Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - Tornai József: A kerítés (Bohózat három részben)
Bodza végül megragadja Vállalkozó úr nyakát. BODZA Markomban vagy végre, gané! (dulakodnak, táncolnak előre-hátra, ösz- szeakaszkodva) Kék angyal és Fekete angyal végre fölocsúdik. Trombitájukba fújnak, közrefogják a viaskodókat. FEKETE ANGYAL ÉS KÉK ANGYAL Megállj, Bodza! Ereszd el a főnök nyakát, különben szétmegy a világ! FEKETE ANGYAL (ráfogja fegyverét Bodzára) Bodza, állj vagy lövök! BODZÁNÉ (odaugrik, rángatja Bodzát) Engedd már el azt a koszos nyakat, mert még beléd ereszt egyet ez a nyálas szájú! Bodza se lát, se hall, szorongatja Vállalkozó urat, mint a bulldog. FEKETE ANGYAL (szétterpeszti a lábát, lövésre készülődik) Állj vagy lövök! Egy-kettő-három! Bodza az utolsó pillanatban elereszti Vállalkozó urat, félig még megfordul, hogy félresüsse a fegyver csövét, Fekete angyal azonban elhúzza a ravaszt. Hatalmas villanás, robbanás; füst borítja el a színt. Mikor a füst kitisztul, minden romokban hever. A műszerfalnak, kilövőállványnak, ketrecnek hűlt helye, vastag por, szemét, törmelék födi a színpadot... A romok alatt négy mozdulatlan alak. Egyikük megmozdul: ruhája leszakadt, majdnem teljesen pucér: Bodzáné az. Egymás után odavánszorog a holttestekhez, Bodzát keresi. Bodza nincs a földön kinyúlt három alak között. BODZÁNÉ (középre vánszorog, megáll fölnyújtott karral) Uramisten, nem maradt senki, semmi. Most aztán itt pusztulok! Mindenesetre rendet kéne csinálnom. (Megfogja az egyik hullát, hogy kihúzza, de az meg se mozdul, csüggedten elejti, majd elindul körbe-körbe. Lassú ütemre vonszolja magát) Ki ad most nekem enni, inni, honnan veszek ruhát? Hol hajtom álomra fejem, mikor így szétment a világ? (erőtlen hangon suttogva énekli újra) Ki ad nekem most enni-inni, honnan veszek ruhát? Hol vetem meg az ágyam este, mikor így szétment a világ? (lekuporodik és vár, majd föláll tántorogva, bizonytalanul megindul, fejét furcsán föltartja, mintha vak volna) Éhes vagyok, Bodza! Gyere, adj ennem, Bodza! Hogy már egy férjtől ennyire se számíthat az ember, már enni se adsz nekem? (megáll, körbeforog, hallgatózik, tapogatózó mozdulatokkal) Mindent rendbe tettem, kitakarítottam, megterítettem. Ez az asszony dolga, nem igaz? (újra elindul) Hol kujtoroghat ez a részeges Bodza! Hogy sose tudsz te rendes időben hazakerülni, az istenfádat, (nevet, mintha valami eszébe jutott volna) Hogy is volt? Igen. Éhes voltam és senki sem adott enni, mert nem volt a világon senki. Jobbra-balra jöttem-mentem a konyhában, de nem találtam sehol egy mosogatórongyot se. Azt mondtam magamnak: de hiszen szétrohad a világ, mint a mosogatórongy. És akkor már tudtam, én, első Bodzáné, hogy várhatom az én uramat, az a hülye Bodza sose fog többet hazajönni... Baloldalt Bodza jelenik meg, alig marad meg rajta a teljesen szétszakadt ing. Arckifejezése, mozgása azonban tökéletesen megváltozott: világos, élénk a tekintete, határozottan halad előre, noha erősen biceg, féllába törött, kerítéslécet használ mankónak. Bodzáné lehajtott fejjel kuporog, nem veszi észre a jövevényt. BODZA (új hanghordozással) Halló, maga itt lakik? BODZÁNÉ (fölnéz, összecsapja a kezét, fölugrik, odaszalad, át akarja ölelni, de Bodza olyan tekintettel méregeti, hogy félúton megáll a mozdulata) Vagy maga nem az én uram, a Bodza? BODZA (tőle telhető könnyedséggel meghajol és rámosolyog) Elnézést, hogy csak így betolakodtam; maga itt lakik? BODZÁNÉ (egyre fürkészi) Maga nem volt az én uram, a Bodza? BODZA (egy lépést közelebb sántikál) Bocsásson meg, ha nem voltam elég érthető az előbb. Maga itt lakik? BODZÁNÉ (jobbra-balra tekint) Jó ideig itt laktam. BODZA És most? Mi történt magával? BODZÁNÉ (hosszasan körbenéz, egy ideig nem válaszol, állnak egymással szemben) Egyszercsak szétment a világ, csak én maradtam itt. BODZA (odabiceg a holttestekhez, nézi őket, visszabiceg az asszonyhoz, várnak, egy idő után megszólal) Kellemetlen 25
