Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 3. szám - Marek Zaleski: Vincenz visszatérése Görögországba (esszé) (Pálfalvi Lajos fordítása)

kodó is — hívatlanná ugyan, de — vendéggé változik. „Mert mint testvérét, úgy tartja az oltalomesdőt / és idegent mindenki, kinek csak csöpp esze is van” — mondja Alkinoosz, a fajákok királya Vincenz kedves könyvében, az Odüsz- szeiá ban.

Jellemző, hogyan alakul át a helyzet pesszimisztikus értékelése. A Szókratész háború utáni viszontagságai katasztrofista könyv. De a bizonyos distanciával írt Dialógusok ... már nem az. A háború után tanúja volt Vincenz, hogy épült újjá romjaiból Görögország-Európa, hogy tértek vissza a demokratikus kormányzási formákhoz azok az országok, ahol a legutóbbi időkig fasiszta diktatúrák uralkodtak. Bár egész Európának nem adatott meg a demokráciához való visszatérés, Európa-Görögország pedig elveszítette provinciáinak nagy részét, újjászületett benne az életerő és a demokratikus szellem. „Meghalunk Európáért” — jelentette ki 1956-ban a budapesti rádió igazgatója.

*

Sokatmondó, hogy a Dialógusok... kezdő, 1939-ről szóló fejezeteiben Vincenz egyszerre tekint a háborúra a görög és a természettudós szemével. Kataklizmaként fogja fel, amely a társadalom szervezetét megtisztító gyógykezelés, eltávolítja — ha nem is fájdalommentesen — a szervezetben túltengő savakat és mérgeket (v.ö. a II. részben Álom a békéről című fejezet végével). Ez némileg az amor fatiba, a kiegyenlítődésbe, a világegyetem titokzatos egyensúlyába vetett vincenzi hit hatása. Ügy tetszik, ez nagyon is görög szemlélet: „Az Iliász alapgondolata — mint minden korabeli epikai műé (ami bennünket úgy megdöbbent) — az, hogy a háború valami normális dolog, a béke pedig véletlenül adódó pihenő” — észrevételezi W. H. Auden Greeks and us című esszéjében. És valószínűleg igaza van, mert Thuküdidész is a civilizációs mű múlandóságáról és bizonytalanságáról beszél A peloponnészoszi háború ban, és mély megértéssel viseltetik a háború iránt, amikor azt írja, hogy Athén nagy- szerűségét a háború kockázatával vásárolták meg, amelyet az államnak vállalnia kell, hogy fenntartsa hegemóniáját. Tegyük hozzá, hogy Periklész Athénje egyben a peloponnészoszi háború korának Athénje is.5

Miképp nem lenne bölcs dolog azt állítani, a háborúról vallott mai felfogásunkból és a hozzá való viszonyunkból kiindulva, hogy a civilizáció művét tekintve fejlettebbek vagyunk az ókori görögöknél, aképp őrültség lenne mechanikusan áthelyezni az athéni poliszt a mai világba: „A modern világba áthelyezett polisz — észrevételezi egy kortárs értelmiségi — mindig karikatúrának tetszik. Ott, ahol nincs görög erkölcs, sem jóshely, az állampolgárokat sem osztják fel szakrális és politikai kapcsolatok szerint egyidejűleg, felépítése ugyanaz lesz, mint a görög szentély oszlopcsarnoka, amelyet ahhoz vettek mintául, hogy a fákat bizonyos rendszer szerint telepítsék az erdőben. Az eszmetörténetben Rousseau teóriája bizonyult az első ilyen karikatúrának, amelyet aztán Robespierre torzított el (.. .).”6

A Dialógusok... második részében, kiváltképp az epilógusban (az Alig hallható hangban) Vincenz már hajlamos úgy tekinteni a háborúra, összhangban az európai humanizmus sztereotípiájával, mint a társadalmi élet anomáliájára és a rendes kerékvágásából kizökkentett történelmen elkövetett erőszakra. Állítása szerint mindenki, aki részt vesz benne, a háború áldozata, valódi természete ellenére vettetett bele. „Mert ha közelebbről szemügyre vesz- szük, ez az egész elem mesterséges képződmény, noha nehéz feltartóztatni,

232