésre, amit a bevezetőben fölsorolt: „Judaizmus-kereszténység, antiszemitizmus-filoszemitizmus, nacionalizmus és internacionalizmus, -a klasszikus nemzetállam és annak meghaladása, az egészséges patriotizmus és egészséges világpolgárság kérdése.” Mi lehet még ezeken is -túl? Az a kelepcehelyzet, amellyel nemzedékeknek és nemzedékeknek oly régóta már együtt kell szembesülniük, miközben megteszik az egyetlen lépést — mint egyedüli értéket —, amely a születéstől a halálig vezet. Ennek a kelepcehelyzetnek két változata, a hót év előtti: a kibeszélhetetlen- ség, a homály mögött a gyúlékonyság, a levélbe temetett elfojtásos csőd; és a mai: a szóáradatban megvilágításba került gyúlékonyság, a mindennapjainkra nyíltan rálávázó csőd. A többlet, amelyről Mészöly az aniszemi-tizmusról, az irracionális erőkről, a kisebbségi jogokról, a mindenoldalú egymás iránti érzéktelenségről-értetlen- ségről levelezve töpreng, nem más, mint az -a lépés, amellyel a továbbra sem nyíló, évszázados kelepcehelyzet meghaladható. Merre vezethetne egy ilyen lépés? Az emberi történelmet (sok szűkítéssel) az ébresztő elemek felbukkanásának és érvényesülésének történeteként — amivel együttjár, hogy -akár az ilyen inspirációk hiánysorozataként is — felfoghatjuk. Az emberi -gondolkozással ugyanígy vagyunk. Ébresztő elem volt a magyarság történelmében a kereszténység, az angoloknál a reformáció; a gondolkozásban náluk -a puritánság, a franciáknál a racionalizmus. A nagy nemzeteknek többnyire volt -annyi erejük, hogy a sorsukat ébresztő inspirációk hatására nagy történeti fordulataikat — amelyek mindig mentalitást ordulatíal is együttj-ártak -— önmaguk hozták Hétre és vitték végig. A kis nemzeteknek azonban többnyire valami közöset kellett keresniük, hogy — együtt, vagy egymás ellen, életre-halálra összefonódva — felismerjék és érvényesíteni próbálják ,a sorsuk váltóit átfordító erőket. így lett a közép- és kelet-európai kis nemzetek összefonódó sorsának közös ébresztője évszázadok óta — kényszerűen — a nemzeti függetlenség eszméje. Az, hogy a hatalom centruma — hol a tizenhatodik, hol a tizenhetedik század óta — lényegében (és közösen) az ország(ok) mindenkori határain kívül volt, az, -hogy ettől minden (a nemzetalakulás, a civilizációs fejlődés, az államszerkezet-teremtés) felemásan, torz változatokban ment végbe, köztudottan olyan ke332
