Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - Tornai József: A kerítés (Bohózat három részben)
helyzet. De mindig így szokott ez lenni. Előbb-utóbb (mutatja a kezével) piff- puff, szétmennek a dolgok. BODZÁNÉ Énvelem először esett meg. BODZA (megindul) Segítek magának rendet csinálni. Bodzáné követi, megfogják jobbról-bal- ról az egyik hulla kezét és ütemesen, lassan kihúzzák a színről. Majd a második hulla: megfogják jobbról-balról, szép lassan kihúzzák. Egyúttal végig is söprik a földet. Aztán a harmadik hulla: kezét- jobbról-balról, szép lassan kivonulnak vele. Közben egyikük sem szól. BODZÁNÉ (fáradtan leül) Azelőtt én mindig főztem kelkáposztafőzeléket. Szereti maga a kelkáposztafőzeléket? BODZA Nem. (letelepszik mellé, néznek egy ideig) Mindig utáltam a főzelékeket. BODZÁNÉ A zöldborsót is? BODZA Sajnos, azt is. BODZÁNÉ (Sóhajtva) Pedig én azt is szoktam főzni. De most már nem főzök. Maga úgyse szereti, (sokáig vár, nézegetik egymást) Kérdezhetek valamit? BODZA Egész nyugodtan, (játszik a léccel, ide-odakotorja vele a papírt, törmeléket). BODZÁNÉ De őszintén: maga nem éhes? BODZA (megigazítja az ing-rongyait) Asszonyom, én nagyon éhes vagyok. Miről jutott eszébe? BODZÁNÉ (föláll, jön-megy) Mit lehetne itt enni? Nem segítene keresni valamit? BODZA Segíteni? BODZÁNÉ Segíteni. BODZA (elindul) Keresni? BODZÁNÉ (megáll, fürkészi) Keresni, segíteni, megenni! BODZA (rákapcsol, kibiceg a színről, vissza se néz) BODZÁNÉ (sokáig mereven nézi, lekuporodik, vár, föláll) Eljött az én órám, fekszem a ... (lekuporodik, fejét térde közé hatja, vár, föláll, egy-kettőt lép) Eljött az én órám, fekszem a ... (lekuporodik, majd hirtelen fölugrik, egyhelyben táncol és csöndesen, szomorúan énekel) A kertek illata, zsályák illata, dombok illata a szélben, kakukkfű illata a szélben, kakukkfű illata. (megáll, elhallgat, néz mereven, amerre Bodza eltűnt; körbejár a színen, aztán megint táncol, énekel. Még lassabban mozog, még szomorúbban, hidegebben énekel) A kertek illata, zsályák illata, dombok illata a szélben, kakukkfű illata ... (lekuporodik, vár) BODZA (bejön, játssza, hogy tálca van a kezében, gyorsan, de óvatosan biceg vele) BODZÁNÉ (föláll, Bodza odanyújtja a tálcát, nem nyúl érte, csak mutatja) Mi ez? BODZA Kenyér. BODZÁNÉ (újra odamutat) Mi ez? BODZA Szőlő. BODZÁNÉ (rámutat) Mi ez? BODZA (türelmesen). Hús. BODZÁNÉ Mi ez? BODZA Bor, innivaló, nagyon jó, igyék. BODZÁNÉ (megmerevedik) Mit mondott? BODZA Azt mondtam: igyék. Azt mondtam: bor, innivaló, igyék. BODZÁNÉ (odábblép) Nem, magától nem. BODZA Nem alkalmas az idő az érzékenykedésre. Mi itt most összetalálkoztunk. (utánalép, homlokával megérinti a homlokát, tartja a tálcát) BODZÁNÉ (leül, ölébe veszi a tálcát) Eszik velem? BODZA (leül, félreteszi a lécet, eszik vele) BODZÁNÉ (iszik az üvegből, megtörli kezével a száját) Minden szétment, a konyhából se maradt semmi. A konyha tele volt ennivalóval; dolgoztam és volt minden: ennivaló, ruha, lakás. Nagyon szerettem a virágos, sárga ruhákat, volt eset, hogy kettőt is csináltattam magamnak egymásután, (megmerevedik, néz Bodzára) Most meg egy sincs. BODZA Nem alkalmas az idő az érzékenykedésre. Annak a jelentőségét kell fölmérnünk, hogy mi itt most összetalálkoztunk. (nézi Bodzánét, ahogy eszik) Lehetett volna sokkal rosszabbul is. Tudok rá példákat. Maga, persze, most sajnálja a ruháit meg a konyháját. De mondom, sokkal rosszabbul is járhatott volna. Csak körül kell nézni és az ember bizonyos csodálkozással tekint sajátmagára. (a kezét, az ujjait mozgatja, fölemeli) Látja, csodálatosan mozognak. Gondolok egyet és az izmaim mozognak. 26
