Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 4. szám - VITA - Sándor Iván: "Történet Auschwitzban; és történik bárhol, ahol megtörténhet" (Mészöly Miklós két leveléhez) (esszé)

lepcehelyzetet teremtett, amelyben minden, & nemzet előtt megjelenő kérdés összefüggésbe került (az ily módon örökösen ébresztő lökést jelentő) függetlenségi törekvésekkel.

Még nem (tudjuk, hogy a Jalta utáni Európában valóban tartósan megváltozik-e ez, de (szinte hihetetlenül) most mintha megnyílna rá az esély; aminek értékét az sem csökkenti, hogy — újra csak — nem kivívás történik, hanem konstelláció állt elő. És .amikorra előáll, rögtön nyilvánvaló az is, hogy ameny- nyire minden esély valóraválása felemás, irreális (volt) a függetlenség nélkül, annyira nem elégséges a függetlenség önmagában ahhoz, hogy ama esélyek a jövő század Európájában valóra válhassanak.

Űjabb ébresztő elemekre adódik szükség.

„Tudomásul kell vennünk, hogy (mindegy most miért; fontos, hogy a mi kezünk is benne van a dologban) nem szívelnek bennünket a szomszédaink. (Zsidó egy közérzet ez is!)” — írja Mészöly. „Lezsidóztak, lemagyaroztak”, mondta a román Smaranda Enache, aki kiállt a magyar iskolák ügye mellett. Sütő András ezt írta híres drámája mottójául: „Történt Auschwitzban, és történik bárhol, ahol történhet.” A zsidó-sors ma Közép- és Kelet Európában az elrontott életrend, a veszélyeztetettség metaforája. Évezredes zsidó diaszpóra? Egy évszázados magyar diaszpóra? A „zsidókérdés” és antiszemitizmus ebben a vetületben már régen nem a zsidók kérdése és az antiszemitizmus kérdése. Igen, „zsidó egy közérzet” az erdélyi, a szlovákiai magyaroké, akárcsak a bulgáriai törököké, az örményeké, grúzoké, a baltiaké (és még meddig sorolhatnánk?). Errefelé mindenki lehet zsidó, illetve itt már senki sem, az, ha mindenki az, vagy azzá lehet.

Ennek átérzése nélkül ma nem célravezető beszélni a zsidóprablémáról. Lehet valaki a legfelvilágosultabb humanista, tudhatja, hogy az antiszemitizmus hova vezetett és vezet, de .amikor Marosvásárhelyen pogrom van, és Szlovákiában újfasiszta erők a Duna túlsó (innenső) oldaléira akarják zavarni a magyaroka, akkor a „zsidó-kérdésről” Magyarországon leginkább úgy lehetne szót érteni, ha a szörnyű helyzetbe szorult magyar kisebbség iránt érzett fájdalom ébreszt rá arra a közérzetre, .amit a kivetettség, a félelem jelent a zsidóság számára. A neurózisok elválaszthatatlanok. Láng Gusztáv azt mondja: aki erdélyi, kénytelen megérteni minden kisebbséget. Mintha — akarva-akaratlanul — arra a Németh Lászlóra emlékezne, aki ötvenöt éve hazatérve Erdélyből ezt írta: most már jobban megértem a zsidó neurózist. (De Némethre még visszatérek.)

Vegyük már észre, hogy történt itt valami változás. Az antiszemitizmus a közös kifejeződése lett 'annak a zsákutcának, amelybe ,a nemzetállamaikat megteremteni kívánók (de nem tudók) jutottak, (miközben a nemzet-állam ideája anakronisztikus idea lett ezen a tájon). A zsidóság elleni gyűlölködés tágabb megjelenítődése annak a csődnek, amellyel a függetlenségükért küzdő népek és államok, a függetlenségük megszerzése után több irányban is szembetalálják magukat. (Erről írja ma az európai sajtó, hogy a kommunizmus bukása után a nemzetiségi és faji ellentétektől aláaknázott terepen hosszan tartó, olyan nemzetiségi konfliktusokra kell felkészülni, amelyeket a közelimúlt diktatúráiban átlalában erőszakkal befagyasztaittak.)

A századvégi civilizációs korszakváltásban — habár máris, egyre jobban cserbenhagyva egymást, törleszkednek az Elbán inneni kisnemzetek Nyugat felé — még remény sincs a stabilizálódásra a demokrácia alapértékeinek érvényesülése nélkül. Ám a politikai, gondolkozásbeli másság elismerése nem valósulhat meg, ha tovább él a nemzetiségi, etnikai, faji, vallási másság iránti türel333